Krudy Gyula: Aranykézutczai
szép napok. (Novellák. Major Henrik fametszeteivel.)
Mindig igazságokat szerettem volna írni s nem írtam mást, mint színhazugságokat
– vallja magáról Krudy Gyula a férfiasan ábrándos
Előhangban. Ezek a színhazugságok valamikor, egy színes, lovagi korban meghitt
igazságok voltak. Ma már csak színek, emlékek, hangulatok, vonalak, amelyekkel
a múltat stilizálja maga elé egy alvajáró, múltkóros lélek. Mit akarnak ezek a
hegyes köcsögkalapos, színes frakkos, krézlis
gavallérok közöttünk? Semmi egyebet, mint hogy még egy kicsit köztünk
maradjanak a haláluk után; az emlékezet Styx-folyóján
úsznak át a végleges elmúlás: az örökkévalóság felé. Az emlékeik járnak-kelnek
a szobáinkban, utánunk jönnek régi kávéházakba, hozzánk szegődnek kis görbe
budai utcákon, mikor magányos lépéseink a múltat kongatják a fejünk felett s
egy régi cégtábla nyugtalankodik, lázasan suttog a
szélben. Mint hangulatok szállnak fel bennünk. Stílusok receptjei, amelyeket
mágikus kézzel irt fel beteg lelkek számára a mának rút bajai ellen egy
örökifjú csodaorvos, aki még nem ismeri a vegytant, de ismeri a füvek és idegek
titkait, hisz a rontásban, a bűbájban és tudja, hogy a természetnek varázsló
ereje van, mint némely különös, forró szemnek. A jelentől menekül egy álmokon
úszkáló, csodákon csüngő fantázia s teremt magának egy engedelmes, bájos
bábvilágot, amelyben mindenki úgy mozog, ahogy a bábjátékos szereti. Régi jó
ismerősünk ez a játékvilág s annak mozgató lelke. Az a foglalat, amelyet most a
Tevan-nyomda adott neki, szép, stílusos. A Major Henrik fametszetei csodálatosan
finomak, humorban, képzelődésben, technikában a szöveggel kongeniálisak.
(A Hét, 1916/32. /augusztus 6./ 435. p.)