Hová tűnt el Krudy?
A messenger-boyoktól a
regényolvasó bakfisokig és vissza mindenki tudja, hogy Krudy
Gyula évek hosszú sora óta a Margitsziget egyik legrajongóbb lakója. Ott él
feleségével, gyerekeivel az egykori árpádházi
királylány tündéri szigetén, a romok, a hervadt levelek, a főváros közepén
viruló romantika között, de a hídról kiszökkenő merész kis ív segítségével,
itt terem közöttünk, a villanyfényes, cigarettafüstös, kártyás világban, amikor
akarja.
Eddig legalább így élt Krudy. A
szigeten lakott, dolgozott, de szórakozni, vacsorázni bejárt a városba. Egy
idő óta azonban Krudy Gyula hűtlenné lett a pesti
éjszakához. Nem jár be többé esténként a városba, nem záratja
magát rozoga konflisokban, nem mutatkozik. Eltűnt. Vajon hová lett?
Hosszas nyomozás után sikerült csak megállapítani, mit csinál mostanában esténként Krudy
Gyula, hová jár, miért nem jön be a városba? A nagy romantikus esténként beül a
sziget partján egy csónakba. Isten tudja, hol szerezte azt a rozoga szerszámot!
Beül a csónakba, mint Szindbád, a hajós, akinek élete és szerelmei olyan hű
krónikásra találtak benne és egymaga átevez csendben, biztosan a túlsó partra.
Nem is a pestire, hanem a budaira. Az utolsó evezőcsapásra a ladik felszalad a
kavicsos, homokos partra, szépen, simán megfeneklik, Krudy
belefekteti az evezőket, hogy el ne unja magát a csónak, amíg ő odajár, azután
felballag a parton nyugodt, lomha járással, mintha maga volna az egyik Zathureczky és beül egy kis óbudai csapszékbe, ahol
csendesen iddogál matrózok, meg sváb legények társaságában. Savanykás bort
mérnek az óbudai korcsmában, villanylámpa sem ég az asztal fölött, mégis jól
érzi magát ott Krudy.
Mikor aztán üres lesz az üveg, elbúcsúzik szépen a
matrózoktól, a sváboktól meg a korcsmárostól, leballag
a Dunapartra, beül az elhagyott csónakba, nagy
rúgással belöki magát a csendes vízbe, melyen ezüstösen csillog a decemberi
holdsugár.
Ez most Krudy Gyula mindennapos
esti kirándulása. Ezért nem látható mostanában Budapesten. Vannak, akik
különcségnek tartják a viselkedését, de a beavatottak csak a vállukat vonják és titkolódzva súgják: alighanem új regény lesz
belőle.
(Színházi Élet, 1919/52. /december 14./ 15. p.)