Két irodalomtörténeti problémájú regény.

Ferenczi Sári: Estétől hajnalig. Pantheon kiadása. – Krúdy Gyula: Hét bagoly. Athenaeum kiadása.

 

[…]

Közelebbi korszakot vesz Krúdy Gyula regénye ala­pul: a 80-as és 90-es évek Budapestjét, annak az iro­dalmi életét. Nagyon sok irodalmi intimitásról hall itt az ember, a legkülönbözőbb rangú írók meglebbennek emlékünkben, de ép az a bajuk, hogy csak meglebben­nek, mert Krúdy regényt, nem korrajzot ír, és így azt a sok pajzánkodó anekdotát, amit tollára gyűjtött, csak színesítő, édesítő cukorkának szánhatta. A Hét bagoly hőse egy öreg soh’sem-író íróember, aki a pesti író­világ egyik alantas jelentőségű tagjának kalandjai kap­csán vezet végig bennünket ezen a furcsa, de érdekes világon. Krúdy bizonyos mértékű cinizmussal néz erre a múltra, ezért nem is engedi emlékezéseit megmele­gedni; kegyelete senkihez sincs, elmélyedni sehogy sem akar: szóval eddigi regényíró álláspontjához akar hű maradni: sok kalanddal, némi sikamlóssággal, vala­melyes biedermeyer-ellágyulással, de mindig felülkere­kedő iróniával szentimentális elérzékenyülésre is, mo­dernkedő lenézésre is alkalmat adó mesét mond. Krúdy­nak ez a stílusa, a podolini történetekben épen úgy, mint a szerelemgyermek történetében. Művei abban hoznak ebbe az egy stílusba változatosságot, hogy a dekorációt váltogatják. A Hét bagoly dekorációja az irodalom. Afféle néma alakokként feltűnnek a háttér­ben Gyulai, Jókai, Horn, – egy-két szót is ejtenek Vadnai, Ágai, Rákosiak. Nem sokat tudunk meg róluk, de mindvégig érdekeset, mint teszem azt, hogy Tóth Béla dadogott, Ábrányi Kornél portréja egy borbély cégtábláján látható volt; megtudjuk az írói társaságok vendéglőhelyiségeit, egy-egy apró kalandot, sőt néha – éppen Kemény Zsigmondról – egy-egy tragédiát. Krudy csak megvillantat egy-egy sugarat, de evvel meg­elevenít egy-egy nevet, egy egy házat, egy-egy utcát. A közönség ezért lehet a leghálásabb neki, mert igazán sokat tudó kalauznak mutatkozik a régi Pesten. Így aztán a regény meséjével, általában a regényírás mű­vészetével nem törődik, ott megelégszik azzal, hogy Józsiás úr néhány kaland regényes hőse legyen. Ha az ilyen írásoknak nincs is irodalmi becsük, mégis megvan az érdemük: sok érdekessel szórakoztatják az olvasót.

A[lszeghy]. Zs[olt].

 

(Élet, 1922/19. /szeptember/ 462-463. p.)