Hová tűnt el Krudy?

 

A messenger-boyoktól a regényolvasó bakfisokig és vissza mindenki tudja, hogy Krudy Gyula évek hosszú sora óta a Margitsziget egyik legrajongóbb lakója. Ott él feleségével, gyerekeivel az egykori árpádházi királylány tündéri szigetén, a romok, a hervadt levelek, a főváros közepén viruló romantika között, de a hídról kiszökkenő merész kis ív segítségével, itt terem közöttünk, a villanyfényes, cigarettafüstös, kártyás világban, amikor akarja.

Eddig legalább így élt Krudy. A szigeten lakott, dolgozott, de szórakozni, vacsorázni bejárt a városba. Egy idő óta azonban Krudy Gyula hűtlenné lett a pesti éjszakához. Nem jár be többé esténként a városba, nem záratja magát rozoga konflisokban, nem mutatkozik. Eltűnt. Vajon hová lett?

 

 

Hosszas nyomozás után sikerült csak megállapítani, mit csinál mostanában esténként Krudy Gyula, hová jár, miért nem jön be a városba? A nagy romantikus esténként beül a sziget partján egy csónakba. Isten tudja, hol szerezte azt a rozoga szerszámot! Beül a csónakba, mint Szindbád, a hajós, akinek élete és szerelmei olyan hű krónikásra találtak benne és egymaga átevez csendben, biztosan a túlsó partra. Nem is a pestire, hanem a budaira. Az utolsó evezőcsapásra a ladik felszalad a kavicsos, homokos partra, szépen, simán megfeneklik, Krudy belefekteti az evezőket, hogy el ne unja magát a csónak, amíg ő odajár, azután felballag a parton nyugodt, lomha járással, mintha maga volna az egyik Zathureczky és beül egy kis óbudai csapszékbe, ahol csendesen iddogál matrózok, meg sváb legények társaságában. Savanykás bort mérnek az óbudai korcsmában, villanylámpa sem ég az asztal fölött, mégis jól érzi magát ott Krudy.

Mikor aztán üres lesz az üveg, elbúcsúzik szépen a matrózoktól, a sváboktól meg a korcsmárostól, leballag a Dunapartra, beül az elhagyott csónakba, nagy rúgással belöki magát a csendes vízbe, melyen ezüstösen csillog a decemberi holdsugár.

Ez most Krudy Gyula mindennapos esti kirándulása. Ezért nem látható mostanában Budapesten. Vannak, akik különcségnek tartják a viselkedését, de a beavatottak csak a vállukat vonják és titkolódzva súgják: alighanem új regény lesz belőle.

 

(Színházi Élet, 1919/52. /december 14./ 15. p.)