KISKOCSMÁT, sajnos, hiába kerestünk. A »Tücsök« már nincs sehol és a halászszövetkezeti csárda is becsukott a hídnál. Vajjon miért? És a Kéhli? Ó, jaj, a Kéhli, Krúdy Gyula tanyája, legkedve­sebb óbudai kiskocsmák egyike... Ki volt az a vendéglátóipari bölcs, aki átépíttette, félig ét­teremmé, félig mulatóvá, aki stilizált pálmalevelekkel tűzdelte körül a falat, mögéje rejtvén a han­gulatvilágítást? Főékesség egy dombormű: a legcsúfabb, legízléstelenebb gipszförmedvény, amelyet valaha láttunk; fehér munkás-rémek építenek kettétört daruk alján egy lidérces hidat... És szemben az emléktábla, hogy piruljunk, Krúdy nevében. A zene silány slágert muzsikált, fizettünk és szomorúan távoztunk. Vajjon ki kapott ezért dicséretet, prémiumot?

[...]

 

(Béke és Szabadság, 1954/50. /december 15./ 14. p.)