Vallomás a szülőföldről

 

(Krúdy Gyulának nem­csak annyi kapcsolata van a Nyírséggel és Nyír­egyházával, hogy itt szü­letett. Sok-sok novellájá­ban és regényében örökí­tette meg ezt a tájat. Hogy mennyire szerette ezt a földet, hogy mennyire idetartozott, annak szemléltetésére álljon itt most az egész művek helyett e néhány kiragadott idézet, az író lírai vallomásai a kiröpítő fészekről, az elbocsátó szü­lőföldről.)

„Milyen szép lehet az ősz. A méla napsugár enyhén csil­lan meg az ősziesen tiszta októ­beri levegőben. Hosszan úszik a pókfonál, s csend, józan nyugalom van az egész tájon. A vén eperfák levelei zizegve simul­nak le a földhöz, zizegve, csen­desen, hervadtan...

Ah, hogy meglep néha a hon­vágy! Haza! Haza szeretnék menni: otthon maradni s boldog lenni. Járnám a mezőket, a deresedő tarlót délutánonként, hol megrettenve fut a tapsifüles nyúl, vagy ülnék otthon a nyi­tott tornácon a nagy székben s mélán álmodoznék a boldog­ságról, amelyért futok egész életemben, amit nem fogok megtalálni soha, csak otthon, ott, hol szeretnek, hol örülnek, mikor látnak.”

(Levél haza. Debreceni Ellenőr 1895.)

 

„Különös város volt ez. Magyarok és szlávok ölelkezéséből származott lakosság lakott a homokos dombok között. Cifra, büszke tirpákok hajtották gyö­nyörű négyeseiket, asszonyaik oly pompázatosan viselték sely­meiket, mint Szvatopluk udvarhölgyei, a férfiak nemes alka­tú, bátor, józan, takarékos és büszke fajták, mintha a Don mellől jöttek volna ők is.”

(A vörös postakocsi. 1913.)

 

,,Ennek a városnak voltam írója, mióta első regényeimet, elbeszéléseimet írni kezdtem. Az én olvasóim sohasem kér­dezték: hol születtem? Minden írásomból kitűnik, hogy nyír­egyházi vagyok, aki büszke származására. Harminc eszten­deig mindig Nyíregyházáról ír­tam. Könyveim éppen úgy je­lentik a régi Nyíregyházát, mint akár a város múzeumai.”

(Levél Nyíregyháza közgyűléséhez, 1928.)

 

„Óh Nyírség, óh Magyaror­szág! Te tündéri panoráma, mi­ért szálldos vissza lelkem mind­végig régen látott tájaidra?

Nem adtál magadból egy tal­palatnyi földet sem, mégis job­ban szeretlek téged, mintha uradalmaim terülnének el öleden.”

(Valakit elvisz az ördög, 1928.)

 

(Kelet-Magyarország /Nyíregyháza/, 1958/110. /május 11./ 4. p.)