Krudy Gyula: Aranykézutczai szép napok. (Novellák. Major Henrik fametszeteivel.) Mindig igazságokat szerettem volna írni s nem írtam mást, mint színhazugságokat – vallja magáról Krudy Gyula a férfiasan ábrándos Előhangban. Ezek a színhazugságok valamikor, egy színes, lovagi korban meghitt igazságok voltak. Ma már csak színek, emlékek, hangulatok, vonalak, amelyekkel a múltat stilizálja maga elé egy alvajáró, múltkóros lélek. Mit akarnak ezek a hegyes köcsögkalapos, színes frakkos, krézlis gavallérok közöttünk? Semmi egyebet, mint hogy még egy kicsit köztünk maradjanak a haláluk után; az emlékezet Styx-folyóján úsznak át a végleges elmúlás: az örökkévalóság felé. Az emlékeik járnak-kelnek a szobáinkban, utánunk jönnek régi kávéházakba, hozzánk szegődnek kis görbe budai utcákon, mikor magányos lépéseink a múltat kongatják a fejünk felett s egy régi cégtábla nyugtalankodik, lázasan suttog a szélben. Mint hangulatok szállnak fel bennünk. Stílusok receptjei, amelyeket mágikus kézzel irt fel beteg lelkek számára a mának rút bajai ellen egy örökifjú csodaorvos, aki még nem ismeri a vegytant, de ismeri a füvek és idegek titkait, hisz a rontásban, a bűbájban és tudja, hogy a természetnek varázsló ereje van, mint némely különös, forró szemnek. A jelentől menekül egy álmokon úszkáló, csodákon csüngő fantázia s teremt magának egy engedelmes, bájos bábvilágot, amelyben mindenki úgy mozog, ahogy a bábjátékos szereti. Régi jó ismerősünk ez a játékvilág s annak mozgató lelke. Az a foglalat, amelyet most a Tevan-nyomda adott neki, szép, stílusos. A Major Henrik fametszetei csodálatosan finomak, humorban, képzelődésben, technikában a szöveggel kongeniálisak.

 

(A Hét, 1916/32. /augusztus 6./ 435. p.)