Krudy Gyula – kertész lesz

– A Bécsi Magyar Újság jelentése –

Budapest, október 22.

Szabó Dezső korcsmát nyit, „Mert ez az egyetlen életképes foglalkozás ma Magyarországon.” Szőllősi Zsigmondból könyvkereskedő lett. És most Krudy Gyula is nyilatkozik egy újságírónak, hogy leteszi a lantot és kertészséget tanul. Krudy Gyula rezignált nyilatkozata, – amely a leglemondóbb bírálata a mai magyar kultúrviszonyoknak – így hangzik:

– Irodalmi terveim legelseje, hogy kitanulom a virágkertészséget. Nincsen ennél gyönyörűbb foglalkozás. A kertész boldog ember, csöndes ember, hosszú életű ember. A természet legközelebbi rokona, szerelmes fia a váltakozó évszakoknak. A kertész az a bölcs, higgadt ember, aki tekintetével mindig csak azt keresi, ami szép és nemes a világon: – a gyöngéd virágokat... Kertész leszek.

– És az írással mi lesz, mester?

– Írni is fogok. Följegyzem a virágok neveit, fölírom ültetésük idejét, jegyzeteket gyűjtök életükről, hervadásukról, halálukról. Azt hiszem, elég írni valóm lesz.

– Regények, elbeszélések?

– Körülbelül hatvan könyvet írtam. Egyik-másik tán tetszett is az érzelmes szíveknek, a jobbfajta nőknek. Reszketeg kézzel kerestem az útjaimat az irodalomban. Álmatlan éjjeleken irogattam milliónyi betűket. Végignéztem Magyarország egyik legszebb korszakát: a liberális és a függetlenségi eszme győzelmét. Láttam lelkes férfiakat, akik úgy rajongtak az irodalomért, hogy ezért éltek. Ismertem még lelkesebb nőket, akik a szemükben viselték a gyémántot, amikor irodalomról volt szó. Ezt már többé úgy sem láthatom. Minek és kinek írjak regényt vagy elbeszélést?

– Hát az irodalom jövőjében nem bízik, mester?

– Bizonyosan föltámad, de addig mi, mostani írók, nagyon terhére leszünk a közönségnek, barátainknak, családunknak. Azért nem árt, ha mellékfoglalkozás után nézünk. Engem a kertészet érdekel. A virágos kertben egyelőre többet használnék hazámnak, mint a tetszhalott irodalomban. Nem nyegleség vagy föltűnési viszketeg mondatja velem ezeket a szavakat. Senkire se haragszom: – se azokra a szegény tehetségtelenekre, akik elözönlötték a mi pályánkat, se azokra az ügyeskedőkre, akik majomfürgeséggel itt termettek, amikor alélt volt Magyarország. A természetben semmi sem történik ok nélkül. Bizonyosan szükséges volt az ország fönnmaradásához, hogy átélje az elmúlt nehéz éveket. Az igazán senkinek se tetszik, hogy sokan szégyenkezni fognak a mostani cselekedeteikért.

– Mostanában nem írt valami új regényt, mester?

– Rózsa Sándorról az amerikai magyarok buzdításából. Azt hiszem, ezt a könyvet sokan fogják olvasni itthon és a tengeren túl is. Ne csodálkozzon senki, hogy éppen Rózsa Sándorról, a haramiáról írtam. Rózsa Sándor alakja áll legközelebb a mai publikumhoz, de ezentúl is csak virágokról írok. Drágalátos kerti virágokról, amelyek azért jönnek a földre, hogy az embereknek gyönyörűséget okozzanak. Tehát, ha azt kérdik Pesten, hogy mit csinálok, csak mondja meg nyugodtan, hogy ások, jó fiam. Kerti földet. Jövő hónapban lefűrészeljük a szigeti fák holt gallyait. Azt, hiszem, ez elég életprogramnak.

 

(Bécsi Magyar Újság, 1923/248. /október 23./ 6. p.)