A tiszaeszlári Solymosi Eszter

Egy abszurd vád és világszenzáció története új meg-
világításban – A kor autoszuggesztiója – Egy nagy
emberi igazságtalanságot kell jóvá tenni – mondja az író

Jövő vasárnap kezdi meg a „Magyarország”
Krúdy Gyula új nagy kortörténeti regényét

 

Talán még sohasem keltett regény bejelentés olyan társadalmi visszhangot, mint az a híradásunk, hogy március elsején a Magyarország megkezdi Krúdy Gyula új nagy kortörténeti munkájának:

A tiszaeszlári Solymosi

Eszter életének és halálának s a hozzáfűződő vádak, rejtélyek és tisztázások történetének közlését.

 

Solymosi Eszter (Ábrányi Lajos festménye után)

A visszhang és az érdeklődés szinte példátlanul nagy volt úgy az irodalmi világban, mint a társadalmi életben. S ez természetes is.

Miért?

Azért, mert a tiszaeszlári vérvád képtelen és őrült gondolata körül lezajlott pör

az utolsó magyar félszázad legnagyobb és
legizgalmasabb pöre volt,

kísérőesemények nélkül is nemzetközi feltűnést keltő »igazi szenzáció«; és másodszor azért, mert

most, ötven év távlatából,

végre nyugodtan és hitelesen meg lehet írni a történteket. A tények maguk tehát az elképzelhető legnagyobb érdeklődésre számíthatnak, de nem kevésbé érdekes a legalaposabb tanulmányok alapján historikus tárgyilagossággal és elsőrangú művészettel dolgozó író másik törekrése sem:

jóvátenni egy nagy emberi igazságtalanságot,
veszélyteleníteni az események emlékét is.

Krúdy Gyula, a közelmúlt magyar alakjainak, eseményeinek és hangulatainak szivárványos tolú lélekidézője. A tiszaeszlári Solymosi Eszter témájával ugyanis a magyar társadalom történetének és társadalmi lélektannak egy olyan pontjához nyúlt, amelyet eddig fájdalmas és be nem gyógyított sebnek tüntethetett fel a fölöslegesen óvatos, bár jóhiszemű hallgatás éppúgy, mint a kevésbé óvatos és még kevésbé jóhiszemű demagógia.

Volt ilyen feltüntetésre ok és szükség?

Nem volt, hiszen a legaprólékosabban lefolytatott nyilvános tárgyalás és a felmentő ítélet minden józan ember számára már ötven évvell ezelőtt megcáfolta a vádat és tisztázta az igazságot.

Ebben az esetben azonban

mi magyarázza meg, hogy mégis kialakulhatott az eszlári vádnak, ennek a bíróilag bebizonyított abszurdumnak, kényeskedő és óvatoskodó megítélése?

Éppen az ok nélkül agyonhallgatni kívánó szándék, a tájékozatlan emberek jóhiszemű aggodalmaskodása keltett itt olyan atmoszférát, amely néhol talán még most is tengeti kísértet-életét.

A kor autosuggestiója volt ez

és örökségül maradt a későbbi korra, amelyben ma élünk és amely már nem foglalkozott komolyan a ködös múlt tényeivel és vad legendáival. A titokzatosságban van a veszély!

Ma úgy látjuk, hogy az eszlári eset és a nyíregyházi tárgyalás

hallatlanul érdekes történeti adottság,

amelynek érdekességéből semmit sem von le az a körülmény, hogy 1931-ben már nem fűződnek érzelmi momentumok a dolgok megítéléséhez, sőt minden ferde megvilágítás emlékének eltörlésére, minden gyökértelenül imbolygó és derengő vádnak a teljes leleplezésére és megszüntetésére ért meg az idő. Számunkra kizárólag

egy látszat-bűn sebe ég ötvenévnyi messzeségben az akkori idők lelkiismeretén.

Ezt a nagy érzelmi és esemény-komplexumot feltárni, kiszellőztetni célja Krúdy Gyula nagyszerű regényének, amely a múltat bármennyire érdekes és izgalmas volt is, megméri és – könnyűnek találja.

Mi volt az események magva?

Nem akarunk elébe vágni a tiszaeszlári eset és nyíregyházi pör ismertetésének, amelyet maga a regény tűzött ki művészi céljául, ennélfogva csak röviden utalunk itt arra, hogy mi volt a rejtélyesen eltűnt Solymosi Eszter és a vádlottak történetének magva.

Hat hétig tartott a tárgyalás, 1883. augusztus első napjaiban hirdette ki

felmentő ítéletét

a nyíregyházi törvényszék, igazolván ezzel Schwarz Salamon és társai, továbbá, Scharf József templomszolga ártatlanságát, akinek kis fia, Móric, a bírók előtt szemébe mondta: »látta« a zsinagóga kulcslyukán át, hogy a templomba behurcolt kis Solymosi Esztert hárman lefogták, metszőkéssel megölték, vérét cseréptálba eresztették. A közvélemény egy része, mikor a vádnak híre futott, bármily képtelenül hangzik is,

elhitte azt a középkori babonát,

amely szerint a zsidók húsvéti pászkájába a talmud utasítása szerint keresztény embernek és pedig lehetőleg szűzleánynak a vére kell. Ilyen célból történt gyilkosságot látott volna Scharf Móric a kulcslyukon át. Ezt elmondta a faluban, elmondta a csendbiztosnak, a szolgabírónak, elmondta a nyíregyházi törvényszék előtt, körülbelül ötvenszer-hatvanszor ismételte meg vallomását, – aztán kiderült, hogy

 

Kornis Ferenc, a nyíregyházi kir. törvényszék elnöke, a tiszaeszlári tárgyalás vezetője

borzalmas hazudozás volt

az egész és a végleg eltűnt kis Solymosi-lány valahogy másképpen tűnhetett el. Ennek az ügynek a törvényszék előtti kibogozása és semmivé zúzása Krúdy Gyula remek kortörténeti regényének a tárgya.

Az igazság bizonyítékai

Azonban addig is, míg a történetíró és művész lelkén keresztül megszólal és föltárul a múlt, nem lesz talán céltalan rámutatni néhány dologra azok számára, akik saját emlékeikből már nem ismerik az eseményeket. A kis Scharf Móric rengetegszer meg ismételt, gépies vallomására vonatkozólag már annakidején

nyilvánvaló volt az a gyanú, hogy a fiút vallomására betanították olyanok, akiknek érdekében állott.

A gyermek tizennégy éves volt, elméjében nem nagyon fejlett és a vizsgálat alatt a szabolcsi várnagy (pandúrfőnök) és a pandúrok társaságában töltötte idejét, ahol bizony nem a legjobbakat tanulhatta.

A zsidók, akik folyton kétségbeesetten tiltakoztak a gyilkosság vádja ellen,

alibit bizonyítottak:

abban az időben a zsinagógában senki sem tartózkodott. A későbbi helyszíni szemlén is bebizonyosodott, hogy a templombeli sötétség miatt

a kulcslyukon át egyáltalán semmit sem lehetett volna látni.

A vádlottak a börtönökben igen hősiesen viselkedtek, idejüket

imádkozással és böjtöléssel

töltötték. Szánalomra méltó sorsuk annyira megható volt, hogy a nyír egyházi társadalomban

hamarosan híveik akadtak,

s egyáltalán országszerte két részre szakadt a társadalom. Ugyanez történt a budapesti Függetlenségi Pártban, amely kiküszöbölte sorai közül az antiszemita képviselőket és helyiségéből kitiltotta és nyilvánosan megbélyegezte a Függetlenség című lapot, a párt addigi orgánumát.

A vérvád – mondani sem kell –

a legteljesebb abszurdum, a talmudban nyoma sincs,

a vád a középkorban előfordult, de a bigott és sötét századokkal együtt minden intelligens ember számára réges-régen el is múlt.

„Egy nagy igazságtalanságot jóvátenni...” – mondja Krudy

Krúdy Gyula a következőket mondja új nagy regényének készüléséről:

– Mikor a legelső kis hír megjelent arról, hogy a tiszaeszlári vérvád tanulmányozásával foglalkozom,

az ország számos részéből küldtek be nekem az eseményekre vonatkozó emlékeket,

Krúdy Gyula

leveleket és képeket. Ezekből utánjárás után a hiteleseket felhasználtam, de a legtöbb adatot mégis nyíregyházi emlékeim és nyírségi ismerőseim szolgáltatták. Tiszaeszláron valaha sokat jártam, gyermekkoromban láttam a vádlottakat, amint a börtönőrök a tárgyalásra vezették őket.

Scharf Móricot személyesen ismertem.

mert Orsovszky Gyula katolikus tanító, aki Scharf Móric preceptora volt a vizsgálat idején, ugyancsak az én tanítóm is volt. Scharf Móric később Amszterdamban gyémántköszörűs lett és néhány évvel ezelőtt halt meg, az öreg Scharf Hajdúmegyébe költözött és nyoma veszett. Onody Géza, az antiszemita párt szabolcs megyei képviselője és a vérvád kipattantója, ugyancsak elhagyatottságban, emberkerülésben és csalódott lélekkel halt meg. A többi vádlott közül is alig néhány tért vissza lakóhelyére, a többiek elszéledtek a szélrózsa minden irányába.

– Egy nagy emberi igazságtalanságot jóvátenni:

ez a szándék lebegett előttem regényem írása közben.

Ötven évnyi távlatból néz vissza Krúdy Gyula az 1883-as eseményekre. A szenvedély lehiggadásával, a történelem alapos ismeretével, a tör vényszéki tárgyalás alapos áttanulmányozásával, az akkori idők életben maradt embereinek meghallgatásával tárgyalja a történteket és sok olyan részletet is feltár, amely az izgalmas tárgyalási hetekben nem került nyilvánosságra.

A tiszaeszlári Solymosi Eszter jövő vasárnap, március 1-én indul meg a Magyarország hasábjain.

 

(Magyarország, 1931/43. /február 22./ 7. p.)