Hírek

 

Krúdy Gyula jubileuma.

 

Krúdy Gyulát szülőhazájában, Nyíregyházán, jubilálni fogják. A jó lelkiismeretű város számon tartotta, hogy pompás fia huszonöt éve „szolgálja” az irodalmat és ez alkalomból, ok­tóber 25-én, ünnep lesz Nyíregyházán, Krúdy Gyula tiszteletére. Lehet és kell is őt ünnepelni. Derék, szép Nyíregyházának a felbuzdulása, de talán ki kellene tágítani a helyi keretet orszá­gosra? Vágtatva élünk, vágtatva halunk. Miért ne érje az írót a tisztesség, a meghódoló meg­becsülés, férfiéletének időszakában, amikor már megállapítható az érdemessége, amikor az író ízlelni is tudja az ilyen sikerét és ép fölszerelt­séggel, munkaerejének termékeny hatalmával, új és új munkára tovább lendülhetne! A negy­ven-, ötvenéves , írói jubileumok mindig a pa­rádés temetésnek tetszenek, ami a nyomorgó életű, magyar írónak mégis kijut... Biztatást, hálálkodó szeretetet, a jólét kényelmét, megpihenést kellene most Krúdy Gyula köré vinni, amikor kiderült, hogy jubileum hajlik a fehéredő, álmodó fejére. Huszonöt éve „űzi“ az írói mesterséget? Annyi sajátságos, egyedülálló, mindig zengő munka van mögötte, hogy szinte szorozná az ember a megjubilálandó numerust. A szomorkás, de valóban nagyszerű szerzetnek, a magyar írói társaságnak, legegyénibb példá­nya: Krúdy Gyula. A ritkaságok közül való: hibátlan művész. Külön világ, amely nem hal­lott, nem sejtett szépségekkel fordul felénk. Apró följegyzései, nagy regényei egységesen csillognak; minden írásán áthullámzik a ma­gában járó író áradó talentuma. Nem krónikázó sietséggel kellene arról írni, milyen pa­zarló, ritka kincse a magyar literatúrának: Krúdy Gyula gondolatvilága, képzelete, elbe­szélő hangja és a matériája, amiből látomásait fölépíti. De így futtában is föl kell jegyezni Krúdy Gyuláról, hogy ez az író nem siklott le soha a pályaútjáról. Nem jelentéktelen tulaj­donság ez, amikor a magyar irodalom legutolsó évei egymásután bujtatták el az írókat konjuktura-megkísértésekkel, beszennyezéssel. Krúdy Gyula megóvta magát. Bizonyára, ez is a talentumát méri, mert az igazi tehetségnek őrködő, föltétlen az esztétikája... Ami ösztönösség volt Krúdynál, az gondolatot is sugall és most, amikor jubileumához ér el Krúdy Gyula és az újságíró nyilatkozatot kér tőle, az író így felel:

– Itt, mostanában úgy érzi magát minden valamirevaló író, mint egy honfoglaló, akinek kötelessége visszahódítani az országot, a ma­gyarságot, az idegen, betolakodott, fölülkere­kedett svábok és egyéb rossz fajták hatalmá­ból...

– Ez az ország ma is a miénk, magyaroké, nem pedig azé a lármásan tülekedő csürhéé, amely az utóbbi években grasszál, erőszakosko­dik és a mellét verdesi...

– Nekem sohasem jutott eddig eszembe az, hogy hitvallást tegyek magyarságom mellett. Magyarnak születtem, más nem lehetek. De most a szégyen pírja futja be arcomat, amikor azokat az embereket látom és hallom, akik kér­kedve abból akarnak megélni, hogy jobb ma­gyaroknak mondják magukat másoknál...

Az író tisztasága csendül ki e keserűségekből és így lesz villámló, illetékes ítélet az író val­lomásából. Gazdag, jóleső ígéret, hogy a követ­kező huszonöt év munkájában Krúdy Gyulát olyannak tudhatjuk, mint amilyennek mindig láttuk.

 

(Népszava, 1924/235. /október 21./ 9. p.)