V. Kiskocsmák – vendéglátóipar.

 

Óbudát hosszú ideig csak kiskocsmái tették nevezetessé.

A kiskocsmák mellett neves kávéházak is akadtak, mint pl. a Bródy-kávéház, ahová naponta sok pesti vendég látogatott el. Törzsvendége volt e helyeknek Krúdy Gyula is, a század első évtizedeinek egyik legszínesebb, legegyénibb hangú írója. Sokszor fogyasztotta el ebédutáni, délutáni fröccsét, két deci borát a Kéhli kisvendéglőben.

 

 

Az író kortárs ilyennek látja Óbudát:

„A fogadónak volt egy hátulsó kapuja, amely görbe mellékutcára nyílott, és térdig érő sárban kiéhezett kóbor kutyák szimatolva ácsorogtak a hulladék körül. Mintha arra lett volna csinálva

a kapu, hogy éjszaka a muzsikuscigányok ez uton hozzák be a nagybőgőt, és vonszolják a cimbalmot — vagy pénztelen vándor-legények a téli alkonyat ködében itt besompolyogjanak, és az istállóban a szalma alatt elbújjanak. Azt senki sem hitte volna el a gyanús kapuról, amelyre vidéki szokás szerint mindenféle ákom-bákomok voltak felírva vörös és fekete krétával, a kontrás neve és az istálló-legény és a szolgáló szerelme emlékére egy szív kivésve, hogy e kapun, elhagyott bejáratán át majdnem hercegnők jöttek, könnyű cipőcskéik felett az álombéli szoknyafodrokat emelve, a zordon környezetben kezüket a szívre szorítva, és arcfátyoluk mögött remegett ajkuk, midőn elhaladtak a lámpaoszlop mellett.”

(Krúdy)

 

[…]

 

(Óbuda 25 éve. Szerk. Horváth Károlyné.
Bp. [1970], III. ker. Tanács VB. 69. p.)