A podolini takácsné

 

– Krúdy Gyula novellás könyve –

 

Vén karosszékekhez kötött, télen-nyáron bundában ülő, bundában alvó, beszédes öreg uraktól hallhatta Krúdy Gyula ezeket a történeteket, amelyekben a régi idők hangulatát, fölvidéki magyar városok gyönyörű elmúlt életét idézi föl. Honnan volna máskülönben annyi csodálatos színe a múlt festéséhez, honnan volnának ilyen emlékei, ebből a korból való visszaemlékezései? Velünk él, a jelenben él, de a szeme és poétalelke a múlt szépségei felé fordul állandóan és kiváló művészi kvalitásai révén ezt a világot az igazi élet erejével tudja elébünk varázsolni, mint valami színes élményt. A közvetett impressziók így virágzanak ki, az ő lelkén keresztül közvetlenekké. Szereti a titokzatosságot és sejtelmességet, de az ő misztikuma egészen más, mint aminő a Frederic Boutet-k, L'Isle Adam-ok rejtelmes történeteinek levegője. Krúdy Gyula még itt is magyar marad és ódonházú felvidéki városaiban, régi hegyi váraiban, homályos sikátoraiban föl-fölbukkanó misztikus motívumok a régi magyar mesék kísértetiességével korreszpondálnak. Sohasem a múltat kapcsolja össze a jelennel, hanem a jelenből álmodja meg a múltat. Leír egy múzeumi őrt, aki éjszaka alacsony házikók között bandukolva asszonyi éneket hall.

„Halkított léptekkel ment a hang irányába, – írja Krúdy. – Képzeletében sarkantyúkat érzett a félcipőjén, amelyeknek csörgését mérsékelni kell. Sőt a sétapálcáját is olyan módon fogta, mintha hirtelen karddá változott volna az. Hiszen az éjtől, amely tele van titokzatossággal és sejtésekkel, az is kitelik, hogy kard lesz a mogyorófa-pálcából, amint középkori levente lett az egyszerű múzeumi segédőrből, meg aztán jól esett ez az ártatlan don kihóteség, – hisz néha, bizonyos körülmények között mindnyájan Don Kihóték vagyunk.”

Gyönyörű líra ez, aminthogy Krúdyban mindig erős a lírai ér és a poétai erő. E kvalitásai révén tudja történeteit elmélyíteni és tud novelláiban többet adni a mesemondó egyszerű történeténél.

A könyvnek – amelynek ára 3 korona 50 fillér – egyik szép elbeszélését mai számunkban közöljük.

B[alla]. I[gnác].

 

(Új Idők, 1911/11. /március 12./ 278. p.)