Krúdy Gyula könyvei

Szindbád ifjúsága. — Szindbád utazásai. — Francia kastély.

A Magyar Hírlap eredeti tárczája.

Írta: Bálint Lajos

„Valami régi álomvilágban élnek itt az emberek, mintha egy elzárt levelesláda vagy ócska ruhaszekrény fiókjaiban töltenék napjaikat. Hangos szót alig hallani a házak belső szobáiban...”

Franczia kastély.

I.

Azt hiszem nagyon megfinomult és olyan­kor éppen egy parányit erotikus hajlandóságú emberek álmodnak néha ilyeneket. Hosszú, keskeny utczákat régi, halkan élő városokban, amelyekben meredek grádicsos sikátorok ve­zetnek fel a magasba, hegyes csúcsban végződő háztetőket, mély és sejtelmes kapualjakat, meg egyebeket. S a hosszú, csendes utczák messziségében néha feltűnik egy arcz, vagy alak. Néha régi ismerősök, akiket elfelejtettünk, máskor meg ismerős ismeretlenek, akikkel tegnap találkoztunk s akikhez semmi tudatos vonatkozásunk nincs, csak valahogy titokban és öntudatlanul játszanak bele az álmainkba, titkos szimbolikával elárulva azt, amit éber figyelmességünkben önmagunk előtt is rejtegettünk. Egy-egy nő, akit valamikor már nagyon réten, mint fölösleget dobtunk ki az emlékezetünkből és most, lám, elénk jön egy halk tapétájú néma szobából, amelyhez sok szobák során látni csak el. S a diszkrét félhomályból élénken és elevenen válik ki ez az elfelejtett figura s valami, sohasem tudott közeli vonatkozást fede­zünk fel magunk között és ez új életre kelt emlék között. Néha, sőt gyakran, ilyen furcsán szép és különös dolgokat álmodnak megnőtt, nagy emberek, mikor durva és tülekedő mun­ka után elpihen az agyuk és minden érzékük, és nagyon jól esnek ilyenkor ezek a vendégek, akik éjjeli órákon kerülnek elénk, nagy időbeli és térbeli távolságokból összeszedve és össze­keverve, mint elefántcsontra festett finomrajzú kártyalapok, amelyek előbb még szerteszét he­vertek. Csak nagyra megfinomult emberek ál­modják meg ilyen diszkrét és mégis színes képekben a maguk öntudatlanul rejtekező vá­gyódásait, olyan emberek, akiknél a kielégü­lésre váró vágyak vehemencziáját letompítja és megfékezi az ékszerré formált lelkük érzékeny finomsága.

Ilyen nagyon megfinomult lelkű ember írása ez a három kötet, amely alig egy esz­tendő alatt jött meg a mi nem gazdag irodalmunkba, olyan ajándék, és olyan nyereség­képpen, amelyet csak azok tudnak igazán és nagyon megbecsülni, akik álomban vagy ébren valaha szeretettel és gyönyörűséggel jártak ilyen régi utczák, régi házak, régi és elfelejtett emberek között. Akik Szindbádban, e három könyv, ezeregyéjszakai mesékből a mába költöző vándor hősében önmagukat tudják köszönteni, akik e múlt emlékek közt bolyongó lélekben a maguk vágyódásait és a maguk érzéseit tudják megismerni, neheztelve kissé, sőt megbántódva né­ha, hogy kinek vagyon joga hozzá, csak ma­gunkénak gondolt rejtekeinket mindenki szá­mára felfedni. Azt hiszem, azok között, akik Krúdy könyveit olvassák (s örülünk neki: nagyon sokan vannak) nem egyben fog úgy pillanatokra feltámadni ez az elfogultság, amely indiszkrécziót lát Krúdy kedves és megható meséiben, a maga lakattal zárt titkaival szem­ben. Mindenki és mindegyik kötetben talál leg­alább egy olyan helyet, mikor kissé kényelmet­lenül, de büszkén és elégülten súgja meg magának:

— Szindbád én vagyok!

Hisz olyan jól esik néha — még a mi na­gyon pozitív, modern világunkban is egy kicsit regény vagy novellahősnek lenni. Ezt a diadalmas büszkeséget csak álomban szoktuk érezni, meg néha mikor olyan könyveket ol­vasunk, amelyekben érzékeny, mély lelkű em­bereket érnek csendes, de nagy örömök, halk, de fájó csalatások, mikor olyan írásokat olva­sunk, mint a Krúdy Gyula könyvei.

II.

Most, e kissé szokatlanul szubjektív örvendezés után nehéz és komplikált dolog pozitív formában keresni meg a Krúdy Gyula írói értékeit, melyek pedig vannak olyan gazdag bőségszaruval teli, hogy az sem baj, ha egy kettőről, vagy még többről megfeledkezik az ember. Valahogy úgy kellene kezdenem a dolgot, ahogy az iskoláskönyvek írói mondják:

„Krúdy új irányt jelent a magyar iro­dalom történetében.” S tovább folytatván ez is­kolás meghatározásokat, el kellene mondanom, hogy minden újszerű tulajdonsága között leg­első helyen áll az „izig-vérig” való magyarsága: ez is mint újszerűség. Hogyan? Hát a magyar­ság lehet különféle — és lehet újszerű? Lehet valaki azért újat adó és újat mondó, mert ma­gyar? Lehet!

A mi magyar világunknak a Kárpátoktól le az Adriáig, Árpád vezértől tegnapig és máig alig megszámolható sok területe van, amelyen magyar írás nem igen járt s magyar szem nem igen nézett A témák váltakoztak: jöttek parasztok s jöttek nagyvárosi frakkos urak, robotos jobbágyok, s gyémántforgós vi­tézek, a falu és a nagyváros. Csak arról feled­keztek meg például, hogy a kettő között, a szél­sőségek és végletek között van egy másik ma­gyar világ is, ahol talán nem kenyérért ver­gődő robot, de nem is havannafüstben elálmosodó kényelmesség az úr, egy csöndes, izzó, nagy lendületek és forrongó emócziók nélkül való világ. Meg volt a tegnapban és meg van a mában. Ezt a csendes magyar világot találta mag Krúdy Gyula, a témáiban és a formájában, amely ennek az új világnak igazi és egyedül elképzelhető magyar köntöse.

Szindbád e történetek időhöz és helyhez nem kötött hőse a maga érzékeny és mindenek befogadására kész lelkével vándorol a csendes emberek és csendes történetek országában. Legtöbbször kicsiny s szinte névtelen vidéki városokban, vagy néha nagy városokban is, de mindig ott a város szélén, ahol a nagyváros már zöld kertekben halkul el, vagy a legmagasabb emeleten, ahová az utczák zaja kevésbé ér fel, de ahová szabadabban és mégis szelídebben süt be a nap. Itt éli meg a maga kecsesen szomorú vagy mosolygósan nyájas románjait Szindbád úr, aki a múlt idők emlékei között utazik. S ezek a történetek nem sirvafakasztók, mint a németek kisvárosi történetei, nem szürke ködbe veszők, mint az északi novellák, nem rusztikusak, mint a magyar paraszt-történetek, s nem is napnyugati kitalálással és napkeleti erotikával teltek, mint a magyar nagyváros novellái. Olyanok, mint a város­kák, amelyekben megtörténnek. Csendesek, tiszták és világosak: nem érzelgősek, mert egészségesek, nem szürkék és ködösek, mert ezeknek a kisvárosoknak utczáin akadálytalanul játszik az emberekkel és árnyékukkal a nap, nincs szükségük ezeknek a történeteknek nyugati invenczióra és keleti erotikára, idegenből kölcsönzött formára, mert magyarok. Ma­gyarok! Sok kozmopolita hajlandóságaik között, melyek nemzetiségtől és fajtól elvonatkozottan keresik az értékeset és szépet, nagyon jól esik egyszer olyan valaminek örülni, amelynek egyéb értékei között hangsúlyozottan ott áll az, hogy specziálisan magyar. Ezért említe­ttem ezt a tulajdonságát legelsőnek és legerő­sebbnek.

III.

Három könyv fekszik itt előttem, s mégis semmiféle szükségét nem érzem, hogy czímekkel meg különös részletezésekkel elválasszam őket egymástól, — együvé valók és egybe tartozók e két kötet novella és ez a regény, még pedig nem csak közös hősük fűzi őket egységgé, hanem ennél is erősebben és elválaszthatatlanabbul a forma, amelybe Krúdy e sok szépen kigondolt és őszintén megélt ese­ményt beléöntötte. A Krúdy írása mindig úgy hat, mintha valaki, akinek mély és szép hangja van, egy puhára párnázott karosszékben ülve csendesen beszél. Nem olyan diszkrét és nem olyan fontoskodó, hogy suttogna (nagyon kellemetlen csendes szobákban a suttogó beszéd), s nem olyan hiú és nem olyan tolakodó, hogy a hangja szépségének csillogtatása kedvéért egész erejét megeressze; nincs utálatosabb dolog, mintha valaki a maga értékét és fontosságát a hangjával akarja súlyozni.

Krúdy csendes történetei csendes szobákban játszanak, csendes emberei halk hangon beszélnek, illik, hogy az író, aki mind e csendes­ségeket meglátta és megteremtette hasonlóan halk és letompított legyen. Krúdy ennek a mű­vészi illendőségnek igazi nagy mestere. Három vastag köteten keresztül nincs egyetlen mon­data sem, ahol a külső és belső formának ez a tökéletes harmóniája csak egy rikoltóbb szóban és rikítóbb gesztusban is megbomlana.

E művészi formává avatott csendesség azonban sohasem egyhangú, hanem épp úgy, sőt talán még inkább meg van a maga intimusabb, de épp oly változatos rithmikája, mint egyéb, hangosabb formáknak. Sőt mintha ez a forma moduláczióképesebb volna. A csendesség alaptónusa mellett minden erőteljesebb gesztus és színesebb szó már egy új lendületet jelent s így a halk és finom történetek vannak olyan megragadóak, mint izgalmas szórakozásnak szánt félirodalmi művek, csakhogy az ember sohasem érzi bennük a várakozás és izgalomkeltés szándékoltságát.

S e formai változatosság ugyanilyen mértékben áll a figuráira is: Szindbádtól kezdve az egészséges és telt testű Majmunkáig és a csontos és titokzatos Corvinusz doktorig. E szordinos világban különböző és számos ember él, akiket Krúdy egyéb újszerűségei kö­zött, szintén újan és sokfélén teremtett meg. Mindezeket együvé foglalva biztosan és hatá­rozottan érzem, hogy a legutóbbi évtizedek alatt arrivált magyar írók között, nincs talán egy sem, aki annyi értéket és annyi új értéket adott volna egyszerre, mint Krúdy Gyula, aki szintén és teljes mértékben megérkezett ma már, nemcsak egy kis intimus kör számára, hanem az olvasó és olvasni szerető nagy közönségnek is.

IV.

A napokban levelet kaptam egy kis barátnőmtől, akinek egyszer örvendezve és lelkesen beszéltem Krúdy írásairól. A kis levél, azt kér­dezte tőlem, hogy e három könyv közül melyi­ket olvassa el leginkább a levél írója? Olvasson el bármelyikből tíz-tizenöt lapot s ha ezek után nem érzi vágyát és szükségét annak, hogy mind a három kötetet végig olvassa, akkor egy sorral se erőltesse tovább a dolgot, hanem csomagolja be a könyvet és kérje meg a könyvárusát, hogy cserélje ki. Szabadon választhat ez esetben George Ohnet-tól és Conan Doyle-ig sok ezer kötetben. Vannak könyvek és írások, amelyek nem mindenki számára valók, de a „nem mindenkik” hál’ Istennek ma már nálunk is vannak, ha nem is elegen, de sokan.

 

(Magyar Hírlap, 1912/238. /október 8./ 1-3. p.)