SZÍNHÁZ.

Zoltánka. (Krúdy Gyula.) Krúdy Gyula beszélgetés közben ezt mondja nekünk a darabjáról: egy régi fametszet ez a darab, halvány, elmosódó, egy régi kép a Vasárnapi Újságban. Nem akar konkurrálni a mai rézkarczokkal. De kiállhat egy sorba Krúdy Gyulával, ezzel a bűvös álomlátóval akit a magyar múlt babonázott meg. Nem a hősi múlt: az intim, a polgári, a precieux, az édes, szomorkás, levendula- illatú múlt, a régi emberek, akik már levetették a fringiájukat és Kisfaludyt olvasták, valczereket hallgattak és bécsi puderes-skatulya állott a tükrük előtt. Ah, a régi pesti farsangok, a szűk czipellők, a bálok romantikája, a régi irodalmi dicsőség, a hon, Gyulai Pál, a nemzet napszámosai, akik Shakespearet szavalták rossz magyar fordításban, korgó gyomorral. Krúdy Gyula visszaérzi magát a múltba. Ő még tudja, nem, látja, milyen volt a régi Sándor-utca, egy régi pesti hajnal, hogy égett egy régi pesti szobában egy régi gyertya. Ez a milieuje. A színen pedig Petőfi Zoltán áll, a magyar »Aiglon«. A 48-as hősi kor után a magyar zseni fiát épp úgy lankasztja a pesti biedermeier, mint a reichstadti herczeget a franczia heroikus epocha nyomában a bécsi selyemágy. (Ami a herczegnek Wagram, az neki Segesvár.) Csakhogy a magyar sasfiók tragédiája még halkabb. Ő csak írni akar — és ezt se tud. Naiv utánzásban kopik el szegény, szegény kis Zoltánka. És a halála is — irodalmi. Rongyos komédiások szavalnak neki a halottaságyánál és egy hisztérikus asszony hajol föléje, az anyja. Aczél Ilona káprázatos delnő: csodaszép és stílusos. Törzs meleg, színes: krúdy-s. Papp Mihály olyan jellemző komédiás, mintha egy régi újságból vágták volna ki. Dobi pedig egy pesti csizmadiát játszik, zseniáils karakter-érzékkel. Márkus László rendezte a darabot. Kék-sárga biedermeier szobája remekmű. (A nefelejts és a sárga viola színe.) Az előadáson Krúdy Gyula poézise reszket. Csehov, a meleg orosz írt ilyen halk darabokat (amelyekben esemény az is, hogy leesik egy gyufaszál) és most e színmű után kétszeresen kiderül, mennyire rokon vele ez az ízig-vérig magyar (de szlávos színű és szlávos finomságú) írónk. Csehov intimitása van meg benne. És — még valami, ami nincsen Csehov-ban — Csajkovszky őszies lírája.

(A Hét, 1913/45. /november 9./ 740. p.)