Tudomány, irodalom

 

(Palotai álmok.) Lapunk illusztris tárcaírójának, Krúdy Gyulának könyv alakban most megjelent regénye, a „Palotai álmok” a legérdekesebb és legegyénibb irodalmi alkotás, amely az utolsó években könyvpiacra került. Krúdy Gyula minden írói sajátosságának mintegy párlata ez a finom és nemes regény: mesemondó kedve, férfias humora és borongós hangulatai, csalhatatlanul biztos emberlátása, fölényes írásművészete, egyéniségének szuggesztív ereje, utánozhatatlan képessége, ahogy elandalító tájképeibe, vidékek, falvak, tanyák leírásába, színpompás hasonlataiba belefesti történetének és hőseinek hangulatát, vérbeli magyarsága kiforrottan, megtisztultan mutatkozik a Palotai álmokban. Ez a teljes Krúdy, akinek nagy népszerűsége, a Szindbád utazásai két kötetének és a Vörös postakocsinak szinte példátlan irodalmi és könyvsikerei kimélyítették, öntudatosabbá tették, megacélozták a tehetségét. A Palotai álmok első húsz sorát olvassuk el és már szívünkbe lopta magát a regény, ellenállhatatlanul visz magával, az író álomországában vagyunk, az ő hangulatába szédülünk és milyen jól érezzük magunkat benne.

„Vajjon álmodnak még az emberek?

És mit álmodnak?

Egy kis dunántúli vasúti állomáson ültem egyszer őszi estén és odakünn szakadt a bánatos eső. Olyan nap volt ez, amilyen napot általában kedvelek. Napközben aranyszínű szőlőhegyek közt jártam, szedőasszonyok jókedvű éneke hangzott mindenfelől, a fák aranygarasaikat az ölembe hullajtották és mindenféle szokatlan színekkel telt meg a szemem. Mert igazában az ősz cifrálkodó, öregedő asszony. Még a sövények is kifestik magukat. A mezők és rétek őszülő haját sárgára festi a fodrász és a nedves kocsiúton a félig meztelen bokrok hervatag virágaikkal nagyban hasonlítanak egy negyven éves, de még karcsú falusi asszonyhoz, aki felhúzott szoknyával megy át a kocsiút egyik oldaláról a másikra.”

És már megejtett az őszi vidék hangulata, már úgy szeretem Péter Pált, a regény hősét, mintha a testvérem volna. Ez a Péter Pál harminc éves pesti semmitevő, aki egy belvárosi hotelben húzódik meg, régi képesújságokat lapozgat és a szomorúságot fogadta jóbarátul, mint azok az emberek, akik nemigen reménykednek a jövőben. Egyszer levelet hoz címére a posta, nagyanyja, Radics Mária úrasszonv üdvözli benne és szüretre invitálja, de a levelet Szekszti Judit kisasszony írja, akinek az álmait a lutrin megjátsza az egész falu. Péter Pál leutazik a nagyanyjához Palotára és első látásra beleszeret az álmodozó Juditba. Krúdy így írja le hősnőjét: „Piros hárász-kendő volt a vállára vetve és a szeme olyan fényes volt, mint az esti csillag. A baja inkább szőke, mint barna. Az arca erősen rózsaszínű, mintha odakünn megdörzsölte volna az arcát kendőjével, amint ez néha falusi kisasszonykák szokása. A félcipőjében rövidke szalag volt, a nyakán bársonypántlika, az ujján fekete gyűrű, benne kígyó.” Szekszti kisasszony Radicsék előtt azért becses és nevezetes, mert éjszakáról-éjszakára gyönyörű fantasztikus álmokat álmodik, lutriszámokat is, amelyet megjátszanak a végén. Péter Pál szívszerelmének e csodálatos tulajdonságáról kiderül, hogy nincs semmi alapja, de hősünk, aki harminc éves koráig csupán az Arany Golyóban, az ágyán szeretett heverészni, elszöktette Palotáról Szekszti Juditot.

Ez a regény rövidebb foglalata. Egy újságcikk számított keretei nem tűrik a kritikus aprólékos elmélyedését, hogy sorra vegye az író alakjait, megálljon a részleteknél, elmerengjen szép mondatokon és átadja magát annak a gyönyörűségnek, amit olvasmánya szerzett neki. Így az olvasó figyelmébe csak Radics János pompás figuráját ajánljuk, ez a derűs, bölcs, jóságos jelenség a legjobb angol íróknak is becsületére válhatna. A „Palotai álmok” egészben Krúdy írói pályájának újabb határjelzője. A kitűnő író nagy népszerűségét, műveinek rendkívüli és örvendetes kelendőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy regényeinek, novelláskönyveinek, egész írói termésének gyűjteményes kiadása, most került könyvpiacra.

 

(Pesti Napló, 1914/150. /június 28./ 14. p.)