Irodalom.

 

Ifjuság. Írta Krudy Gyula. Rajzok, elbeszélések, Basch Árpád rajzaival. Krudy Gyula neve még eddig kevéssé lehet ösmeretes a könyvolvasó közönség előtt. Ha nem is első könyve ez, de min­denesetre kevés kötete előzte meg; ámbár tárczát, rajzot, egy számra terjedő elbeszéléseket írt már Krudy Gyula bőven. Én magam is csak a lapokban megjelent czikkeiből (tárczáiból) ösmertem mostanig ezt az írót, aki mindazonáltal nem «homo novus» többé. Azzal az érdeklődéssel kerestem írásaiban az új hangot, az egyéniséget, azt, ami valami: amivel minden szárnypróbálgató fiatal kollega felé fordul a jóindulatú régi bajtárs. És mondha­tom, hogy ritkán voltam uj emberrel elégedetlenebb, mint annak idején Krudy Gyulával. Modoros volt és frázisos, értéktelen témához nyúlt; s mindezeken kívül az írás mesterségében sem árult el olyan jártasságot, ami különösebben biztatott volna. Azért mondom el ezt, mert módomban van hamarosan megvigasztalni azokat, akik neki jó barátai s nem örömest hallják róla a szemrehányó emlékezéseket. Magamnak is kellemes, nyíltan megvallanom, hogy később kellemesebben csalódtam ebben az «uj emberben.» Egy pár év alatt mintha kicserélték volna. Mintha egészen más emberré változott volna. Azok a nyápicz, tuberkulózisra hajlandó iskolásfiuk jutottak róla eszembe, akik szerencsés módon uj fejlődésnek indulhattak va­lahol a szabad levegőn, a napos ég alatt s akikből — mire viszont látjuk őket, valóságos daliák válnak. Krudy Gyula aránylag rövid idő alatt meg tudott nőni, erősödni. Ízlése kifejlődött, írói vénája bőségessé vált; a régi kavicsbányából, ahol azelőtt csak semmiségeke talált, megtudta lelni az irányt a nemes érczek bányájához is. Voltak vár aztán olyan czikkei, amelyeket igaz gyönyörűséggel tudtam olvasni; azokban már benne volt az izmos, igazi író; azokban könnyedtséget, finomságot, érdekességet egyképpen találtam. Az «Ifjuság» Krudy most megjelent könyve már ebből a minőségből való. Átlapoztam s nekem nagyon kellemes költői hangot találtam benne; hasonlatost lélekre és hatásra a derült október édes-bús szomorúságához. Új hang, tiszta hang csendül meg ebben a könyvben; pedig úgy tapasztaltam, hogy nincsenek benne a szerző legjobb dolgai, már amelyekre úgy emlékszem, hogy nekem legjobban tetszettek. Ám ami nincs a könyvben, arról nincs helyén most beszélni. De amit Krudy az «Ifjúság»-ban elmond, azt sem kell félteni attól, hogy mérlegre kerüljön. Csak egy hosszabb lélekzetű elbeszélése van itt; ennek a czíme a könyvé is egyszersmind. Történet ez egy régi szép alkonyatról. Betölti a könyvnek majdnem egy harmad részét. A többi kétharmadrész tizenöt más czikkecskét kínál. És ezek legtöbbjén ott van az említett októberi hangulat; az a csöndes, fájdalmas sóhaj, amely a búcsú állandó kísérője, akár szeretteinktől búcsúzunk, akár az őszi verőfénytől, napszállat idején. Különösen a hangulatkeltésben erős Krudy Gyula. Egy pár szóval egész tájakat tud festeni, és sokáig rezgő érzéseket kelt a szívünkben. Könyve előszavában azt mondja: »Amennyit írtam, amennyit szomorú voltam, — az mind az én ifjúságom«. Íme, az ő alaphangja; a csöndes bánat, ami nem tolakszik előtérbe, de azért észrevéteti magát. Ez jellemzi az egész könyvet. Mint elbeszélő, jelentékenyebbet itt nem ad Krudy, de azért meséi is figyelmet érdemelnek.

Néhol valószínű, hogy nem szándékosan — mintha próbálgatná egy igen kiváló írónk stílusát. Ezt rovom meg benne leginkább. Ezzel csak rontja az író a maga értékét, aminek legszilárdabb alapja az eredetiség. Az utánzat úgyis többnyire hiábavaló, mert színtelen s nincs benne az igazinak sem a zamata, sem az újsága. Az «Ifjuságok» rajzai általában csinosak; sőt egyik másik művészi színvonalú. A könyv ára 2 frt 60 kr.

 

(Magyar Hírlap, 1899/92. /április 2./ 20-21. p.)