Krúdy és a muzsika
– Összegyűjtöttem apu zenei írásait – mondta egy véletlen
találkozásunkkor Krúdy Zsuzsa, és én az egyes buszra várakozván eltűnődtem
azon, vajon arról írt-e Krúdy, hogy Cesar Franck templomi orgonista volt egykoron, esetleg azt
fejtegette másutt, hogy milyen az arabok tizenhét hangú oktávja, vagy hogy
mitől vált Corelli a sonata da camera virtuózává.
Most itt a kötet (címe: Pesten lakott egy fuvolás,
illusztrálta Csavlek András) és elrebbennek Krúdynak
és a komoly zenének kapcsolatáról szőtt iskolásan komoly gondolataim.
Krúdy-tárcák, novellák füzére ez, csak éppen egybeszövi őket a muzsika. A zenét
olykor az írás némelyik szereplője szólaltatja meg, olykor csak diskurálnak róla
a történet figurái, máskor mint a Koncert című kis remeklésen belül, csak az
elröppent muzsika ábrándokat dajkáló varázsa van jelen.
Csalódik a könyvben, aki esetleg a klasszikus zene melletti
Krúdy-megnyilatkozásokat sejt a címben szerepeltetett fuvolás alapján. Az
opera is csak egyetlen írásban fordul elő a kötet lapjain: amikor egy korhely
földbirtokos éjjeli zenét muzsikáltat Pipacs Pista bandájával a szurokszín
sötétben szunnyadó palotának.
Annál több cigány elevenedik meg a muzsikás sorokban.
Bihari János, Banda Marci, Radics Béla, Sáray
Elemér, az öreg Magyari és a remekszép portréban megörökített Koczé Antal kél eleven életre Krúdy tolla nyomán. Kedvenc
prímásának, Benczi Gyulának emlékét több helyen is
fölidézi.
És az ürügyül szolgáló, zene sodrában is a klarinétok hangjának
félreismerhetetlen határozottságával szólalnak meg Krúdy írásművészetének
legegyénibb vonásai.
Ahogyan valakit leír! Egy dámának olyan „tornyos frizurája
volt, mint akinek az életből, ifjúságból, szerelemből, előkelőségből semmi
egyebe nem maradt meg a frizurájánál...” Egy másik hőse „hosszú regényes
léptekkel indult” valahová. Egy arisztokratája „mindig úgy lengedezett
Pesten, mintha örökké bálokba készülne...” Szénfi úr
„...bár szabad bejárása lett volna a hölgyhöz ... az ablakok alatt sétált,
mint a salamancai egyetem hallgatói, vagy az öreg
fogatlan lovagok, akiket a játékházból egy garas nélkül az utcára vetettek...”
Az a szívenütő sejtelmesség, miként írásait indítja!
„Tegnap megérkeztek a színészek...” Vagy a címadó elbeszélés kezdő sorai: „Sok
évvel ezelőtt lakott Pesten egy fuvolás, aki bűbájt, augusztusi csillagport,
érett szilvafák és októberi jánoshegyi szőlővenyigék illatát, karácsonyfa
szagát, húsvéti tojás ízét és boldogtalan költők magányos epekedését fuvolázta
az asszonyok fülébe...” – ,,– Úgy látszik, elhagyta szívemet a golyó – dörmögte
magában a gordonkás, midőn egy éjszaka hazatért és nem jutott eszébe, hogy az
emeletről leugorjon...”
Akik Krúdyban a gyönyörű valószínűtlenségek poétáját
szeretik, ebben a könyvében is találnak kikapós vendéglősnére, aki a férje
feje fölötti toronyban rendez be korcsmát; átélhetik a lidérces víziót, amikor
a nagy árvíz idején kimosta Biharinak és bandájának koporsóját az áradat és a
néma zenekar beúszott a város legközepébe; beleborzonghatnak Baich Péter báró országra szóló korhelykedésébe; ámulhatnak
azon, miért is táncol két fölhevült asszony a holdas éjszakában Bihari János
szigeti szobra előtt...
És a valószínűtlenségek között kortörténeti adalékok is
csillannak föl a mesék fodraiban. Milyen is volt hajdan egy bálrendező?
Hogyan tanította meg lumpolni Pestet Somosy, az
orfeumtulajdonos? Mi sors kísérte a vándorzenészt? Miként zajlott le a Magyari
fiú és a Kóczé lány muzsikában fürdő lakodalma?
Ebben a gyűjteményben is a mint,
a mintha,
az amely
és a valamely
Krúdy leggyakrabban előforduló szavai. Írói vegykonyhájának receptjén álmok,
sóhajok, szigorú pontosságú megfigyelések, és a nyelvi pompa párlatai szerepelnek.
Valamint a rezignáció, mely leíratta vele egyik tárcájának zárószavaiként:
„...Lehetséges, hogy az a négy fekete paripa, amely még most a Magyar Király
vendéglő előtt rúgja a port, darab idő múltán megáll, hogy felvegyen engem is,
hogy magam is múlt idővé váljak, mint az a korszak, amelyben élni és meghalni
szerettem volna...”
Igen, pontosak a szavak: ez a könyv egy múlt idővé vált
korszaknak párákon, muzsikás álmokon átderengő üzenete. És a muzsika benne nem
is az, amit Kóczé Antal szólaltat meg, hanem a Krúdy
Gyula prózájának vonzó és húr nélkül is idezengő hegedűszava.
Bajor
Nagy Ernő
(Krúdy Gyula: Pesten lakott egy fuvolás. Zeneműkiadó.
Előkészületben.)
(Könyvvilág,
1971/5. /május/ 13. p.)