BEVEZETÉS

 

 „Én írónak készültem: semmi másnak” – írja Krúdy Gyula ötvenéves korában, 36 éves írói pályája után, 5 évvel halála előtt. (L. 3681)

Írónak készült, és semmi másnak, nyilván már zsenge fiúcska korától, hiszen tizennégy évesen nyomtatásban olvashatta cikkeit, és 1893-ban, tizenöt éves korában már állandó munkatársa több vidéki újságnak, amelyekben álnéven vagy saját neve alatt jelennek meg írásai. (Orsova és Vidéke, Barcs, Szabolcsi Szabad Sajtó, Nyíregyházi Hírlap, Ugocsa, stb.)

De bejutott ez a legényke a fővárosi sajtóba is: a nagytekintélyű Pesti Napló éppen tizenötödik születése napján fizette ki neki az 50 forintos honoráriumát.

Írónak készült, és semmi másnak... és tizenhat évesen már a Debreceni Ellenőr c. lap belső munkatársa, „reportere”, vezércikk-írója, mindenese... Ritka üstököspálya ez! Lankadatlan kedvvel és lendülettel rója a sorokat: tollal írt, lila tintával, apró betűkkel – bizonyára gondot okozva a nyomdai szedőknek, – mert nem tért át az írógépre, mint a legtöbb író-kortársa. Meséket, cikkeket, elbeszéléseket, legendákat, novellákat, álomfejtéseket, regényeket, beszélyeket, rajzokat, tárcákat, történeteket álmodott az ezernyi árkuspapírosra, a diósgyőri merített fehérre, a kávéházi levélpapírra. Amikor végleg letette a tollat, halálakor, ötvenöt évesen, nagy terjedelmű irodalmi örökséget hagyott ránk.

Ez a termékenység egy Jókai-korú írónak is dicséretére válnék. A tizennegyedik és ötvenötödik éve közötti negyvenegy éves alkotói korszakából jelenlegi ismereteink szerint a következő leltár készíthető:

86
2382
1780
30
200

 

regény, kisregény,
elbeszélés, novella, mese, stb.
cikk, publicisztikai írás,
színmű, jelenet, drámatöredék,
neve alatt megjelent kötet.

Mindezek nagy része még életében került az olvasókhoz. De a fenti számokhoz még szorzószám is járul: több regénye, sok elbeszélése és néhány cikke kétszer, háromszor, tízszer, sőt tizenhatszor jelent meg az elmúlt 82 esztendő alatt. Ideszámítanak az idegen nyelven megjelent írásai is: vagy 140 ismeretes ezekből.

Ezek a számadatok egyszeriben megdöntik az ismert Krúdy-legendákat. Ennyi munka, ilyen nagy termés után hogyan is képzelhető el Krúdy, mint állandó kocsmai tivornyázó, verekedő, fiakkeren Balatonfüredre ránduló, a felvidékre kocsikázó, dorbézoló, szerelmi kalandok hőse... Különféle pletykákból ismerjük ezeket a kalandokat, amelyek híre különösen halála után terjedt. Az esetek egyediek lehettek. Az itt következő inventár megcáfolja a léha élet vádját, s azzal ellentétben a meg nem torpanó, dolgos, alkotó életről beszél.

Milyen érdeklődési kört ölel fel ez a nagy termés? A közel kétezer cikke ismeretében elmondhatjuk, hogy minden érdekelte: az egész élet, a mindennapi problémák, a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések, az irodalom, a színház, a sport. A cikkek bizonysága szerint kocsmázás, dorbézolás és Frauendienst közben tudott a tanítónő vékony fizetéséről, a háziasszony piaci gondjairól, a labdarúgó csapat sikeréről, bűncselekményekről, politikai vitákról, a falu életéről, a könyvkereskedő gondjairól, a pesti életről, lóversenyről... De írt a halálbüntetés ellen, a Darwin-féle majomperről, a terézvárosi búcsúról (a szegény pesti nép szórakozásáról), az új vásárcsarnokról, az éhes diákokról, a pesti utcanevekről, a könyvügynökökről, a tőzsdéről, a magyar búzáról, a dohányzásról, Andrássyról, IV. Károly királyról, Kúnfi Zsigmondról, Bárczy polgármesterről, az evezősökről, sok mindenről és sok mindenkiről...

Ezen kívül levelezett, tárgyalt kiadókkal, mecénásokkal, írótársakkal, színigazgatókkal, ismert zsokékkal, a szerelem papnőivel... Míg betegség nem kötötte Óbudához, minden pesti főpincér, piros sapkás hordár, szállodai portás, újságos fiú ismerte. A nyomdai szedőkkel és mettőrökkel koccintgatott a hajnali órákban, amikor az irodalom szorgos segédcsapata hazafelé indult a görnyesztő munkából.

Az írók írója volt – ragadt rá ez a dicsérő epiteton ornans. Írótársai rajongtak érte. Az érettebb olvasók és újságolvasók szívesen olvasták írásait. A kiadók, ezek a „szőrösszívű” üzletemberek, akiket nem a művészi szép, hanem inkább az üzleti rentabilitás vonzott, szívesen adták ki munkáit. És nyilván el is adták könyveit. A Tanácsköztársaság után inkább csak a napilapok közölték írásait. Ebben a korszakában a rövid, időszerű cikkeiből maradt ránk sok kis remekmű. De álmai szüntelenül a Nyírvidéken és a felvidéki városkákban kalandoztak. Andalító, kesernyés nosztalgiával írta meséit. Áradó líraiság szőtte át az emlékeiből táplált elbeszéléseit. Ifjúságát élte át újra a podolini történetekben, fel-felbukkannak az öreg Kálnay, Dálnoky Gaál, Zathureczky, majd a pesti figgurák: Rezeda Kázmér, Nagybotos Viola és a többiek, meséinek megannyi felejthetetlen alakja.

Krúdy Gyula írásművészetét, stílusát, regényeit, elbeszéléseit már elemezte és értékelte az irodalomtudomány. Mivel járulhat hozzá ez a részletes bibliográfia Krúdy további és elvégzendő elemzéséhez?

A feltárt írói termés lehetővé teszi Krúdy érdeklődésének, fejlődésének nyomon követését. A művek időrendi jegyzéke képet ad a témaválasztásairól és a feldolgozás tárgyi és stiláris összefüggéseiről.

Újraértékelhető és kiegészíthető az anyag alapján az író mese- és motívum-átvétele.

Az abc-rendi címek segítséget nyújthatnak a hatások és kölcsönhatások kutatásában.

Még nem tárták fel, hogy egy-egy író-elődje vagy kortársa milyen hatással volt rá a címátvételben. A címjegyzék árulkodik:

Egy régi udvarház utolsó gazdája. L. 442
Egy régi fogadó utolsó napjai.
L. 1466
Egy régi udvarházból.
L. 1503

Mindegyik Gyulai Pál regényére utal.

Baksay Sándor, a maga korában ismert kortárs-író Gyalogösvény regénycíme ismétlődik:

Gyalogösvény. L.419

A Mikszáth-hatást már elemezték, ez a címekben is jelentkezik egyszer-egyszer:

Szent Péter esernyője alatt. L. 1398
Krucsay pallosa.
L. 778

Mikszáth jó barátja és írótársa volt Petelei István, őt, illetve regényét idézi néhány cím:

A kapu be van zárva. L. 285
Jetti, az édes.
L. 300
Jettike, a szegény, szamár leányka.
L. 338

Számos Dickens és Mark Twain vonatkozással is találkozunk.

Külön tanulmányt érdemelne az a kérdés is: milyen tartalmi, tárgyi, szerkezeti és felfogásbeli és nyelvi összefüggés van az azonos, vagy hasonló című írásaiban, és milyen időközökben kerültek ki ezek tolla alól?

A cikk címek alapján kirajzolható lenne társadalmi érdeklődése, társadalomkritikája. Íme néhány kiragadott példa:

A polgári házasság. L. 26
A budai kőmivesek. L. 2219
A csarnok hölgye. L. 3078
A sápadt tanítónő. L. 3316
Magánvélemény a fokhagymáról. L. 3161
Az utolsó pesti omnibusz. L. 4157
A hadifogolyhoz. L. 2533
A pesti villamos 50 esztendős születése napjára. L.4009
A diákok éhsége. L. 1996
Ki lesz a pesti (rendőr) főkapitány ? L. 3601
Régi szigeti bálok. L. 2650
Rab Duna. L. 2449
A megélhetés problémáiról. L. 2864

Ugyanígy az írók, kiadók, színházak tegnapi és időszerű kérdései is megjelentek cikkeiben:

Az irodalom orgazdái. L. 2193
Orvát Ernőhöz. L. 2876
Az újságíró. L. 2539-a
Ifjú írókhoz. L. 2983
A Madách-legenda. L. 2820
2820 Blaháné Debrecenben. L. 233
Hírlapírók kongresszusa. L. 182

A politikai élet sem idegen cikkeitől:

Az öregebb Andrássy. L. 2250
Garami miniszter úr. L. 2406
Hol vagy Táncsics? L. 3367
Kúnfi, a népminiszter. L. 2394
A kápolnai csatát elveszítette az ellenforradalom. L. 2440
A nagy koalíció születése. L. 4043
Az utolsó Tisza. L. 2387

A sportesemények is érdekelték, a lóverseny iránti vonzalma ismeretes (a Starttól a Célig c. antológiát is szerkesztett):

Az evezősök öröme. L. 2874
Az úrkocsis-sport. L. 2674
Egy különös olimpiász. L. 3063
Világjáró labdások. L. 2846
Tavasz fiai. L. 2733

Az irodalomtudomány tartozása még a gyermeklapokban Gyula bácsi néven megjelent írások hitelességének vizsgálata. Néhány gyermekmese mintha nem Krúdy tolla alól került volna ki. Az írások stílusa, színvonala erre utal. Lehet, hogy engedélyével más írta egyik-másik mesécskét:

Makarónirágó Demetrió. L. 2073
Tónika palacsintát süt. L. 2069
Nem remélt fürdő. L. 2084
Ugyanígy a köszöntő gyermekversikék is stíluselemzést várnak:
Kis köszöntő. L. 1360

A drámaírás terén nem sikerültek tervei. A Zoltánka c. darabja a kedvelt és ismételt sasfiók-témával jó szereposztásban került a budapesti Magyar Színházban színre, de nem aratott sikert.

A Vörös postakocsi c. darabja az asztalfiókban maradt. Ismerjük levelezését a színházzal... végül post mortem az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárából került a Komédia c. kötetbe (L. 4559), majd a Vígszínház színpadára és a Televízió képernyőjére. Megérdemelt sikerrel.

Néhány gyermekdarabot, jelenetet, alig ismert egyfelvonásost és drámatöredéket találunk hagyatékában. A színpadon nem volt szerencséje, talán türelme sem, hogy a színpadtechnikai keretek közé szorítsa magát. Pedig – tudtán kívül – milyen remek opera-librettót alkotott: Az arany meg az asszony c. darabját Kenessey Ferenc zenésítette meg és vitte operaszínpadra, nagy sikerrel –, úgy, hogy egy mondatot sem változtatott az eredeti szövegen.

Jól felismerhető kettősség jellemzi Krúdy Gyula írói munkásságát: az elapadhatatlan líraiság és a mindennapok „prózaisága” iránti szüntelen érdeklődés. Egyik a másikkal kölcsönhatásban van. A belletrisztikában gyakran bizonyos földön járó józanság jelentkezik, cikkeiben pedig fel-felbuzog az a költői áradás, amely olyan „olvasmányossá” és „irodalmivá” tette műveit, akár a vásárcsarnokról, akár egy színházi előadásról írt. Ezért is közölték szívesen a legnagyobb napilapok, ezért lehetett, hogy már gyermekfejjel „kész-csinált” író volt. A vidéki „eseményekről” gyakran kitalált riportokat is küldött a fővárosi lapokba. (Ezt olykor le is leplezték, amint azt Katona Béla könyvében olvashatjuk. L. 4666-a). Cikkeiben minden időszerűségre reagált,ösztönösen érezte az olvasó kíváncsiságát, és már akkor másmilyen stílusban írt, mint a korabeli „újságcsinálók”. Ha ennek a titkát keressük, egy magyarázat adódik rá: a földön járó próza szerencsés házassága a költőiséggel. Szívvel, költői képekkel írt még a sztrájkról, gyilkosságról, vagy balesetekről is. Ösztönösen megérezte, mi kell az akkor induló és fejlődő lapokba. De azt is tudta tizenöt éves fejjel, hogy mit kell a pesti lapoknak küldenie. Sajtóirodát „gründol” Nyíregyházán, bélyegzővel küldözgeti cikkeit az akkor még hiányzó „kőnyomatosok” pótlására... És közben már melengeti magában azt a sok megejtő érzést, gondolatot, jelzőt, hasonlatot, amelyekkel elárasztotta későbbi írásait és amelyekkel meghódította olvasóit.

Írtak a pályakezdéséről, elemezték stílusát, de a titkot még nem fejtették meg: hogyan olvadhatott Krúdynál ily nemes ötvözetté a prózai időszerűség az időtlen lírával és mindenkit átmelegítő érzelmekkel. Mert „Krúdy Gyulát megbabonázta a föld és a múlt. Minden novellája és regénye idill... neki csak egy története van, de az összekapcsolódik az élettel, az ő életével, az örök regénnyel, és ősi, meleg, mint az emlék és az álom. Krúdy Gyula a leghalkabb neszekre rezzen föl. Kímélő kézzel nyúl az emberekhez és korokhoz, csendesen és félénken, mintha szemfedőket emelgetne...” – írja Kosztolányi Dezső. (L. 1640)

Tudjuk, mennyi bánatot okozott mind a két feleségének, gyermekeinek, talán másoknak is... Nagy ára volt annak, hogy olvasólámpánk alá tette több, mint kétezer gyönyörű meséjét, sok regényét. A család elhanyagolása? Dorbézolás? Korhelykedés? Szükséges magány? Mindegy, hogy minek nevezzük: ezen az áron kaptuk ezt a csodálatos örökséget, amelyet most születése századik fordulójára készült bibliográfiai összeállításunk a maga teljességében kíván bemutatni. „Pontosan úgy élt, ahogy neki kellett, szándék nélkül élt így, csalhatatlan ösztönnel s amellett, hogy nyakig paskolt az életben, soha nem vett komolyan mást, mint a betűt... Író volt, akinek minden cselekedete, életrendje, minden mozdulata, hibája, szándéka a betűt szolgálta. Nem lehetett olyan beteg, szegény, sorsüldözött, szerelmes, italos, eladósodott, megalázott, hogy az élet szennyes dagálya kicsapjon munkaidőben az íróasztal szigetére is. A munka óráiban rend volt nála, fegyelem, tisztaság, öntudat uralkodott ebben a műhelyben.” (L. 4125)

A nyíregyházi fiú már fiatalon megnyerte a vidéki újságokat, a fővárosi sajtót is és újabban – egyik németnyelvű recenzora szerint „Herr Gyula Krúdy betritt die Weltliteratur”, vagyis Krúdy Gyula úr belép a világirodalomba. (L. 4540). Bár így lenne. Itt említsük meg, hogy Krúdyt fordítani még nehezebb, mint egyik-másik költőnket. Az idegen nyelvű ismert fordításai – noha rendszeres kritikájukra még nem került sor – ezt tanúsítják. Bibliográfiánk az életműnek erről a szférájáról is igyekszik képet adni.

S végül: a „gyengékről”. Tudjuk, hogy egyik-másik elnagyolt, gondatlanul készült írása kifogás alá esik. Mentségére szolgál ebben a sok ezer leírt oldal – gyakran a nyomda sürgetésével súlyosbítva – és az az ismert tény, hogy nehezen olvasható, apró betűs írásait adta nyomdába és kefelevonatot ritkán javított.

***

Ezt a hatalmas anyagot eredetileg kódrendszerben kívántam feldolgozni. Az első lektorom: Horváth Tibor és Botka Ferenc sorozatszerkesztő tanácsára azonban elálltam tőle. Helyette az adatok kronológiáját fogadtam el rendszerező elvnek, amelynek végső alakja Botka Ferenc útmutatásai alapján alakult ki. (Megjegyzem, hogy a kötetekre és regényekre vonatkozó „kis” Krúdy-bibliográfia eredeti kódrendszerem szerint jelenik meg a Nyíregyházi megyei Könyvtár kiadásában).

A kronológiára épült bibliográfiai struktúra lényege – amint arról az Útmutatóban részletesen lesz szó, – hogy minden elbeszélés, cikk, regény, kötet, stb. első megjelenése idején (helyén) szerepel, de úgy, hogy ugyanott egyben az összes későbbi megjelenést és kiadást is feltünteti. Újrakiadása, vagy újraközlése, az elsőn kívül, a maga időrendi helyén is helyet kap, de ott csak utalóként.

A bibliográfia második részében az időrendi áttekintést betűrendes mutatók egészítik ki, amelyek műfajok szerint is rendezik az anyagot.

***

Külön köszönettel tartozom Lakatos Évának, aki az 1896-ból való, eddig ismeretlen 18 elbeszélés és cikk nyomára vezetett (Magyar Csendőr, Esztergom 1896). Egy-egy újabb Krúdy-írás felbukkanása mindig esemény, hát még másféltucat új darab napvilágra jötte milyen nagyjelentőségű lelet!

Merítettem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bibliográfiájából és kéziratban lévő Krúdy-gyűjtéséből, ahonnan Berza László szíves segítségével recenziós adataimat egészítettem ki.

Legnagyobb hasznát vettem Krúdy Zsuzsa cédula-anyagának és személyes segítségének, amiért köszönettel tartozom neki, aki annyit fáradozik „Apu” ügyeiben.

Végül hálás köszönettel tartozom G. Gaál Zsuzsannának, Krúdy lelkes hívének, aki fáradságot nem kímélve segített a terjedelmes anyag gyűjtésében és végső tisztázásában.

*

Az egykori sóstói majálison egy Simák nevű hetyke szolgabíró „az újságokba firkáló skriblerek”-re tett bántó megjegyzést, amit az érettségi előtt álló Krúdy Gyula magára vett és sértésnek tekintett. Párbajozott miatta (L. 4666-a), a toll védelmében. S azóta is, egész életén át a toll tisztelete és védelme vezérelte. Az egykori sértésért s a későbbi sértésekért elégtételt szerzett: egy szorgos élet tollal alkotott életműve az igazi válasz, a nagyszerű elégtétel. Ez a „skribler” a nyíregyházi iskolás korában felvett tollat csak halálakor tette le: ez volt élete értelme, szerelme, mindennapos, apadhatatlan szenvedélye. „Krúdy világa – írja Szauder József – szerelmek és kocsmázások, séták és nagyevések, kisemberek és ál-nagyságok, vidéki kalandok és városi kincskeresés, házikók és óbudai szent szobrok zuhogó áradata önti el ezeket a halál előtti  vallomásokat és hitelesíti őket az életmű csúcsán. Mert, aki a vallomásokat írta, csak az életet, a szebbet, a jobbat, az igazabbat kereste. S mert nem találta, vált lassan menekülő emberré, néha-néha lázadóvá is... De az igazat írta – önmagát sem kímélve – a szétzüllő világról.” (L. 4323).

Ezt a Krúdy-világot tárja fel az itt következő bibliográfia, remélve, hogy ezzel is közelebb visz Krúdy Gyula kívánatos felismeréséhez és végleges elismeréséhez.

 

(Krúdy Gyula /Bibliográfia/.
Bp. 1978, Petőfi Irodalmi Múzeum. 5-10. p.
/A Petőfi Irodalmi Múzeum bibliográfiai füzetei. E. sorozat 2./)