Krúdy Gyula ma reggel szívbénulásban meghalt

 

Kilakoltatás előtt állt, lakásán a villany kikapcsolva
Magyar író sorsa – mondja az özvegy

Ma reggel 9 óra tájban, amikor a kishivatalnokok az esős-könnyes májusi reggelen sietve mentek el a mollfüggönyös földszinti ablak előtt a hivatalaikba, egy óbudai kispolgári ház rézágyán meghalt a nagy magyar író, Krúdy Gyula. Szép szál alakját, előlelő magyar úri termetét, kissé oldalra tartott fejével, örök mosolygós, szelíd arcával nem látjuk többé; eltávozott örökre a romantikus történetek nagy tudója, egy eltűnt világ csodálatos melegszívű, különös beszédű regényírója, aki maga is regényalak volt, félmúlt idők aranyos, szelíd-szomorú romantikájával... egykor a nők bálványa, utóbb az elandalodók, a régi szebb világba visszavágyók mesemondója, maga is az örök Szindbád kalandos történeteinek hőse, aki az ő külön világának öreg-órazengésű külön stílust, külön nyelvet csinált, a finom és csalódott, de szelíden megnyugvó lelkek érzéseinek levendulaillatú, vert-csipke könnyűségű sóhajtásaival. Meghalt Krúdy Gyula, elment Szindbád, a csodahajós, úgy ment el az esős májusi reggelen, mint történeteinek hőse: elvonultan a világtól, csalódottan, régi nagy hírének, szép ifjúi élete emlékeinek függönyét szelíd mosollyal húzta be maga mögött s még csak el sem köszönt senkitől…

A magyar irodalom egyik legnagyobbját vesztette el benne, a legnagyobb magyar regényírók egyike volt, neve Jókai Mór, Bródy Sándor, Thury Zoltán, Ambrus Zoltán nevével együtt csengett a háborúelőtti szép időkben, amikor, egy-egy Krúdy-regény megjelenése esemény volt, s amely időkben kora fiatalon tűnt fel regényíróink legelső sorában, ahol külön kiváltságos helyét megőrizte mindvégig, amikor pedig a megváltozott idők zaja már túlharsogta az ő szelíd, mesemondó szavát. Könyvei most árván sorakoznak, bennök egy nagy magyar író revelált külön világa: egyetlen hagyatéka a magyar írónak. Mert sorsa a magyar író sorsa volt.

Halálsejtelmek

Óbudán, a Templom-utca 15. számú földszintes házban lakott már évek óta Krúdy Gyula a családjával együtt.

Három évvel ezelőtt költözött ide a négyszobás kispolgári lakásba,
az ő kedves Margitszigetéről,

ahol a romok szomszédságában hosszú évtizedekig lakott. Az idők nehezebbre fordultával vonult vissza az elegáns szigetről a csendes, csaknem vidékies környezetbe, ahol egyszerűbb az életmód. Második feleségével, Rózsa Zsuzsannával és Zsuzsika nevű kislányával lakott itt Krúdy Gyula, aki ha időnként megjelent a fővárosban, klubokban, kávéházakban, szerkesztőségekben, magas, kissé hajlott alakja a régi eleganciát mutatta;

külsején semmi sem árulta el a küzdelmet,
amelyet az élet mindennapi gondjaival vívott
a maga és kis családja fenntartásáért.

Évekkel ezelőtt súlyos betegségen esett át. Az egykor vidám és derűs életű férfi, aki kedvelte a komoly férfi-szórakozást, a beszédes, borús borozgatást, az utóbbi években nagy megtartóztatással élt, vigyázott egészségére és

rengeteget dolgozott.

Folytatásos újságregényeket, visszaemlékezéseket és régmúlt történeteket írt a lapok számára, mert az igazi Krúdy-regények írásához már sem ideje, sem kedve nem volt, – befogta magát a napi munkába, hogy pénzre válthassa tehetségét. Megerőltető munka volt ez számára, aki nem napi robotot; hanem az elmélyedést, a finom hangulatokat és a szelíd benső eseményeket szerette. De haladnia kellett a rohanó korral, amelyben írógéppel szántja sorait az író s

hogy versenyt futhasson, hosszú éjszakákon át írta kézzel cikkeit és történeteit.

Húsvét nagyhetében bent járt az Esti Kurir szerkesztőségében is, cikket írt a húsvéti számba, a tiszaeszlári pör jubileumáról.

A sok munka aláásta egészségét. Érelmeszesedés támadta meg, betegeskedett, sokat szenvedett. Az utóbbi időben,

mintha sejtette volna a vég közeledését,

sokszor melankolikusan beszélgetett feleségével Zsuzsika kislányukról, hogy adják-e intézetbe, mert hiszen – mondotta – túl eleven a kisleány, nem való neki az intézet. Naponként visszatért erre a kérdésre, mint aki érzi, hogy gondoskodni kellene gyermekéről, akkorra, amikor ő már nem lesz itt. De sejtelmeiről semmit sem árult el. Három nappal ezelőtt felolvasást tartott a rádióban,

„A vén szamár” című novelláját tűzték műsorra.

– Ez én vagyok – mondta szelíd mosollyal a feleségének, mikor átadta neki a kéz iratot, mert úgy volt, hogy miután nem érezte jól magát, a felesége tartja meg a felolvasást.

 

 

Krúdy utolsó arcképe

 

Aztán mégis úgy határoztak, hogy

helyette fia, ifj. Krúdy Gyula ült a mikrofon elé,

mintha maga szerző olvasná a művét. Senki sem sejtette, hogy Krúdy Gyulát már nem is fogja hallani többé a rádióból.

Utolsó éjszakája

Tegnap a miniszterelnökség sajtóosztályán volt, estefelé tért haza s

kedélyesen vacsorázott feleségével s kisleányával.

Vacsora után hamar visszavonult szobájába, amely a lakás utca felöli szobája s

meghagyta, hogy reggel tíz órakor keltsék föl. Kérte, készítsék el a fürdőjét, mert délelőtt ismét a miniszterelnökségre akar menni.

Reggel tíz órára elkészítették reggelijét, mely egy csésze kakaó volt s amely már ott állt párologva az asztalon, a fürdő is elkészült, amikor felesége pontosan tíz órakor benyitott hozzá.

Krúdy Gyula viaszsárga arccal, holtraváltan feküdt ágyában.

Felesége kétségbeesetten szaladt át a szomszédba, dr. Boér Kálmán orvoshoz, aki a család jóbarátja. Boér dr. azonnal átsietett barátjához, de rögtön konstatálta a tragikus eseményt, hogy

már nincs semmi segítség, Krúdy Gyula egy órával ezelőtt szívbénulásban meghalt.

Amint az orvos megállapította, rövid haláltusája volt, úgyszólván semmit sem szenvedett.

Boér Kálmán dr. felesége sietett a kétségbeesett özvegy segítségére. A kis Zsuzsikát az iskolából hívták haza s nyomban értesítették az elhunyt első házasságából való gyermekeit, fiát, ifj. Krúdy Gyulát, Ilonka leányát, Andersen Györgynét s harmadik leányát, dr. Krúdy Mária tanárnőt. Az özvegy fivére, Rózsa Miklós értesítette a halálesetről a tisztiorvosi hivatalt, az elhunyt író barátait s a Petőfi-Társaságot, amelynek Krúdy Gyula illusztris tagja volt.

Krúdy Gyula a halottas ágyon

A gyászhír gyorsan futott szét a városban s mindenütt őszinte, mély részvétet és megdöbbenést keltett. Az első részvétlátogató a halottas háznál Pakots József orsz. képviselő volt, aki a Petőfi Társaság nevében kondoleált az özvegynél.

Barátok és rokonok gyűltek össze, akik megilletődve léptek be az író halottas szobájába.

Az ablakkal szemközt, széles rézágyon fekszik a halott Krúdy Gyula, úgy, ahogy holtan találták. Arca viaszsárga,

feje féloldalra fordult a fal felé, szeme nyitva, s az arcán szelíd mosoly.

Vékony karja a mellén, kezei összekulcsolva, féltérde fölhúzva a paplan alatt. Mindkét lábán harisnya van. Az utóbbi időben, mióta gyengélkedett, harisnyában aludt. Lábánál összegyűrve farkasprém fekszik az ágyon. Az éjjeli szekrényen félig leégett gyertya, kis doboz cigaretta, szemüveg, ceruzák és apróságok. Ruhája szépen összehajtva egy szék támláján fekszik. Cipője az ágy előtt, az egyik felborulva, ahogy hevenyében ledobta.

Az asztalon egy kis levélke, amelyet úgy látszik még ma reggel írt, mert május 12-iki dátum van rajta.

Halasi-Fischer Ödönhöz írta a levélkét, pár sor az egész, azt írja, szeretné megnézni a Nemzetközi Vásárt, kéri Halasi-Fischert, jöjjön el érte. Ez Krúdy Gyula

utolsó kézírása.

Magyar író sorsa…

– Mit mondjak? – tör fel az özvegy könnyek között –

sorsa a magyar író sorsa volt... Kilakoltatás előtt állunk, a villany kikapcsolva...
De kérem, ezt ne írja meg, úgyis mindegy már, ő sem árult el semmit,
a büszkesége nem engedte, hogy feltárja a borzasztó valóságot, amellyel küzdöttünk...
Ne tudják meg most se.

És elmondják, hogy Krúdy Gyula, aki már régen mint «Gyula bácsi», mint hajlott öregúr járt közöttünk,

csak 65 éves volt.

Csak ötvenöt évet élt, ki hinné! 1878 október 21-én született Nyíregyházán. Régi híres nemzetségből származott, a család, a szécseni és kovácsi Krúdy-család 1500 óta tartotta számon nemességét. A Gyula név hagyomány volt a családban, apja id. Krúdy Gyula ügyvéd volt Nyíregyházán, nagyatyja, ugyancsak Krúdy Gyula, vármegyei ügyész volt, a honvédmenhely igazgatója, a szabadságharcbeli honvédek nagyapja, mint ahogy nevezték.

Édesanyja még él, Nyíregyházán lakik.

A tisztiorvosi hivatal megbízottja érkezik: értesíti a családot, hogy a temetési engedélyt megadták. Fekete halottasszállító autó áll a ház elé, elviszik Krúdy Gyula holttestét.

Krúdy Gyula, az író

Krúdy Gyula Nyíregyházán, Debrecenben és Nagyváradon újságíróskodott, a Millénium évében felkerült Pestre és itt maradt élete végéig. Rengeteg tárcát és novellát, regényt írt. Sajátos hangja a legplasztikusabban a Szindbád utazásában és a Szindbád ifjúságában bontakozott ki,

legnagyobb sikere a „Vörös postakocsi” című regényével volt.

Különös gyengédséggel és érdeklődéssel fordult a budapesti és a vidéki félmúlt alakjai felé s a jelenből is főként olyan alakokat szeretett belevinni az irodalomba, akik kiestek a polgári társadalmi élet középpontjából s akiket bevonhatott a maga finom, játékos romantikájának fátyolával.

Alakjai között sokszor szerepelnek különcök, ábrándos szenzualitású nők, bizonytalan exisztenciájú fiatalemberek, régi vágású és zárkózott urak. Álmodozó természet volt, de egyúttal rendkívül kitűnő megfigyelő is, szerette az apró genreképeket, megdöbbentő érzékletességgel tudott kicsiny, mindennapi eseményeket megírni, s kivált a vendéglők légkörének megelevenítésében, ételek és étkezések leírásában mutatkozott bravúrosnak.

 

 

Egy régi családi kép

 

Halk erotikája, mondatainak lágy ritmusa és elandalító színessége megkedveltette írásait a finom ízlésű körökben. Klikkekhez vagy akár kifejezetten irodalmi csoportokhoz sohasem tartozott, szeretetreméltó egyénisége a legkülönfélébb körökben rokonszenvet biztosított személye és megbecsülést írásai iránt. De szemléletének ösztönös önállósága, hangjának önkénytelen merészsége miatt

mégis a modern írókhoz tartozott,

akik annakidején A Hét című folyóirat köré gyűltek s később, a már érett férfikorban lévő Krúdyt is mindig szívesen látták maguk között fiatalabb társai, a Nyugatban is több írása jelent meg. Legutóbbi munkái közül egy novelláskötetért nemrég megkapta a Rothermere-díjat, amelyen Móricz Zsigmonddal osztozott.

Az Esti Kurír folytatásokban közölte a Kossuth-fiúkról írt kitűnő cikksorozatát.

Önálló hangot, önálló egyéniséget jelentett a magyar irodalomban, nélküle egy gyönyörű színnel lett volna szegényebb a magyar kultúra. Vérbeli költője volt a prózának s a finom illat, amely írásait belengi, bizonyára hosszú-hosszú ideig igaz gyönyörűsége lesz még az értő közönségnek.

 

(Esti Kurír, 1933/108. /május 13./ 3. p.)