A tegnapok ködlovagjai

A szigeti hajnalok lovagja

Írta: Balassa József

 

Hajnalban dér ül az ágakon és a téli lombokon, apró fehér gyöngyszemek pihennek a tarlott avaron és a hosszú lépések alatt megrezzen és muzsikálva zizzen a kavics. Még alusznak a kertészlegények, akik vigyáznak arra, hogy ki ne fagyjanak a rózsafák, amelyeket egykor még az öreg J. fhg. ültetett el vala, ama Palatinus unokája, aki a családból először volt ura és gazdája ennek a Szigetnek, de K. Gy. úr már hosszú lépésekkel járja a Szigetet, becsukván maga után a régi udvarház kapuját, ahol esztendők óta lakozik. Ilyenkor, télvíz idején csöndes pirkadáskor a Sziget; leghűbb lakói, az énekesmadarak, elköltöztek volt távoli tájakra, tudósítást hozni majdan tavasszal az itt maradottaknak arról, hogy mi történt odalenn Tut-Ank-Amen földjén, és ilyenkor, télvíz idején nem suhant már egyetlen autó sem haza a felső Szigetről, hogy hírt vigyen Pestre arról: kik táncolták volt együtt a shimmyt a forró nyári éjszakán és kik bújtak meg a bokrok alatt olyan mélyen, hogy még csak a víztorony pereméről sem lehetett kilesni titkukat. Egyedül járkál így téli hajnalokon a Sziget útjain K. Gy. úr, még csak nyulakat sem ver ki pihenésükből, mert a nyulak régen elköltöztek volt a Boldogságos Királykisasszony eme pihenőhelyéről, amelyet egykor róluk neveztenek el. K. Gy. úr nyaranta e hajnalokon figyeli meg a szigeti éjszakák fáradt utóvédeit és a hajnalokon szemléli a Dunán az első hajókat, amelyek Szentendre felől jönnek, hogy kofákkal és minden földi jóval népesítsék be a vásárcsarnokot. Némely ilyen hajnalon K. Gy. úr maga is rávágyakozik a vízre, amely lágyan és hullámosan ömlik el itt, és csónakba szállván hajózik ki Óbudán, hogy megnézze: kik találták helyesnek, hogy eme hajnali órákig elmélkedjenek a dolgok folyásáról a Mókusban ama könnyen csúszó budai borok mellett, amelyeket itt szigorú arccal mér ki a kocsmáros. Ritka a hajnal mégis, amikor nyaranta is csónakba száll K. Gy. úr, miként egykor Holubár és ama bizonyos Toldy Miklós a dunai viadal idején, mert a hajnalokon, e hosszúléptű séták után, udvarlásra szokott sietni K. Gy. úr, hogy hódoljon ama hölgynek, akinek ifjú kora óta hű és fáradhatlan lovagja. Nagy fehér ív papirosokon apró gyöngybetűkkel írja e hódoló leveleit huszonöt esztendő óta K. Gy. úr, és rengeteg nagy árkus papirost róttak be már ezek a gyöngéd és érzelmes, dacos és heves, diadalmas és elragadó sorok. Itt, a Sziget ölén él és dolgozik, alkot és munkálkodik K. Gy. úr, a magyar irodalom e halhatatlan szerelmese.

*

Rengeteg látogatója van a hajnalokon a lovagnak. A Göncöl szekere még nem ért el reggeli pihenőre és kocsisa még nem mehetett be egy kupica papramorgóra az égi csárdák valamelyikébe: a Nagy Medvéhez, avagy a Bikához, s Vénusz még szerelmes üzeneteket küld Mars felé, akinek mostan a riffek és a drúzok földjén van gyakorta lakozása; miután csak nemrég tért meg volt igen kiadós munkájából, s a Hold is még pontosan teljesíti kötelezettségeit ott, ahol túlontúl drágálják a villamosvilágítás tarifáját, amikor K. Gy. úr szobájában már megjelen első vendégnek Szindbád, a kóbor lovag, hogy elújságolja mindama történeteket, amelyek vele csatangolásai során megestenek. Gyakorta öreg és vénhedt lovon poroszkál be Szindbád lovag, amelyet valamelyik útszéli csárdásnétól kapott, és néha lágy mesével költi fel a költőt, de megesik az is, hogy K. Gy. úr látogatójának borszagú lehelésére ébred föl, s egy pillanatra nem tudja, hogy a régi hű barát jelentkezik-e nála, avagy örök csatlósa, Kállay István úr: üzeneteket hozván a barátoktól a városból, akik ott hiába keresték Szindbád úr nyomait. Szindbád úr még el sem távozik, amikor már a pajkos Gaál-lányok közül valamelyik kopog be az ablakon, hogy K. Gy. úr számára híradást hozzon az otthoni földről, Nyírből, ahonnét a régi magyar urak és tirpákok minden gondolatukat közlik vele. Gyorsan kopog a Gaál-lányok apró piros papucsa; csak most mosták meg hófehér lábukat az Ér vizében, és már tanácsért jönnek K. Gy. úrhoz szerelmi ügyben, avagy elbeszélik neki, hogy mi is történt vélük a farsangi éjszakán, amikor prémekbe bugyolálva mentek haza a kállói bálból csörgő szánkón. Most a régi Pest valamelyik, ósdi házából lép be az aranyművesné, aki nappal gőgösen ül a boltjában, éjszakának óráiban azonban hol költőkről álmodozik, hol pedig ama színművészekről, akik a Grassalkovich-telken játszadoznak. Fehér lepedőben oson be a szobába, a podolini kísértet és levetvén köntösét, kacér szépségében hivalkodik az író ellőt, hódításaival. Most egy vörös postakocsi lovai prüszkölnek az udvarház előtt, és a közelmúlt urai szállnak ki belőle és hölgyek, akik szépséges dicsőségei voltak a régi Pestnek: K. Gy. úr szobájában egyre inkább gyülekezik a társaság: rengetegen jönnek a Fölvidékről és egy sarokban De Ronch kapitány mondja el csodálatos kalandjait. Egyszerre beszél mindenik: ezer dolgot mondanak el, csalafinta szerelmes történeteket és dús életük gazdag tapasztalatait, históriákat, amelyeket az emberek már majdnem elfeledtenek és imitt-amott csiklandós történeteket is, amelyeket azonban kedves adoma módjára tudnak elbeszélni. Ebből a hangzavarból egyetlen szó és egyetlen suttogó hangulat sem kerüli el K. Gy. úr figyelmét, s valamennyit felrója azokra a nagy fehér árkus papirosokra, amelyekből azután a magyar regény néhány drága kincsét és a magyar elbeszélés legszebb történeteit nyomja ki a mainzi Gutenberg valamelyik késői utóda.

*

Akármilyen korán kelő is K. Gy. úr, kevesen álmodtak annyit és annyi szépet; mint a szigeti hajnalok e lovagja, s viszont senki sem ért úgy álmok megfejtéséhez, mikéntlen ő. Aki álmodik: tőle mindig megkérdezheti éjszakai látomásának jelentőségét. És K. Gy. úr nemcsak számot tud mondani, amelyet meg lehel tenni a nagy lutriba, de bölcsen, szépen és gyöngéden is tud mesélni ezekről az álmokról és kevesen mondottak annyi szép mesét valaha is az embereknek, mint ő. K. Gy. úr tudja a legkülönb és legszebb meséket elmondani öreg uraknak, akik pipaszó mellett forgatják a könyvet és asszonyoknak, akik a mások álmaiban is mindig a maguk történetét keresik és leányoknak, akik még ébrentén is szeretnek álmodozni. K. Gy. úr rengeteg álmát festette meg már a magyar életnek, s az ő álmaiban jelent meg és újhodott meg Zoltánka is, ama gyöngéd; sápadt és karcsú ifjú, akinek atyja, P. S. adott életet és halhatatlanságot. A Sziget magános öreg urának, A. J.-nak, az Akadémia titoknokának kései álmait is így fejtette meg K. Gy. úr, amaz csudálatosan szép álmokat, amelyekből az Őszikék születtenek. Gyerekek is, ha álmodni akarnak, legszívesebben fordulnak K. Gy. úrhoz, aki csodálatos történeteket tud elmondani nékik és ezer szépséggel gazdagítja lelküket. Ha nézed K.Gy. urat, amikor elhagyja a szigeti fészket, akkor is úgy jár az emberek között, mintha álmodoznék: magas alakjával úgy válik ki mindenek közül, mint ahogy egy koron Cserhalomnál László király, a szent minden vitézei fejei fölött, s fejét mindig úgy tartja, mintha most is az álomvilág tündérei űznek szendergésbe. K. Gy. úr pedig a legéberebb ember egész Magyarországon: mindent tud és semmi sem kerüli el sem figyelmét, sem érdeklődését, csak úgy fölülről néz le az emberekre és egyetlen tekintetével mindent meglát bennük, és szeme, e drága tükör, már magába is fogadja őket. K. Gy. úr szereti az éjszakai és hajnali beszélgetéseket és ilyenkor bőven folyik ajkairól a szó, majd amikor elhallgat: nyilván folytatja álmodozásait. Egykoron Ady Endrével, a régi debreceni baráttal ült és beszélgetett hosszú éjszakákon K. Gy. úr és míg A. E. fantáziája új szépségeket talált, addig K. Gy. úr a Kék Flaskóban, avagy a Három Hollóban új történeteket beszélt el kedvencéről, Szindbád úrról. Imitt-amott a Tabánba szeret ellátogatni K. Gy. úr, ahol a Mély Pincében még olyan emberek fordulnak meg, akik ismerték volt a régi Tabánt, vagy akik a különböző szerkesztőségekből verődnek össze K. Gy. úr udvarlására, hogy hallgassák bölcsességeit. Néha megjelen itt a Nyír legöregebb írója: Kálnay László is: öcsémnek nevezvén K. Gy. urat és dévajkodva emlékezik meg K. Gy. úr ifjonti idejéről, amikor otthon négyesfogaton látogatta meg szívének hölgyeit. Máskor az Otthon Körben vitatkozik K. Gy. úr az irodalomról, s bölcs tanácsokat ád ifjú barátainak az élet művészetéről, egyben pedig érdeklődik a világi dolgok hívságos folyásáról. Kiváltképpen jelentősnek tartják az Erdélyi Borozóban, ha K. Gy. úr megjelenik és bírálatot mond arról a tyúklevesről, amelybe egész fantáziáját beleölte a költő tiszteletére Róza, a nemes főzőasszony.

*

Az utolsó esztendőkben régi ismerősök és régi barátok jelentkeztek leginkább a szigeti hajnalokon K. Gy. úr előtt, emberek, akiket ismert és akik eltűntek volt a ködben, amely fátyolként takarja el a múltat. Huszonöt esztendeje múlt annak, hogy K. Gy. úr először írta le egy hajnalban álmait, s e huszonöt esztendő alatt mindenkit ismert és mindenkit meglátogatott K. Gy. úr. Nem csoda, ha sorra jönnek eléje és ha sorra keresik föl. Egy hajnalon Európa legelső gavallérja jelentkezik az író előtt, egyenruhájában és katonasapkájában és K. Gy. úr szellemében frissen elevenedik meg az öreg császár. Most Madeira szigetéről jön, a funchali sírból, a szerencsétlen király, akinek sorsáról egyszer még drámát ír az, aki legjobban megérti K. Gy. úr följegyzéseit, aztán szemüvege mögül néhány tömör szóban mondja el utazását a halál felé a szigorú, szikár gróf, akinek emlékezetét tisztelve tiszteli K. Gy. úr. A boldogtalan Rudolf királyfi is leszáll Bratfisch fiakkeréről, hogy elmondja K. Gy. úrnak, miként élt Pesten és miért szerette azt a kékszemű költőt, akinek K. Gy. úr legalázatosabb tisztelője és szellemének örököse is. Egy másik trónutód: Kossuth fia is megjelen K. Gy. úr előtt, akit először Debrecenben látott, a Arany Bikában, amikor K. Gy. úr még húsz forintért ifjú riporter volt a Debreceni Újságnál és ama három forintra vágyott, amellyel Pestre fog jönni harmadik osztályon, hogy itt meghódítsa az országot. J. fhg., a régi udvarház utolsó gazdája, a Palatínus fia csak természetes vendég K. Gy. úrnál, hiszen otthon van a Szigeten s K. Gy. úr tisztelettel számol be néki arról, hogy rózsafáit még mindig gondosan ápolják. Alig megy el az öreg császár és már hű gárdistája, hosszú fehér bajuszával az öreg F. G. báró tűnik fel K. Gy. úr otthonában, aztán a régi barát, a magános gavallér Sz. M. úr, de genere Huba, aki a vörös postakocsin is becsöngetett már K. Gy. úr álmaiba. Mindezeket az álmokat tökéletesen jegyzi föl K. Gy. úr, de szíve leginkább akkor melegedik föl és karjait akkor tárja ki ölelésre amikor egyszerre kopogtat a három régi barát, ifjúságának osztályosai, gondolatának társai, a költő, akivel együtt volt a vidéki éjszakák lovagja, és a másik költő, akinek lapjában először bontakozott ki teljes tökéletességgel K. Gy. úr művészete s aztán a főszerkesztő, akivel még elmúlása előtt K. Gy. úr először közölte ez éjszakai látogatók jelentkezését és mondotta el néki történeteiket. Ó, mennyit ült K. Gy. úr Ady Endrével a Kék Flaskóban és a Három Hollóban, ó, hányszor kibicelt az Otthon Körben Kiss Józsefnek és ó, hányszor vitatkozott Purjesz Lajossal mindama dolgokról, amelyek gyakran aggódóvá tették K. Gy. úr lelkét. E három régi barátnál, amikor jelentkeznek előtte, különösen megdobban K. Gy. úr szíve és emlékezésüket szeretetének minden gazdagságával öleli magához. Pedig túlságosan gazdag ez a szeretet, és K. Gy. úr csudálatos kincseket tud adni azok emlékezetének, akiket szeret: megfesti arcképüket és ecsetjének olyan színei vannak, amilyennél különbeket költők alig álmodtak. A magyar nyelv legnagyobb szépségei és legtökéletesebb ereje színezik ezt az ecsetet: szavak, amelyeket csak ő tud akként koszorúba fonni, hogy a magyar írás legszebb virágai nyiladozzanak rajta. Olyan kincse van K. Gy. úrnak, amilyent keveseknek juttatott a Bőség: a leggazdagabb és a legszebb magyar nyelv.

*

Azokról, akik a legutóbbi hajnalokon, az utolsó esztendőkben jelentkeztek K. Gy. úrnál: így írta meg az író a magyar memoárirodalom eddig legkitűnőbb alkotását és e hajnalok után így hozta ezeket az írásokat gyorsküldönc a Világ szerkesztőségébe. Most azután A tegnapok ködlovagjai könyvben jelentek meg, hatalmas, szép és pompás könyvben, Békéscsabán, a Tevan-kiadásban, és K. Gy. úr, a szigeti hajnalok lovagja, e könyvvel nemcsak azokat tette halhatatlanokká, akikről megemlékezett, de Krúdy Gyulát is.

 

(Világ, 1925/277. /december 6./ 11-12. p.)