Krúdy Gyula: A vörös postakocsi. A vörös postakocsi új állomáshoz ért el: a negyedik kiadáshoz. Nagy utat járt be. Bejárta Pestet és Budát, bejárta az egész vidéket, megejtette a magyar szíveket, felgyújtotta a képzelmet s amikor a regény utolsó oldalán kirobogott az olvasó életéből, két könnyes szem tekintett utána. Aki egyszer találkozott vele, nem felejtette el többé soha, sem a kocsit, sem gazdáját: a furcsa nagyurat s hajdani gavallért: Alvinczi Eduárdot és különös társaságát sem s örökké megőrizte a húsz év előtt való Pest és Buda romantikus történeteit s látképeit is, amelyek százszorosan megszépültek, amikor Krúdy Gyula, Képzelemország korlátlan királya, mágikus erejével felidézte őket. Nemcsak az olvasók:  az írók közül is sokan nem tudtak ellentállni ennek a furcsa budai pletykákból, pesti rejtelmekből, chronique scandaleuseből, csodálatos hasonlatokból, gyönyörű elképzelésekből, álmokból, melankóliás régi muzsikából, költészetté vált emlékekből összeszerkesztett, különös könyvnek, az irodalomtörténetíró föl fogja jegyezni, hogy A vörös postakocsi iskolát csinált. Utolérni persze nem tudta senki Alvinci Eduárd fogatát, amelyről, ha nézzük a pesti életet, egyszeribe romantikusnak látjuk a hétköznapi utcákat s az alapjábanvéve szürke urak és hölgyek átalakulnak comme il faut dámákká és arszlánokká, akik érdekesség dolgában nem állanak sem az idősebb Dumas úr, sem Puskin néhai testőrtiszt gavallérjai és hősnői mögött. A vörös postakocsi: az új romantika hintája, az új magyar romantikáé, a budapesti romantikáé... A könyv negyedik kiadása most jelent meg és 30 K 60 f.-be kerül.

 

(Új Idők, 1920/23. /szeptember 15./ 467-468. p.)