Irodalom.

 

– Ifjuság. Írta Krudy Gyula. Rajzok, elbeszélések, Basch Árpád rajzaival. Krudy Gyula neve még eddig kevéssé lehet ösmeretes a könyvolvasó közönség előtt. Ha nem is első könyve ez, de min­denesetre kevés kötete előzte meg; ámbár tárczát, rajzot, egy számra terjedő elbeszéléseket írt már Krudy Gyula bőven. Én magam is csak a lapokban megjelent czikkeiből (tárczáiból) ösmertem mostanig ezt az írót, aki mindazonáltal nem «homo novus» többé. Azzal az érdeklődéssel kerestem írásaiban az új hangot, az egyéniséget, azt, ami valami: amivel minden szárnypróbálgató fiatal kollega felé fordul a jóindulatú régi bajtárs. És mondha­tom, hogy ritkán voltam uj emberrel elégedetlenebb, mint annak idején Krudy Gyulával. Modoros volt és frázisos, értéktelen témához nyúlt; s mindezeken kívül az írás mesterségében sem árult el olyan jártasságot, ami különösebben biztatott volna. Azért mondom el ezt, mert módomban van hamarosan megvigasztalni azokat, akik neki jó barátai s nem örömest hallják róla a szemrehányó emlékezéseket. Magamnak is kellemes, nyíltan megvallanom, hogy később kellemesebben csalódtam ebben az «uj emberben.» Egy pár év alatt mintha kicserélték volna. Mintha egészen más emberré változott volna. Azok a nyápicz, tuberkulózisra hajlandó iskolásfiuk jutottak róla eszembe, akik szerencsés módon uj fejlődésnek indulhattak va­lahol a szabad levegőn, a napos ég alatt s akikből — mire viszont látjuk őket, — valóságos daliák válnak. Krudy Gyula aránylag rövid idő alatt meg tudott nőni, erősödni. Ízlése kifejlődött, írói vénája bőségessé vált; a régi kavicsbányából, ahol azelőtt csak semmiségeke talált, megtudta lelni az irányt a nemes érczek bányájához is. Voltak vár aztán olyan czikkei, amelyeket igaz gyönyörűséggel tudtam olvasni; azokban már benne volt az izmos, igazi író; azokban könnyedtséget, finomságot, érdekességet egyképpen találtam. Az «Ifjuság» Krudy most megjelent könyve már ebből a minőségből való. Átlapoztam s nekem nagyon kellemes költői hangot találtam benne; hasonlatost lélekre és hatásra a derült október édes-bús szomorúságához. Új hang, tiszta hang csendül meg ebben a könyvben; pedig úgy tapasztaltam, hogy nincsenek benne a szerző legjobb dolgai, már amelyekre úgy emlékszem, hogy nekem legjobban tetszettek. Ám ami nincs a könyvben, arról nincs helyén most beszélni. De amit Krudy az «Ifjúság»-ban elmond, azt sem kell félteni attól, hogy mérlegre kerüljön. Csak egy hosszabb lélekzetű elbeszélése van itt; ennek a czíme a könyvé is egyszersmind. Történet ez egy régi szép alkonyatról. Betölti a könyvnek majdnem egy harmad részét. A többi kétharmadrész tizenöt más czikkecskét kínál. És ezek legtöbbjén ott van az említett októberi hangulat; az a csöndes, fájdalmas sóhaj, amely a búcsú állandó kísérője, akár szeretteinktől búcsúzunk, akár az őszi verőfénytől, napszállat idején. Különösen a hangulatkeltésben erős Krudy Gyula. Egy pár szóval egész tájakat tud festeni, és sokáig rezgő érzéseket kelt a szívünkben. Könyve előszavában azt mondja: »Amennyit írtam, amennyit szomorú voltam, — az mind az én ifjúságom«. Íme, az ő alaphangja; a csöndes bánat, ami nem tolakszik előtérbe, de azért észrevéteti magát. Ez jellemzi az egész könyvet. Mint elbeszélő, jelentékenyebbet itt nem ad Krudy, de azért meséi is figyelmet érdemelnek.

Néhol — valószínű, hogy nem szándékosan — mintha próbálgatná egy igen kiváló írónk stílusát. Ezt rovom meg benne leginkább. Ezzel csak rontja az író a maga értékét, aminek legszilárdabb alapja az eredetiség. Az utánzat úgyis többnyire hiábavaló, mert színtelen s nincs benne az igazinak sem a zamata, sem az újsága. Az «Ifjuságok» rajzai általában csinosak; sőt egyik másik művészi színvonalú. A könyv ára 2 frt 60 kr.

 

(Magyar Hírlap, 1899/92. /április 2./ 20-21. p.)