Hírek
Krúdy Gyula jubileuma.
Krúdy Gyulát szülőhazájában, Nyíregyházán, jubilálni fogják. A jó
lelkiismeretű város számon tartotta, hogy pompás fia huszonöt éve „szolgálja”
az irodalmat és ez alkalomból, október 25-én, ünnep lesz Nyíregyházán, Krúdy
Gyula tiszteletére. Lehet és kell is őt ünnepelni. Derék, szép Nyíregyházának a
felbuzdulása, de talán ki kellene tágítani a helyi keretet országosra?
Vágtatva élünk, vágtatva halunk. Miért ne érje az írót a tisztesség, a
meghódoló megbecsülés, férfiéletének időszakában, amikor már megállapítható az
érdemessége, amikor az író ízlelni is tudja az ilyen
sikerét és ép fölszereltséggel, munkaerejének termékeny hatalmával, új és új
munkára tovább lendülhetne! A negyven-, ötvenéves ,
írói jubileumok mindig a parádés temetésnek tetszenek, ami a nyomorgó életű,
magyar írónak mégis kijut... Biztatást, hálálkodó szeretetet, a jólét
kényelmét, megpihenést kellene most Krúdy Gyula köré
vinni, amikor kiderült, hogy jubileum hajlik a fehéredő, álmodó fejére. Huszonöt
éve „űzi“ az írói mesterséget? Annyi sajátságos, egyedülálló,
mindig zengő munka van mögötte, hogy szinte szorozná az ember a megjubilálandó
numerust. A szomorkás,
de valóban nagyszerű szerzetnek, a magyar írói társaságnak, legegyénibb példánya:
Krúdy Gyula. A ritkaságok közül való: hibátlan művész. Külön világ, amely nem
hallott, nem sejtett szépségekkel fordul felénk. Apró följegyzései, nagy
regényei egységesen csillognak; minden írásán áthullámzik a magában járó író
áradó talentuma. Nem krónikázó sietséggel kellene arról írni, milyen pazarló, ritka
kincse a magyar literatúrának: Krúdy Gyula gondolatvilága, képzelete, elbeszélő
hangja és a matériája, amiből látomásait fölépíti. De
így futtában is föl kell jegyezni Krúdy Gyuláról, hogy ez
az író nem siklott le soha a pályaútjáról. Nem jelentéktelen
tulajdonság ez, amikor a magyar irodalom legutolsó évei egymásután bujtatták
el az írókat konjuktura-megkísértésekkel,
beszennyezéssel. Krúdy Gyula megóvta magát. Bizonyára, ez is a talentumát méri,
mert az igazi tehetségnek őrködő, föltétlen az esztétikája... Ami ösztönösség volt Krúdynál, az
gondolatot is sugall és most, amikor jubileumához ér el Krúdy Gyula és az
újságíró nyilatkozatot kér tőle, az író így felel:
– Itt, mostanában úgy érzi magát minden valamirevaló író, mint egy
honfoglaló, akinek kötelessége visszahódítani az országot, a magyarságot, az
idegen, betolakodott, fölülkerekedett svábok és egyéb rossz fajták hatalmából...
– Ez az ország ma is a miénk, magyaroké, nem
pedig azé a lármásan tülekedő csürhéé, amely az utóbbi években grasszál,
erőszakoskodik és a mellét verdesi...
– Nekem sohasem jutott eddig eszembe az, hogy
hitvallást tegyek magyarságom mellett. Magyarnak születtem, más nem lehetek. De
most a szégyen pírja futja be arcomat, amikor
azokat az embereket látom és hallom, akik kérkedve abból akarnak megélni, hogy
jobb magyaroknak mondják magukat másoknál...
Az író tisztasága csendül
ki e keserűségekből és így lesz villámló, illetékes ítélet az író vallomásából.
Gazdag, jóleső ígéret, hogy a következő huszonöt év munkájában
Krúdy Gyulát olyannak tudhatjuk, mint amilyennek mindig láttuk.
(Népszava, 1924/235. /október 21./ 9. p.)