„Szindbád haza megy”
Márai Sándor új regényének első része vasárnap jelenik meg a Magyar Nemzet-ben. A regényt 28-ától kezdődően mindennap folytatásokban fogjuk közölni. Márai Sándor új munkája sok szempontból még azoknak is meglepetés lesz, akik eddigi írásait mélyen és jól ismerik. A gyökereiben kassai és európai fiatal írónak ez a regény az igazi haza, vagy talán megérkezése – Budára. Mondhattuk volna Pestet, hiszen ez is megmutatkozik a
című írásban, de a regény elsősorban azoké, akik messzi
magyar tájakról kerültek a gyermekkor elmúltával a fővárosba és Buda lelkében,
kertjeiben, földszintes házaiban keresik az elhagyott vidék emlékeit.
Sok ilyen ember élt és él Budapesten,
„urak és bohémek”-nek hirdetett írók világában egyaránt és Márai Sándor Krúdy-regénye mindenkinél inkább róluk és
nekik szól. Ez az a könyv, amit Márai,
az író az íróknak írt. Teljes realizmus és az álom hangulatának
mesteri kontrapunktja és föloldódása teszik az olvasó számára kivételes
élménnyé. Ha egy francia megállapítás szavával „a művészet nem egyéb, mint a
természet egy ember
fogékonyságán és temperamentumán keresztül tekintve”, akkor a
nagy művészete éppen az, hogy két ember temperamentumán keresztül látjuk egész
stilizáltságát és valóságát. Ritkán sikerült erős egyéniségű írónak egy
másik, az életében és nemcsak műveiben ismert írói személyiséget ennyire
megérteni és „továbbadni”, mint most Márainak.
A
„Szindbád hazamegy”
soraiból két író arca tekint felénk plasztikusan és erővel,
tudással telten, két mester találkozik ebben a különös szellemidézésben, az élő
és a halott: Márái Sándor és Krúdy
Gyula.
(Magyar Nemzet, 1940/91. /április 26./ 7. p.)