Megnyílt az idei velencei filmfesztivál

 

 

Egy kép a magyar versenyfilmből.
Szindbád: Latinovits Zoltán

(Tudósítónktól)

 

Izgalmas napok előzték meg a velencei filmfesztivál megnyitását: a Biennálé dolgozói általános sztrájkot kezdtek részben a fesztiválszabályzat módosításáért, részben gazdasági kérdésekben. Mindez kétségessé tette az idei filmfesztivál megrendezését. A megnyitás előtt egy nappal időleges megoldást találtak s ez lehetővé tette a filmfesztivál, valamint a színházi és zenei események megtartását is.

Így a kitűzött időpontban ünnepélyesen megkezdődött az 1972-es velencei filmfesztivál, melyen ezúttal jóval több film szerepel, mint a korábbi esztendőkben. A hivatalosan meghívott filmeket minden este két előadásban vetítik. Külön-külön sorozatban mutatják be fiatal filmrendezők műveit, és azokat a filmeket, melyeket különböző országok kritikusai választottak ki. E sorozatokban huszonhét ország ötvenhat filmjét vetítik s ezenkívül különböző vetítéseket tartanak, mint például a csak kritikusoknak szánt információs bemutatók; ez utóbbi programban szerepel Gaál István Holt vidék című filmje is. A külön programok közül alighanem a legérdekesebb lesz a Chaplin tiszteletére rendezett filmösszeállítás.

E rövid tudósítást egy nappal a magyar versenyfilm, Huszárik Zoltán Szindbádjának bemutatója előtt diktálom. Ennek fogadtatásáról a Film Színház Muzsika következő lapszámában közöl tudósítást. Addig is, hadd soroljunk fel néhányat a velencei fesztiválon hivatalosan szereplő filmek közül.

A szovjet Rosztovszkij, a japán Oshima, a francia Goddard, a nyugatnémet Fassbinder, az amerikai Fosse és Peerce, a jugoszláv Petrovics, az angol Russel, a francia Duras, az indiai Sen, a csehszlovák Havetta, a brazil Andrade egy-egy új alkotása szerepel a többi között az érdekes programban.

 

(Film Színház Muzsika, 1972/35. /augusztus 26./ 11. p.)