A tegnapok ködlovagjai
A szigeti
hajnalok lovagja
Írta: Balassa József
Hajnalban dér ül az ágakon és a téli lombokon, apró fehér
gyöngyszemek pihennek a tarlott avaron és a hosszú lépések alatt megrezzen és
muzsikálva zizzen a kavics. Még alusznak a kertészlegények, akik vigyáznak
arra, hogy ki ne fagyjanak a rózsafák, amelyeket egykor még az öreg J. fhg.
ültetett el vala, ama Palatinus unokája, aki a családból először volt ura és
gazdája ennek a Szigetnek, de K. Gy. úr már hosszú lépésekkel járja a Szigetet,
becsukván maga után a régi udvarház kapuját, ahol esztendők óta lakozik. Ilyenkor, télvíz idején csöndes pirkadáskor a Sziget; leghűbb
lakói, az énekesmadarak, elköltöztek volt távoli tájakra, tudósítást hozni
majdan tavasszal az itt maradottaknak arról, hogy mi
történt odalenn Tut-Ank-Amen földjén, és ilyenkor,
télvíz idején nem suhant már egyetlen autó sem haza a felső Szigetről, hogy
hírt vigyen Pestre arról: kik táncolták volt együtt a shimmyt
a forró nyári éjszakán és kik bújtak meg a bokrok alatt olyan mélyen, hogy még
csak a víztorony pereméről sem lehetett kilesni titkukat. Egyedül járkál
így téli hajnalokon a Sziget útjain K. Gy. úr, még csak nyulakat sem ver
ki pihenésükből, mert a nyulak régen elköltöztek volt a Boldogságos
Királykisasszony eme pihenőhelyéről, amelyet egykor róluk neveztenek
el. K. Gy. úr nyaranta e hajnalokon figyeli meg a
szigeti éjszakák fáradt utóvédeit
és a hajnalokon szemléli a Dunán az első hajókat,
amelyek Szentendre felől jönnek, hogy kofákkal és minden földi jóval népesítsék
be a vásárcsarnokot. Némely ilyen hajnalon K. Gy. úr maga is rávágyakozik a vízre, amely lágyan és hullámosan
ömlik el itt, és csónakba szállván hajózik ki Óbudán, hogy megnézze: kik
találták helyesnek, hogy eme hajnali órákig elmélkedjenek a dolgok folyásáról a
Mókusban ama könnyen csúszó budai borok mellett, amelyeket itt szigorú arccal
mér ki a kocsmáros. Ritka a hajnal mégis, amikor nyaranta is csónakba száll K. Gy. úr, miként egykor Holubár és ama bizonyos Toldy
Miklós a dunai viadal idején, mert a hajnalokon, e hosszúléptű séták után,
udvarlásra szokott sietni K. Gy. úr,
hogy hódoljon ama hölgynek, akinek ifjú kora óta hű és fáradhatlan
lovagja. Nagy fehér ív papirosokon apró gyöngybetűkkel írja e hódoló leveleit
huszonöt esztendő óta K. Gy. úr,
és rengeteg nagy árkus papirost róttak be már ezek a gyöngéd és érzelmes, dacos
és heves, diadalmas és elragadó sorok. Itt, a Sziget ölén él és dolgozik, alkot
és munkálkodik K. Gy. úr, a
magyar irodalom e halhatatlan szerelmese.
*
Rengeteg látogatója van a hajnalokon a lovagnak. A Göncöl szekere még nem ért el reggeli
pihenőre és kocsisa még nem mehetett be egy kupica papramorgóra az égi csárdák
valamelyikébe: a Nagy Medvéhez, avagy a Bikához, s Vénusz még szerelmes
üzeneteket küld Mars felé, akinek mostan a riffek és
a drúzok földjén van gyakorta lakozása; miután csak nemrég tért meg volt igen
kiadós munkájából, s a Hold is még pontosan teljesíti kötelezettségeit ott,
ahol túlontúl drágálják a villamosvilágítás
tarifáját, amikor K. Gy. úr
szobájában már megjelen első vendégnek Szindbád, a
kóbor lovag, hogy elújságolja mindama történeteket, amelyek vele csatangolásai
során megestenek. Gyakorta öreg és vénhedt lovon
poroszkál be Szindbád lovag, amelyet valamelyik útszéli csárdásnétól kapott, és
néha lágy mesével költi fel a költőt, de megesik az is, hogy K. Gy. úr látogatójának borszagú
lehelésére ébred föl, s egy pillanatra nem tudja, hogy a régi hű barát
jelentkezik-e nála, avagy örök csatlósa, Kállay
István úr: üzeneteket hozván a barátoktól a városból, akik ott hiába keresték
Szindbád úr nyomait. Szindbád úr még el sem távozik, amikor már a pajkos Gaál-lányok közül valamelyik kopog be az ablakon, hogy K. Gy. úr számára híradást hozzon az
otthoni földről, Nyírből, ahonnét a régi magyar urak és tirpákok minden
gondolatukat közlik vele. Gyorsan kopog a Gaál-lányok
apró piros papucsa; csak most mosták meg hófehér lábukat az Ér vizében, és már
tanácsért jönnek K. Gy. úrhoz
szerelmi ügyben, avagy elbeszélik neki, hogy mi is történt vélük a farsangi
éjszakán, amikor prémekbe bugyolálva mentek haza a kállói
bálból csörgő szánkón. Most a régi Pest valamelyik, ósdi házából lép be az aranyművesné, aki nappal gőgösen ül a boltjában, éjszakának óráiban azonban hol költőkről álmodozik, hol
pedig ama színművészekről, akik a Grassalkovich-telken
játszadoznak. Fehér lepedőben oson be a szobába, a podolini
kísértet és levetvén köntösét, kacér szépségében hivalkodik az író ellőt,
hódításaival. Most egy vörös postakocsi lovai prüszkölnek az udvarház előtt, és
a közelmúlt urai szállnak ki belőle és hölgyek, akik szépséges dicsőségei
voltak a régi Pestnek: K. Gy. úr
szobájában egyre inkább gyülekezik a társaság: rengetegen jönnek a Fölvidékről
és egy sarokban De Ronch
kapitány mondja el csodálatos kalandjait. Egyszerre beszél mindenik: ezer
dolgot mondanak el, csalafinta szerelmes történeteket és dús életük gazdag
tapasztalatait, históriákat, amelyeket az emberek már majdnem elfeledtenek és imitt-amott csiklandós történeteket is,
amelyeket azonban kedves adoma módjára tudnak elbeszélni. Ebből a hangzavarból
egyetlen szó és egyetlen suttogó hangulat sem kerüli el K. Gy.
úr figyelmét, s valamennyit felrója azokra a nagy
fehér árkus papirosokra, amelyekből azután a magyar regény néhány drága kincsét
és a magyar elbeszélés legszebb történeteit nyomja ki a mainzi
Gutenberg valamelyik késői utóda.
*
Akármilyen korán kelő is K. Gy.
úr, kevesen álmodtak annyit és annyi szépet; mint a
szigeti hajnalok e lovagja, s viszont senki sem ért úgy álmok megfejtéséhez, mikéntlen ő. Aki álmodik: tőle mindig megkérdezheti
éjszakai látomásának jelentőségét. És K. Gy. úr nemcsak számot tud mondani, amelyet meg lehel tenni a
nagy lutriba, de bölcsen, szépen és gyöngéden is tud mesélni ezekről az
álmokról és kevesen mondottak annyi szép mesét valaha is az embereknek, mint ő.
K. Gy. úr tudja a legkülönb
és legszebb meséket elmondani öreg uraknak, akik pipaszó mellett forgatják a
könyvet és asszonyoknak, akik a mások álmaiban is mindig a maguk történetét
keresik és leányoknak, akik még ébrentén is szeretnek
álmodozni. K. Gy. úr
rengeteg álmát festette meg már a magyar életnek, s az ő álmaiban jelent meg és
újhodott meg Zoltánka is, ama gyöngéd; sápadt és
karcsú ifjú, akinek atyja, P. S. adott életet és
halhatatlanságot. A Sziget magános öreg urának, A. J.-nak, az Akadémia titoknokának kései álmait is így
fejtette meg K. Gy. úr, amaz
csudálatosan szép álmokat, amelyekből az Őszikék születtenek.
Gyerekek is, ha álmodni akarnak, legszívesebben fordulnak K. Gy. úrhoz, aki csodálatos történeteket tud elmondani nékik és ezer szépséggel gazdagítja lelküket. Ha nézed K.Gy. urat,
amikor elhagyja a szigeti fészket, akkor is úgy jár az emberek között, mintha
álmodoznék: magas alakjával úgy válik ki mindenek közül, mint ahogy egy koron Cserhalomnál László király, a szent minden vitézei fejei
fölött, s fejét mindig úgy tartja, mintha most is az álomvilág tündérei űznek
szendergésbe. K. Gy. úr
pedig a legéberebb ember egész Magyarországon: mindent tud és semmi sem kerüli
el sem figyelmét, sem érdeklődését, csak úgy fölülről néz le az emberekre és
egyetlen tekintetével mindent meglát bennük, és szeme, e drága tükör, már
magába is fogadja őket. K. Gy. úr szereti az éjszakai és hajnali beszélgetéseket
és ilyenkor bőven folyik ajkairól a szó, majd amikor elhallgat: nyilván
folytatja álmodozásait. Egykoron Ady Endrével, a régi debreceni baráttal ült és
beszélgetett hosszú éjszakákon K. Gy. úr és míg A. E. fantáziája új
szépségeket talált, addig K. Gy. úr
a Kék Flaskóban, avagy a Három Hollóban új történeteket beszélt el kedvencéről,
Szindbád úrról. Imitt-amott a Tabánba szeret ellátogatni K. Gy.
úr, ahol a Mély Pincében még olyan emberek fordulnak
meg, akik ismerték volt a régi Tabánt, vagy akik a különböző szerkesztőségekből
verődnek össze K. Gy. úr
udvarlására, hogy hallgassák bölcsességeit. Néha megjelen
itt a Nyír legöregebb írója: Kálnay László is: öcsémnek
nevezvén K. Gy. urat és
dévajkodva emlékezik meg K. Gy. úr
ifjonti idejéről, amikor otthon négyesfogaton
látogatta meg szívének hölgyeit. Máskor az Otthon Körben vitatkozik K. Gy. úr az irodalomról, s bölcs tanácsokat ád ifjú barátainak az élet művészetéről, egyben
pedig érdeklődik a világi dolgok hívságos folyásáról. Kiváltképpen jelentősnek
tartják az Erdélyi Borozóban, ha K. Gy. úr megjelenik és bírálatot mond arról a tyúklevesről, amelybe
egész fantáziáját beleölte a költő tiszteletére Róza, a nemes főzőasszony.
*
Az utolsó esztendőkben régi ismerősök és régi barátok
jelentkeztek leginkább a szigeti hajnalokon K. Gy. úr
előtt, emberek, akiket ismert és akik eltűntek volt a
ködben, amely fátyolként takarja el a múltat. Huszonöt esztendeje múlt annak,
hogy K. Gy. úr először írta
le egy hajnalban álmait, s e huszonöt esztendő alatt mindenkit ismert és
mindenkit meglátogatott K. Gy. úr.
Nem csoda, ha sorra jönnek eléje és ha sorra keresik
föl. Egy hajnalon Európa legelső gavallérja jelentkezik az író előtt,
egyenruhájában és katonasapkájában és K. Gy. úr szellemében frissen elevenedik meg az öreg császár. Most
Madeira szigetéről jön, a funchali sírból, a
szerencsétlen király, akinek sorsáról egyszer még drámát ír az, aki legjobban
megérti K. Gy. úr följegyzéseit,
aztán szemüvege mögül néhány tömör szóban mondja el utazását a halál felé a
szigorú, szikár gróf, akinek emlékezetét tisztelve tiszteli K. Gy. úr. A boldogtalan Rudolf
királyfi is leszáll Bratfisch fiakkeréről,
hogy elmondja K. Gy. úrnak,
miként élt Pesten és miért szerette azt a kékszemű költőt, akinek K. Gy. úr legalázatosabb tisztelője
és szellemének örököse is. Egy másik trónutód: Kossuth fia is megjelen K. Gy. úr előtt, akit
először Debrecenben látott, a Arany Bikában, amikor K.
Gy. úr még húsz forintért
ifjú riporter volt a Debreceni Újságnál és ama három forintra vágyott, amellyel
Pestre fog jönni harmadik osztályon, hogy itt meghódítsa az országot. J. fhg., a régi udvarház utolsó
gazdája, a Palatínus fia csak természetes vendég K. Gy. úrnál, hiszen otthon van a
Szigeten s K. Gy. úr
tisztelettel számol be néki arról, hogy rózsafáit még mindig gondosan ápolják.
Alig megy el az öreg császár és már hű gárdistája, hosszú fehér bajuszával az
öreg F. G. báró tűnik fel K. Gy.
úr otthonában, aztán a régi barát, a magános gavallér
Sz. M. úr, de genere Huba,
aki a vörös postakocsin is becsöngetett már K. Gy. úr álmaiba. Mindezeket az álmokat tökéletesen jegyzi föl K. Gy. úr, de szíve leginkább akkor melegedik föl és karjait akkor tárja ki ölelésre amikor egyszerre
kopogtat a három régi barát, ifjúságának osztályosai, gondolatának társai, a
költő, akivel együtt volt a vidéki éjszakák lovagja,
és a másik költő, akinek lapjában először bontakozott ki teljes tökéletességgel
K. Gy. úr művészete s aztán
a főszerkesztő, akivel még elmúlása előtt K. Gy. úr először közölte ez éjszakai
látogatók jelentkezését és mondotta el néki
történeteiket. Ó, mennyit ült K. Gy. úr Ady Endrével a Kék Flaskóban és a Három Hollóban, ó,
hányszor kibicelt az Otthon Körben Kiss Józsefnek és ó, hányszor vitatkozott Purjesz Lajossal mindama dolgokról, amelyek gyakran
aggódóvá tették K. Gy. úr
lelkét. E három régi barátnál, amikor jelentkeznek előtte, különösen megdobban
K. Gy. úr szíve és
emlékezésüket szeretetének minden gazdagságával öleli magához. Pedig túlságosan
gazdag ez a szeretet, és K. Gy. úr csudálatos
kincseket tud adni azok emlékezetének, akiket szeret: megfesti arcképüket és
ecsetjének olyan színei vannak, amilyennél különbeket
költők alig álmodtak. A magyar nyelv legnagyobb szépségei és legtökéletesebb
ereje színezik ezt az ecsetet: szavak, amelyeket csak ő tud akként koszorúba
fonni, hogy a magyar írás legszebb virágai nyiladozzanak rajta. Olyan kincse
van K. Gy. úrnak, amilyent
keveseknek juttatott a Bőség: a leggazdagabb és a legszebb magyar nyelv.
*
Azokról, akik a legutóbbi hajnalokon, az utolsó
esztendőkben jelentkeztek K. Gy. úrnál:
így írta meg az író a magyar memoárirodalom eddig legkitűnőbb alkotását és e
hajnalok után így hozta ezeket az írásokat gyorsküldönc a Világ szerkesztőségébe. Most azután A tegnapok ködlovagjai könyvben jelentek meg, hatalmas, szép és
pompás könyvben, Békéscsabán, a Tevan-kiadásban, és
K. Gy. úr, a szigeti
hajnalok lovagja, e könyvvel nemcsak azokat tette halhatatlanokká, akikről
megemlékezett, de Krúdy Gyulát is.
(Világ, 1925/277. /december 6./ 11-12. p.)