A podolini
takácsné. (Krudy
Gyula új novelláskötete. Singer és Wolfner kiadása. Ára 3 korona 50 fillér.) Elmúló, kivesző
emberfajták iránt mindig él a lelkünkben valami szánakozással vegyes
érdeklődés. Hát még akkor, ha ez a fajta hozzánk tartozik, vér a vérünkből, s
egyetlen hibája csak az, hogy – nem ebbe a világba való. A felvidéki kedélyes,
urizáló, szegény gentry típusait Mikszáth
halhatatlanná tette és Krudy Gyulának, e
nagytalentumú írónknak, nem válik szégyenére, hogy Mikszáthot juttatja
eszünkbe, mikor ő is ezt a kihaló típust eleveníti meg novellái nagyrészében. Nem csak azt látja benne, ami már úgyszólván
irodalmi közkinccsé lett; egyéni, éles író-szemmel nézi és figyeli meg. Stílusa
is más: a nagy palóc széles, kedélyes, epikus modorát nála a modern ember
izgatottabb, nagyvonalúbb előadása helyettesíti. Sokszor megelégszik a
színfoltok felrakásával és hirtelen bevégzi novelláját
olyan helyen, ahol mások még oldalakon keresztül használnák ki a mese
lehetőségeit. Krudy szemében az alak beállítása, a
probléma fölvetése és a megoldás módjának megtalálása, jelzése a fontos, mintahogy a nagy Lionardo
akárhány képét abbahagyta, mihelyt belül tisztában volt azzal, hogyan csinálhatja meg. Nagyobbára rövid, néha anekdota-szerű
történeteiben azonban Krudy tökéletes képeket állít a
szemünk elé és ezek a képek megmaradnak a lelkünkben.
A «Kázmér» balladaszerűen odavetett tragikus színű jelenetei, a «Jézuska csizmái»
erőteljes rajza, a «Misley pipázott» mély hangulata
nem mosódhatnak el egykönnyen.
(b. m.)
(Világ, 1911/61. /március
12./ 17. p.)