Pest ezerkilencszáztizenötben. ( Krúdy Gyula új könyve.) Nem fénykép, nem is afféle modern enyveshát, de egy színes nemes dagerrotip Krúdy Gyula új munkája. A gomba módra tenyésző háborús könyvek közt egy könyv, melyben nincsenek stratégiai műszavak, német idézetek, csak egy mély-mély költő víziói, melyek majd minden adatoknál jobban illusztrálják az utókornak, milyen álmok erjedtek és gerjedtek a magyar lélekben 1915-ben. Minket előre repít a háború ördögszekere. E könyv íróját hatalmas lendülettel ragadja vissza a múltba. Mert maga a szó: »háború« ódon, mélyen zengő emlékeket csendit meg benne. Krúdy Gyulára igazán áll a bergsoni mondás, hogy »a múlt én vagyok«. Ő volt az, aki számunkra újra felfedezte a múltat (melyről előtte álpátosszal, vagy csak kedélyesen regéltek), valami gyengéd, ködös és méla regényességgel vette körül s az ívlámpák fényében meggyújtott egy mécset és egy faggyúgyertyát. Mennyien sereglettek azóta ez áhítatos és méla fény köré. Érezték, hogy ez az igazi világosság. Milliomosa és nábobja az emlékeknek. Egy szó, egy kő, egy csipkefodor, egy porszem éveket és évtizedeket hoz vissza, hirtelen és váratlanul. Új könyvében is kettős a hangvezetés. A jelen krónikaírója olyan mondatokat ró, melyek alatt – halk zene – tompán és fájdalmasan muzsikál a magyar múlt, a régi háború, a régi honvédek s a régi anyák lelke, a polgári szobák levendulás légköre és meleg homálya. Épp ezért kifürkészhetetlen a stílművészete. Mélyről kotorja elő képeit, az élete mélységeiből. »A csalódás, mint egy keserű, pipaszagú, vén szomszéd kocog át délutánonként ... « »Az ember végignéz a poggyászán és régi fogkefe alakjában találja meg ideáljait ... « »A felleges égbolt mint a szívbajos ember bágyadt mosolya ... « Másutt ezt olvassuk: »Honfoglaláskori csend ... « Mennyire magyar ez az író. Számára a prehistória a honfoglalás. Írás közben annyi gyémántmorzsát és aranyforgácsot vet el, – igazi magyar pazarsággal – hogy belőle évekig megélhetnének a szegényebb francia és német lírikusok. Könyvéhez, melyet a világháború lírai riportjának lehet nevezni, Major Henrik rajzolt bájos és friss címlapot.

 

(A Hét, 1915/50. /december 12./ 723. p.)