Krúdy Gyula: A
vörös postakocsi. A vörös
postakocsi új állomáshoz ért el: a negyedik kiadáshoz. Nagy utat járt
be. Bejárta Pestet és Budát, bejárta az egész vidéket, megejtette a
magyar szíveket, felgyújtotta a képzelmet s
amikor a regény utolsó oldalán kirobogott az olvasó életéből, két könnyes
szem tekintett utána. Aki egyszer találkozott vele, nem felejtette el
többé soha, sem a kocsit, sem gazdáját: a furcsa nagyurat s hajdani
gavallért: Alvinczi Eduárdot és különös társaságát sem s örökké megőrizte
a húsz év előtt való Pest és Buda romantikus történeteit
s látképeit is, amelyek százszorosan megszépültek, amikor Krúdy Gyula, Képzelemország korlátlan királya, mágikus erejével
felidézte őket. Nemcsak az olvasók: az írók közül is sokan nem tudtak ellentállni ennek a furcsa budai pletykákból, pesti
rejtelmekből, chronique scandaleuseből,
csodálatos hasonlatokból, gyönyörű elképzelésekből, álmokból, melankóliás régi
muzsikából, költészetté vált emlékekből összeszerkesztett, különös könyvnek, az
irodalomtörténetíró föl fogja jegyezni, hogy A
vörös postakocsi iskolát csinált. Utolérni persze nem tudta senki
Alvinci Eduárd fogatát, amelyről, ha nézzük a
pesti életet, egyszeribe romantikusnak látjuk a hétköznapi utcákat s az alapjábanvéve szürke urak és hölgyek átalakulnak comme il faut dámákká és
arszlánokká, akik érdekesség dolgában nem állanak sem
az idősebb Dumas úr, sem Puskin néhai testőrtiszt gavallérjai és hősnői mögött.
A vörös postakocsi: az új romantika hintája, az
új magyar romantikáé, a budapesti romantikáé... A könyv negyedik kiadása
most jelent meg és 30 K 60 f.-be kerül.
(Új Idők, 1920/23.
/szeptember 15./ 467-468. p.)