Milyen volt Ady Endre utolsó karácsonya?

Beszélgetés a költő özvegyével és kezelőorvosával

Krúdy Gyula, a kiváló író, a „tegnapok ködlovagjai”-ra való emlékezései során, legutóbb a nagybeteg Ady Endre életéből elevenít fel néhány szívbemarkoló képet. Nagy költői lendülettel és emberábrázoló erővel idézi szemünk elé a költőt, aki élete utolsó karácsonyán, 1918 telén, egy pókhálólepte, rosszszagú, szegényes zugban, szörnyű sebektől eléktelenített testtel, piszkos ágyneműben vergődik, barátaitól és tisztelőitől elhagyva. Egyetlen vigasza a karcos, amelyet ágya alá dugva, egy vejdlingben tart s amelyből időközönként merít magának egy-egy pohárkával, közben érdekes, hosszú fejtegetésben világítván meg a politikai helyzetet, a vendéglők válfajait stb., amelynek egyéni zamatán még a filológiában járatlan olvasó is hamar felfedezi Krúdy Gyula gondolatmenetének és stílusának hatását.

Hogy a fájdalmasságában is érdekes emléket kiegészítsük és a szomorúkarácsonyra vonatkozó irodalomtörténeti adatokat kibővítsük, felkerestük Ady Endre özvegyét, Boncza Bertát, aki ma tudvalevően Márffy Ödön festőművész felesége.

— Krúdy Gyula azt írja — mondtuk — hogy nagyságos asszony is jelen volt a szomorú percekben, amikor Ady Endrét meglátogatta s vele a megírt beszélgetést folytatta. Nem mondana valamit erről az együttlétről?

— Sajnos, ez nincs módomban — volt a válasz —, mert

Ady Endre életének utolsó esztendeiben, sem karácsonykor, sem máskor nem volt szerencsénk Krúdy Gyula barátunkhoz.

Ő megálmodta ezt a látogatást a maga látomásos, szellemidéző fantáziájával s én csak azt sajnálom, hogy a rózsaszínű biedermayer-idillek, bársony topánkák és virágillatos tavaszi esték nagy álmodóját ilyen kellemetlen illatú álomra inspiráltam.

Többet nem volt hajlandó beszélni a dologról.

— Tessék talán Pfeiffer Endre dr.-hoz fordulni felvilágosításért — mondotta végül. — Ő kezelte Ady Endrét utolsó éveiben, ő tudhatja legjobban, milyen körülmények közt és hogyan ápolták őt.

Pfeiffer Ernő dr., akit ezután információért felkerestünk, ezeket mondta:

— Nem szívesen szaporítom nyilatkozatommal az Ady Endéről szóló személyes memoárok egyre dagadó irodalmát, eddig is mindig tartózkodtam attól, hogy ebben az anekdotázásban résztvegyek. De úgy látom, ebben az esetben, a történelmi hűség kedvéért le kell szögeznem egy-két dolgot.

— Mindenekelőtt azt, hogy Ady Endre betegsége folyamán

a lehető leggondosabb, legodaadóbb ápolásban részesült.

— Nem szólva rólam, aki naponként látogattam meg s ha rosszul volt, nem egyszer éjszaka is átfutottam hozzá, konziliumokkal fölügyeltek a beteg ápolására Engel Károly, Jendrassik és Moravcsik professzorok, majd később a szanatóriumban Engel Károly és Schaffer professzorok is. Közben néha Schuster főorvos is meglátogatta. Ennél jobb kezekben, azt hiszem, nem is lehetett volna. Lakása, ágyneműje, kiszolgálása a lehető legtisztább, a lehető legmegfelelőbb volt. Egész környezete azon volt, hogy a legnagyobb áldozatok árán is ahhoz a kezeléshez juttassa, amely zsenijének és szeretetreméltó emberi egyéniségének kijárt. Nem azért nem ment szanatóriumba, mintha erre nem lett volna pénze, hanem azért, mert erről mi, orvosai, a legnagyobb mértékben lebeszéltük. Őt bárhol tárt karokkal fogadják még akkor is, ha nem állnak a szanatóriumi ápolásához szükséges anyagiak rendelkezésére, — de erre nem is volt szüksége, mert jó pénzügyi viszonyok között élt s barátai bármelyik pillanatban kisegíthették volna, ha rászorul. Barátai különben állandóan körülvették, különösen Móricz Zsigmondot, Schöpflin Aladárt, Rippl-Rónai Józsefet, Fenyő Miksát és Hatvany Lajost láttam sokszor nála (akit, bármit is mondjanak is, nagyon szeretett). A bort nem kellett az ágy alól suttyomban vejdlingből mernie, mert megrögzött alkoholista lévén, mi sem kívántuk, hogy hagyja abba teljesen az ivást, hanem könnyű bort rendeltünk neki; s ő az utasításokat az utolsó időben pontosan meg is tartotta. Felesége a lehető legnagyobb gonddal és odaadással ápolta férjét. Utolsó éveiben teljesen feláldozta magát érte, noha az ő betegségének ápolása tudvalevően sok vesződséggel és nagy anyagi áldozatokkal járt.

— Ady Endre

utolsó karácsonyára egészen pontosan emlékszem.

Úgy volt, hogy Adyék a szent estét nálunk töltik. Közben Ady rosszul lett, úgyhogy mi mentünk át feleségemmel és gyermekemmel őhozzájuk. Ady Endre körülbelül egy félóráig üldögélt gyönyörű szobájában, egy gyönyörű karosszékben, egy gyönyörű karácsonyfa mellett, azután lefeküdt és késő estig beszélgetett velünk, már amennyire ő beszélgetni tudott, mert utolsó éveiben csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudott egy-két szót kihozni a torkából; annyit pedig, amennyit Krúdy Gyula szép emlékezésében elmond, két hónap alatt sem... A karácsony estén jelent volt még Ady Endréné nagyanyja is. Másra nem emlékszem.

— Megjegyezhetem még, hogy Ady Endre testén egyetlen seb sem volt; halálának közvetlen oka: bronhopneumonia volt, amely utolsó évében háromszor ismétlődött. Az első két rohamot, éppen a nagyon gondos ápolás és kezelés következtében kiállta, a harmadiknak azonban már nem tudott ellenállni a nagy idegbajtól és egyéb betegségektől szétroncsolt szervezete.

Minden nem akar Krúdy Gyula szép költői látomásának cáfolata lenni: azért kértük és közöltük ezt a nyilatkozatot, hogy a száraz tényeket leszegezzük az irodalomtörténet számára, amelynek feladata kihámozni a nagy költők alakját a köd-, illetve a pókhálófelhőből, amelybe a gazdag fantáziájú kortársak lovag-, illetve bohémromantikája burkolja.

(Esti Kurir, 1926/3. /január 5./ 10. p.)