Bajor Nagy Ernő:

Krúdy fekete napja

(Részletek az Irodalmi Színpadon elhangzott emlékbeszédből)

Mindenes cselédje, Szűcs Juliska talált rá a halott Krúdy Gyulára. Délelőtt tíz volt s a gazda meghagyása szerint ébreszteni akarta őt, mert az író a városba készült. A halál beálltát orvos, dr. Boér Kálmán konstatálta: szerinte szívbénulás ölte meg az elhunytat, aki rövid haláltusájában föltehetően alig szenvedett. Egy szemtanú szerint a halott Krúdy széles rézágyon pihent, vékony karja mellére simult, mindkét lábán harisnya volt, a harisnyás lábak előtt összegyűrt farkasprém hevert. Éjjeli szekrényén félig égett gyertyát látott a riporter, egy doboz cigarettát, szemüveget, ceruzákat. Ott volt utolsó írása is, egy levél, melyet Halasi Fischer Ödönnek címzett s azt közölte benne: szeretné megtekinteni a Nemzetközi Vásárt...

A magyar toll mágusa halálának napja nem szűkölködött újságba kívánkozó eseményekben. Abban a huszonnégy órában tört ki botrány amiatt, hogy a nagy hatalmú Wolff Károly keresztfiát neveztette ki a fővároshoz főorvossá... Berek Sándor 21 éves költő saját verseit szórta az első emeleti karzatról a képviselőházban tanácskozó honatyák közé, előállították a rendőrségre. Aznap Hitlerék százával tartóztatták le Németországban a baloldali politikusokat... Oravecz Imre 38 éves nagyidai parasztfestő 12 képből álló életművével Budapestre érkezett... Gyermektartásra kötelezték az albertfalvai katolikus egyházközséget... Péterffy Ferenc vecsési orvos anyagi gondjai miatt fejbelőtte magát... S még egy esemény: a büntetőtörvényszék Szemák tanácsa ítéletet hirdetett abban a perben, amelyet kommunista értelmiségiek nagy csoportja ellen folytattak. Az ítélet többek között másfél évi börtönnel sújtotta Széli Jenő egyetemi hallgatót, három hónapra ítélték Olt Károly magántisztviselőt, egy-egy hónapot kapott Kelemen János és E. Kovács Kálmán. Békés Istvánt, Darvas Józsefet Szántó Piroskát és József Attilát a vád alól felmentették.

A halott Krúdyval nyomban békét kötött a kormányzat. Maga a vallás és közoktatásügyi miniszter táviratozott az özvegynek: „Mély részvéttel értesültem szeretett férje elhunytáról stop enyhítse nagyságos asszonyom fájdalmát a fölemelő tudat, hogy a megboldogult kiváló munkássága maradandó értéke lesz irodalmunknak” Aláírás: Hóman Bálint.

A nagyságos asszonynak abban a helyzetben másra lett volna szüksége, mint felemelő tudatra. Ismert tény, hogy éppen kilakoltatási eljárás folyt a család ellen, a lakásból pedig díjkifizetési hátralék miatt kikapcsolta a villanyt az Elektromos Művek.

Micsoda ellentmondás! Négyszobás lakás, háztartási alkalmazottal, de nincs pénze a legelemibb kiadások fedezésére. Utolsó írásainak egyikében azt mondta el, hogyan tett vagyontalansági esküt a törvényszék előtt, melynél csődöt kértek ellene... Az írás két befejező mondata: „Esküt tettem, hogy semmim sincs. Vajon lehet semmi nélkül élni?”

Az a bizonyos semmi a hivatalosan számba vett 6919 pengő 23 fillér tartozáson kívül a következő személyes ruhadarabokból állt: „Két lepedőből varrott fehér vászon öltöny, egy sál, egy selyemzsebkendő, tizennégy puha és három keménygallér, tíz nyakkendő, egy pár fehér glaszékesztyű, egy szürke kamásni, három pár magasszárú, szürke, antilopbetétes gombos cipő, hat pár harisnya, egy szürke halszálkás felöltő, két feketecsíkos nadrág, egy fekete zakó mellénnyel, egy rövid báránybőr bekecs, egy barna szvetter, egy zöld és egy szürke kalap, két nadrágtartó, nyolc ing, hat alsónadrág, négy hálóing, kilenc zsebkendő, egy sötétkék öltöny és egy frakk.’’

Krúdy a magyar toll eddig legszorgalmasabb munkása volt. Önmagára rótt napi penzuma elérte, néha meghaladta a tizenhat gépelt oldalt. Bejárta az emberi lélek Antarktiszát és trópusi vidékeit. Ki mondhatná teljes felelősséggel, hogy életművének alkímiája nélkülözhette volna a visszatérő mámor, a könyörtelen versenyizgalom, vagy a céltalannak tetsző, költséges barangolások hatóanyagát?! Utolsó éveinek sok gondja, keserűsége testében, kedélyében is megvénítette őt. Talán saját sorsának borús sejtelme komorlott az 1933. év legelején írt cikkben, melyet e szavakkal zárt le: „Vajon mit írunk az 1933-iki esztendőről, ha megérjük, átbírjuk és befejezhetjük?’’

Nem fejezhette be. Május 12-én, immár negyven esztendeje ennek, hasztalan költögették... És még aznap fölröppentek az újabb Krúdy- legendák. Mert Petőfit és Adyt is beleértve sem volt még egy magyar író, akinek életéről annyi mende-monda, igaz anekdotikus történet és koholt história keringett volna. Hogy hányszor párbajozott; ki ugrott le miatta az emeletről; miként rázatta magát konflison egy jó ebédért Pestről – Füredig; kikkel ivott a Mélypincében: kikkel Kéhlinél; miért járt Fresser Anna vendéglőjébe; miként töltötte az időt a Vén Eperfában...

Halála napjától a Krúdy-történetek mondhatni osztódással és immár ellenőrizhetetlenül szaporodtak. A temetés külsőségei akaratlanul is a legendákat sokasították. Tizennyolc kandelláber gyertyáinak lidérclángja lobogta körül a koporsót. Gyöngyvirág, tulipán, orgona, szegfű árasztotta el a ravatalt. Zene kísérte utolsó útján. Krúdyn frakk volt és fehér nyakkendő. Egy szemtanú szerint „Utolsó szegény éveinek utolsó élő pillanatában oly fejedelmin elegáns volt mint egy herceg.” Míg temették, a szél fújt, eső verte a várost, mennydörgés kísérte a szertartást.

A Reggel című újság nyilvános gyűjtést kezdett, hogy megsegítse az író családját. Az első napon 585 pengőt ajánlottak meg Krúdy tisztelői...

Ma már világosan látjuk, fejedelmi hagyaték maradt a vagyontalansági esküt tett író után. Legalább hatvan regény, háromezer elbeszélés, színművek, publicisztikák sora. Életműve a régi újságokban szunnyadó novellákkal és folytatásos regényekkel együtt mintegy 150 kötetre, összesen 45 ezer nyomtatott oldalra tehető.

Mi ma emlékezzünk az emberre, aki nem tudta maga mellé hódítani a szerencsét; aki – bár sokan szerették – boldognak talán sohasem vallotta magát; aki – jóllehet rajongói mindig voltak – bizalmas barátra nem lelt: aki nem tartozott csoportokhoz, karrier-kovács érdekszövetségekhez... Emlékezzünk rá, aki negyven éve megpihent, de mindaddig él, amíg tiszteli a szép szót és gondozza irodalmát a magyar.

(Dolgozók Lapja /Tatabánya/, 1973/131. /június 7./ 6. p.)