„Krúdy odanőtt a magyar Pantheon legnagyobb értékei közé”

 

Kárpáti Aurél emlékbeszéde az író halálának 10. évfordulóján

 

Tíz éve halt meg óbudai lakásán Krúdy Gyula, a nagy magyar író. Az­óta, hogy utolsó útjára kísérték, ba­rátai, hívei évről-évre elzarándokol­tak a sírhoz emlékezni Szindbád és annyi más álomfigura művészi meg­teremtőjére. A tízéves fordulón ma délben az Írók Otthon Köre gyászünnepséget rendezett a kerepesi teme­tőben. Az egyszerű fakeresztes sírnál, melyre az Otthon Kör ősszel emlék­oszlopot készül elhelyezni, megjelen­tek a régi jóbarátok, ismerősök, hívek és a Krúdy-könyvek egyre növekvő olvasótábora.

Az Írók Otthon Körének nevében. Kárpáti Aurél tartott beszédet, kegye­letes szívvel megemlékezvén a hajdani tagtársról és a legnagyobb magyar ál­modóról, akit tehetségének, írói zseni­jének hódító ereje, az útonjárók örök csillaga most visszavezetett hozzánk.

— Krúdy Gyula új életre ébredt a magyar halhatatlanságban — mondotta többek közt Kárpáti Aurél. — Szind­bád legkalandosabb utazását sírján túl, az elpergett tíz esztendő alatt tette meg. Haló poraiból észrevétlenül fel­támadt, hogy tovább éljen a lelkek és szívek megértő, egyre szélesebb körö­ket hódító és egyre magasabbra érté­kelő szeretetében. Míg közöttünk járt, Krúdy Gyulát csak kevesen látták és méltatták igazi érdeme, valódi nagy­sága szerint. És íme alig tíz év során, Krúdy Gyula odanőtt a magyar Pan­theon legnagyobb, legmaradandóbb ér­tékei közé. Mindtöbben nyúlnak írásai után s napról napra gyarapodik meg­becsülő olvasóinak, rajongó híveinek lelkes tábora. Ez a növekvő szeretet: az elégtétel legszebb koszorúja, ame­lyet költő sírja egy nemzettől kaphat.

Kárpáti Aurél ezután elhelyezte az írók koszorúját. Sok orgona, gyöngy­virág, tulipán, jácint és nárcisz borí­totta el az egyszerű sírt: illatos díszei a margitszigeti és budai kerteknek, hol egykor annyit szeretett álmodozni a halhatatlan író.

 

(Magyarország, 1943/106. /május 12./ 6. p.)