KRÚDY GYULA LEVELE
A 35 ÉVES TALÁLKOZÓRA ÖSSZEGYŰLT TANULÓTÁRSAKHOZ.

1930 július 6-án 35 éves találkozóra gyűltek össze reálgimnáziumunk falai között azok a tanulók, akik 1895-ben tettek érettségi vizsgálatot iskolánkban. Az egykori osztálytársak közül már sokan hiányoztak, sokan nem jelenhettek meg a találkozón. Krudy Gyula is csak lélekben ünnepelt s levélben köszöntötte a régi jóbarátokat. Azóta Krudy Gyula is elköltözött a minden halandók útján s nem érhette meg az iskola jubileumi esztendejét. Kegyeletünk jeléül iktatjuk ide azokat a sorokat, amelyeket hat évvel ezelőtt Imre Jánoshoz s rajta keresztül a volt tanulótársakhoz, az iskolához intézett:

„Kedves Jánosom! Az öregdiákok meghívását meghatott elgondolkozással vettem kézhez, mert olyan drágalátos arcok, felejthetetlen évek és tündéri tájak elevenedtek meg előttem a 35 esztendős „érettségi” időkből, hogy lehetőleg nyomban indultam volna a régi jóbarátok megölelésére, az ifjúsági esztendők vissza- varázsolására és a nyíregyházi tájak boldog megszemlélésére. Mi azt a korszakát éltük Magyarországnak, — akárcsak a kis Nyíregyháza akácfás utcáin, — amikor olyan horizontok mutatkoztak ifjú lelkünk előtt, amely horizontokra nem érkezhetünk el. De talán nem is egészen a mi egyéni hitványságunkból, hanem a történelmi végzetnek akaratából. Ha nem lettünk azokká a kitűnő magyar férfiakká, amilyeneknek nagyszerű tanáraink neveltek; ha nem váltottuk be a hozzánk fűzött reménységeket és tán csalódást is szereztünk dicsőség helyett: ennek nem mi vagyunk egészen az okai. Történelmi kort értünk meg, amely balszerencsével végződött, A mi hódítónak indult, nemzedékünk megrekedt az életpályának fele útján, mert még bölcs tanáraink sem tanítottak meg arra, hogyan lehetne közülünk egyetlen is a szerencse kiválasztottja, amikor szerencsétlen lett mindenki Magyarországon, Nem is lehet olyan magyar ember, akit a sors felemelhetett volna a magasba, amikor minden szívet porba sújtott az országban.

Nyugodjunk meg a végzetben. Ágyutöltelék voltunk, anélkül, hogy utat tudtunk volna nyitni az összeomlott Magyarországba, akár a jövendő számára is, A mi nemzedékünk, bár jobb sorsra volt érdemes: elmúlik, mert nem tehetett semmit a katasztrófák idején, lelkünk szárnyát levagdosta az idő.

De legalább láttunk valamit a történelemből, amit a maiak közül egyik sem mondhatott el.

Ezt mondtam volna, ha köztetek megjelenhetnék. Ha kedved van még rám gondolni: add át szóbeli üdvözletemet a régi jó fiúknak, akikkel együtt vagyok lélekben. Ha élnek legkedvesebb tanáraink: igazolj előttük, mint egy rosszdiákot, aki megint iskolakerülő módjára húzódik a felelet elől, Vietórisz Józsefnek, a nagy költőnek minden hódolatom!

Téged, te Kállói utcai komoly jóbarát, ölellek.

Krudy Gyula.”

(Nyíregyházi Öregdiákok emlékkönyve. 1861-1936.
Nyíregyháza, 1936, Nyíregyházi Öregdiákok Egyesülete. 161-162. p.)