Tizenhat város tizenhat leánya

Krúdy Gyula regénye a Százszorszép Könyvek sorozatban

Kevés vállalatot ismerünk, mely oly rövid idő alatt annyira átment a köztudatba, mint a Százszor­szép Könyvek. Mi lehet ennek a sikernek a titka? A válasz erre a kérdésre kézenfekvő. A Százszorszép Könyvek sorozatában csupa és olcsó könyv jelenik meg.

Minden szülő, minden tanító, aki törődik vala­mit azzal, milyen olvasmány kerül a serdülő fiatal leányok kezébe, hálás lehet annak, aki annyi hozzá­értéssel, annyi judiciummal, annyi irodalmi ízléssel válogatja össze azokat a köteteket, melyek a Százszorszép Könyvek sorozatában megjelennek.

És úgy látszik, az írók is felismerték magas erkölcsi értékét annak, hogy mit tesz az, ha népszerű kiadásban, ezer meg ezer példányban kerül a leghálásabb, a legfogékonyabb olvasó kezébe a könyvük, mert mintha versenyre keltek volna, ki írjon jobb és értékesebb ifjúsági regényt. A Százszorszép Könyvek sorozatában a legjobb magyar írók neveivel találko­zunk, s az utolsó kötetet például, mely szeptember 10-én jelent meg, nem kisebb író írta, mint Krúdy Gyula, Tizenhat város tizenhat leánya címmel.

Krúdy Gyula neve már régen a klasszikus írók közé tartozik, de mint ifjúsági írónak, tudtunkkal ez az első bemutatkozása. És itt mindjárt konstatálhat­juk is, hogy ezzel az első kötetével az ifjúsági írók között is azonnal az elsők közé került.

A Tizenhat város tizenhat leánya a Zsigmond király idejében elzálogosított tizenhat szepességi város története, illetőleg a túszul adott tizenhat fiatal leány közül az egyiknek, a szépséges Fabricius Annának a története, oly érdekfeszítően, annyi korhűséggel meg­írva, hogy lehetetlen a könyvet addig letenni kezünk­ből, amíg végig nem olvastuk. Minden lapjáról hami­sítatlan, igaz történelmi levegő árad felénk, nem ódon, penészes foliánsok illata, hanem mintha egy csodála­tos varázslat folytán megelevenednének előttünk az évszázadokkal ezelőtt élt emberek, akiknek minden szavát, minden mozdulatát., minden cselekedetét éppen olyan természetesnek találjuk, mintha csak ma él­nének.

Krúdy Gyula sok jó könyve közül ez egyike a legjobbaknak, a legértékesebbeknek, s nemcsak a fia­talság, hanem a felnőttek is a legnagyobb élvezettel és érdeklődéssel olvashatják el.

A Százszorszép Könyvek sorozatában úgy tudjuk, legközelebbről Dobosiné Pécsi Máriától jelenik meg egy regény, akinek nevét az Uj Idők olvasói oly jól ismerik s annyira szeretik. Bizonyára nyereség lesz, az ő írása az ifjúsági irodalomnak is.

A Százszorszép Könyvekre az Uj Idők olvasóinak kedvezményes áron lehet előfizetni. Negyedévre 20.0000 korona.

 

(Új Idők, 1925/43. /október 25./ 430. p.)