Krúdy Gyula ma reggel hirtelen meghalt
Krúdy Gyula
meghalt, Szindbád, a fáradhatatlan utas az örök
kikötőbe ért... Az utolsó romantikus volt, a magyar irodalom daliás regényhőse.
Magyar ritkaságokat gyűjtött remek könyveiben s ő maga is a Magyar
Ritkaságok Albumának nagyszerű illusztrációjaként jártkelt a földön és a
felhők közt, élők, halottak és halhatatlanok világában. Szabolcsból jött fel
magyar írónak s itt Pesten is, a könyvek és újságok világban is szabolcsi
földesúr maradt mindvégig. De uradalmát nem holdakkal mérték, Krúdy Gyula
uradalma egy világbirodalom volt – a fantázia, amelynek végtelenségét a régi és
új magyar világ, az őszi tarló világának és a régi girbe-görbe
belvárosi utcák világának furcsa, kedves, megható, regényes, mókás, szomorú és
elvarázsolt alakjai népesítették be. Neki köszönheti a magyar irodalom a Nyíri
Csend világának meséit meg a Hét Szilvafa meséit, A
vígember bús meséit, a Pajkos Gaálék történeteit.
Aki egyszer egy Krúdy-regényt elolvasott, az
valamennyit elolvasta. Mentünk utána mind, egész nemzedékek »A vörös postakocsi« után, amely korszakok hegyes-dombos
vidékein döcögött nagyszerű utasával és útitársai voltunk »Szindbád
utazásai«-n, a magyar ezeregyéjszaka hepehupás álomvárosai;
ódon kúriái, tornácos kastélyai, zúgó erdei, elhagyott csárdái és pompás
rónaságai közt... Nem egy alakjában egész nemzedékeket tett maradandóvá, nem
egy regényében kihaló típusok lettek halhatatlanokká. Magyar volt érzésben és
álmodozásaiban, a szántóföldön és az íróasztalnál, magyar volt lovagiasságában,
magyar volt művészetében, prózájának férfias bájában. Voltak Összes Művei és
volt egy – szétszórt élete. Szívében a régi kúriák, a régi hétországra
szóló lakodalmak és hetedhétországon túl is híres
vadászatok világának őszi alkonyfényét őrizte mindvégig. Valamikor a magyar Turgenyevnek hívták... De Krúdy
Gyula többje volt a magyar irodalomnak, mint Turgenyev
az orosznak. Mert Turgenyevben sok volt
ami akár francia, vagy német is lehetett volna, a mi Krúdy Gyulánk csak magyar
lehetett. Benne élt az egész magyarság s az egész magyarság gyászolja
halálában, amellyel élete befejeződött s halhatatlansága megkezdődött.
(Az Est, 1933/108. /május. 13./ 1. p.)