Krudy, mint idegen
Lumpoló embernek vannak a legfurcsább szokásai. Aki
lumpol, az vagy nagyon neki van keseredve és azért
csinál egészen eredeti dolgokat, vagy nagyon széles jókedve van és azért
kápráztatja el a legtréfásabb mókákkal a józan szemlélőket.
Híres vidéki lumpolók fegyvertényeiből a leggazdagabb monográfiát
lehetne összeállítani. Az asztalt telerakatni gyertyával, az már szinte
szertartásos dolog. A cigányokat elvinni a gőzfürdőbe és ott a cimbalmot
úsztatni a vízen, szintén gyakori. Kocsisbort inni, de francia pezsgővel telt
dézsába hűteni, az is egészen rendes.
A pesti lumpolók közül mindenki előtt több lóhosszal
vezet Krudy Gyula. Ő a legjobb lumpoló Pesten. Most
szépen, formásan mulatni nem egyszerű dolog ám. Módja van ennek is, virtusa
van, Krudynál jobban senki nem tudja. Különösen
fontos gesztusa a mulatságnak, hogy mit művel a lump másnap reggel, mivel
koronázza meg az egész mulatságot, mint záró-akkorddal.
Krudy egyszer egészen eredeti és sajátságos módon fejezte be
egy nagy lumpolását: Már jól rávirradt a délelőtt, mikor végre elhatározta,
hogy az italból elég volt. Nekivágott tehát a Rákóczi-útnak és a Pannónia előtt
kettőt fogott: egy konflist, meg egy nagy szakállú hordárt. A konflisba
beleült, a hordárt maga mellé ültette és felszólította, hogy mutassa meg neki
Budapest nevezetességeit.
A konflis tehát nekivágott, a hordár
pedig magyarázott a vélt idegennek. Eleinte ambicionálta a dolgot a jó hordár,
de aztán unta. Különben is – gondolta – mindegy, hogy miről mit mond ennek a
jó, vidéki embernek. Mikor tehát elhaladtak a Nemzeti Múzeum előtt, a hordár
rámutatott az épületre és hanyagul szólott:
– Az elevátor!
Krudy helyeslően bólintott rá. Ugyan csak helyesléssel vette
tudomásul, mikor a Vámház előtt így szólt a hordár:
– Az Operaház!
Így tartott, ez három óra hosszat. Mikor aztán már
Budapest minden nevezetességét megtekintette Krudy,
elhajtatott a gőzfürdőbe. Ez volt a műsor utolsó pontja: hiába tiltakozott
kétségbeesve a hordár, Krudy megfürdette és levétette
a szakállát.
Azóta a
hordár, ha Krudyt látja, keresztet vet. Pedig nem is
keresztény.
(Színházi Élet, 1919/2. /január 5-12./ 18. p.)