Krúdy Gyula ma reggel hirtelen meghalt

 

Krúdy Gyula

meghalt, Szindbád, a fáradhatatlan utas az örök kikötőbe ért... Az utolsó romantikus volt, a magyar irodalom daliás regényhőse. Magyar ritkaságokat gyűjtött remek könyveiben s ő maga is a Magyar Ritkaságok Albumának nagyszerű illusztrációjaként jártkelt a földön és a felhők közt, élők, halottak és halhatatlanok világában. Szabolcsból jött fel magyar írónak s itt Pesten is, a könyvek és újságok világban is szabolcsi földesúr maradt mindvégig. De uradalmát nem holdakkal mérték, Krúdy Gyula uradalma egy világbirodalom volt – a fantázia, amelynek végtelenségét a régi és új magyar világ, az őszi tarló világának és a régi girbe-görbe belvárosi utcák világának furcsa, kedves, megható, regényes, mókás, szomorú és elvarázsolt alakjai népesítették be. Neki köszönheti a magyar irodalom a Nyíri Csend világának meséit meg a Hét Szilvafa meséit, A vígember bús meséit, a Pajkos Gaálék történeteit. Aki egyszer egy Krúdy-regényt elolvasott, az valamennyit elolvasta. Mentünk utána mind, egész nemzedékek »A vörös postakocsi« után, amely korszakok hegyes-dombos vidékein döcögött nagyszerű utasával és útitársai voltunk »Szindbád utazásai«-n, a magyar ezeregyéjszaka hepehupás álomvárosai; ódon kúriái, tornácos kastélyai, zúgó erdei, elhagyott csárdái és pompás rónaságai közt... Nem egy alakjában egész nemzedékeket tett maradandóvá, nem egy regényében kihaló típusok lettek halhatatlanokká. Magyar volt érzésben és álmodozásaiban, a szántóföldön és az íróasztalnál, magyar volt lovagiasságában, magyar volt művészetében, prózájának férfias bájában. Voltak Összes Művei és volt egy – szétszórt élete. Szívében a régi kúriák, a régi hétországra szóló lakodalmak és hetedhétországon túl is híres vadászatok világának őszi alkonyfényét őrizte mindvégig. Valamikor a magyar Turgenyevnek hívták... De Krúdy Gyula többje volt a magyar irodalomnak, mint Turgenyev az orosznak. Mert Turgenyevben sok volt ami akár francia, vagy német is lehetett volna, a mi Krúdy Gyulánk csak magyar lehetett. Benne élt az egész magyarság s az egész magyarság gyászolja halálában, amellyel élete befejeződött s halhatatlansága megkezdődött.

 

(Az Est, 1933/108. /május. 13./ 1. p.)