Krúdy és a muzsika

 

– Összegyűjtöttem apu ze­nei írásait – mondta egy véletlen találkozásunkkor Krúdy Zsuzsa, és én az egyes buszra várakozván eltűnődtem azon, vajon ar­ról írt-e Krúdy, hogy Cesar Franck templomi orgonista volt egykoron, esetleg azt fejtegette másutt, hogy mi­lyen az arabok tizenhét hangú oktávja, vagy hogy mitől vált Corelli a sonata da camera virtuózává.

Most itt a kötet (címe: Pesten lakott egy fuvolás, illusztrálta Csavlek András) és elrebbennek Krúdynak és a komoly zenének kap­csolatáról szőtt iskolásan komoly gondolataim. Krúdy-tárcák, novellák füzére ez, csak éppen egybeszövi őket a muzsika. A zenét olykor az írás némelyik szereplője szólaltatja meg, olykor csak diskurálnak ró­la a történet figurái, más­kor mint a Koncert című kis remeklésen belül, csak az elröppent muzsika áb­rándokat dajkáló varázsa van jelen.

Csalódik a könyvben, aki esetleg a klasszikus zene melletti Krúdy-megnyilatkozásokat sejt a címben szerepeltetett fuvolás alap­ján. Az opera is csak egyet­len írásban fordul elő a kötet lapjain: amikor egy korhely földbirtokos éjjeli zenét muzsikáltat Pipacs Pista bandájával a szurok­szín sötétben szunnyadó palotának.

Annál több cigány eleve­nedik meg a muzsikás so­rokban. Bihari János, Ban­da Marci, Radics Béla, Sáray Elemér, az öreg Magyari és a remekszép portréban megörökített Koczé Antal kél eleven életre Krúdy tolla nyomán. Kedvenc prí­másának, Benczi Gyulának emlékét több helyen is fölidézi.

És az ürügyül szolgáló, zene sodrában is a klariné­tok hangjának félreismer­hetetlen határozottságával szólalnak meg Krúdy írásművészetének legegyénibb vonásai.

Ahogyan valakit leír! Egy dámának olyan „tor­nyos frizurája volt, mint akinek az életből, ifjúság­ból, szerelemből, előkelő­ségből semmi egyebe nem maradt meg a frizurájánál...” Egy másik hőse „hosszú regényes léptekkel indult” valahová. Egy arisz­tokratája „mindig úgy len­gedezett Pesten, mintha örökké bálokba készülne...” Szénfi úr „...bár szabad bejárása lett volna a hölgy­höz ... az ablakok alatt sé­tált, mint a salamancai egyetem hallgatói, vagy az öreg fogatlan lovagok, aki­ket a játékházból egy ga­ras nélkül az utcára vetet­tek...”

Az a szívenütő sejtelmesség, miként írásait indít­ja! „Tegnap megérkeztek a színészek...” Vagy a cím­adó elbeszélés kezdő sorai: „Sok évvel ezelőtt lakott Pesten egy fuvolás, aki bű­bájt, augusztusi csillagport, érett szilvafák és októberi jánoshegyi szőlővenyigék illatát, karácsonyfa szagát, húsvéti tojás ízét és bol­dogtalan költők magányos epekedését fuvolázta az asszonyok fülébe...” – ,,– Úgy látszik, elhagyta szívemet a golyó – dörmögte magában a gordon­kás, midőn egy éjszaka ha­zatért és nem jutott eszébe, hogy az emeletről leugor­jon...”

Akik Krúdyban a gyö­nyörű valószínűtlenségek poétáját szeretik, ebben a könyvében is találnak kika­pós vendéglősnére, aki a férje feje fölötti toronyban rendez be korcsmát; átél­hetik a lidérces víziót, ami­kor a nagy árvíz idején ki­mosta Biharinak és bandá­jának koporsóját az áradat és a néma zenekar be­úszott a város legközepébe; beleborzonghatnak Baich Péter báró országra szóló korhelykedésébe; ámulhatnak azon, miért is táncol két fölhevült asszony a hol­das éjszakában Bihari Já­nos szigeti szobra előtt...

És a valószínűtlenségek között kortörténeti adalé­kok is csillannak föl a me­sék fodraiban. Milyen is volt hajdan egy bálrende­ző? Hogyan tanította meg lumpolni Pestet Somosy, az orfeumtulajdonos? Mi sors kísérte a vándorzenészt? Miként zajlott le a Magyari fiú és a Kóczé lány mu­zsikában fürdő lakodalma?

Ebben a gyűjteményben is a mint, a mintha, az amely és a valamely Krúdy leggyakrabban előforduló szavai. Írói vegykonyhájá­nak receptjén álmok, sóha­jok, szigorú pontosságú megfigyelések, és a nyelvi pompa párlatai szerepel­nek. Valamint a rezignáció, mely leíratta vele egyik tárcájának zárószavaiként: „...Lehetséges, hogy az a négy fekete paripa, amely még most a Magyar Király vendéglő előtt rúgja a port, darab idő múltán megáll, hogy felvegyen engem is, hogy magam is múlt idővé váljak, mint az a korszak, amelyben élni és meghalni szerettem volna...”

Igen, pontosak a szavak: ez a könyv egy múlt idővé vált korszaknak párákon, muzsikás álmokon átderen­gő üzenete. És a muzsika benne nem is az, amit Kóczé Antal szólaltat meg, ha­nem a Krúdy Gyula prózá­jának vonzó és húr nélkül is idezengő hegedűszava.

Bajor Nagy Ernő

 

(Krúdy Gyula: Pesten la­kott egy fuvolás. Zenemű­kiadó. Előkészületben.)

 

(Könyvvilág, 1971/5. /május/ 13. p.)