KISKOCSMÁT, sajnos, hiába kerestünk. A
»Tücsök« már nincs sehol és a halászszövetkezeti csárda is becsukott a hídnál. Vajjon miért? És a Kéhli? Ó, jaj, a Kéhli, Krúdy
Gyula tanyája, legkedvesebb óbudai kiskocsmák egyike...
Ki volt az a vendéglátóipari bölcs, aki átépíttette, félig étteremmé, félig mulatóvá, aki
stilizált pálmalevelekkel tűzdelte körül a falat, mögéje rejtvén a hangulatvilágítást?
Főékesség egy dombormű: a legcsúfabb, legízléstelenebb gipszförmedvény, amelyet
valaha láttunk; fehér munkás-rémek építenek kettétört daruk alján egy lidérces
hidat... És szemben az emléktábla, hogy piruljunk, Krúdy nevében. A
zene silány slágert muzsikált, fizettünk és szomorúan
távoztunk. Vajjon ki kapott ezért dicséretet,
prémiumot?
[...]
(Béke és Szabadság, 1954/50. /december 15./ 14. p.)