Könyvjelző

ÁRNYÉKBÓL SZŐTT VILÁG

Lírai hangú írónál a személyek érzelmeikkel lesznek jelenvalókká, s a háttér csak jelzés, sejtetés, mint a modern drámák díszletei. Krúdy Gyula líraisága azonban oly erős, hogy benne az érzelem is libegővé oldódik, ég s föld között imbolyog, mint őszi álomban. Hősei elbóbiskolnak egy kicsit, s a képzelet és emlékezés máris előre-hátra libbenti őket az időben: levelek hullnak a kerti útra, rozsdaszínű lesz a reggel... S mennyi bánat, szomorúság, elhibázott élet, félelemtől remegő szív sír az álmok gordonka szólamában. Prózájának ritmusát néha versszakokba lehetne tördelni.

Adtam aranyat koldusnak,
ezüstpénzt két marékkal szórtam,
mint az eszeveszett, sokat sírtam,
még többet szomorkodtam,
talán csak részegen nevettem...

– emlékezik egy gyöngéd nő a Kleofásné kakasában.

Vannak erős „józansággal” gátolt emberek, akik Krúdy álmait nem szeretik, mások csupán prózájának hangulatán mosolyognak tűnődőn, s a polgári ítészek adekvát nosztalgiájáról beszélnek. Visszavágyott egy képzelt, arisztokratikus világba – írják róla.

De hát csakugyan ez Krúdy életművének a lényege? Röpke percek alatt álmodjunk át mi is egy-két almot vele.

Íme, a pincér már el is szúnyókált az üres vendéglőben, s mihelyt lehunyja a szemét, .rögtön berobog egy vaskos, eszem-iszom külsejű úr, s harsányan rendelni kezd. A pincér telehordja az asztalt finom ételekkel, s aztán... felébred. Arcáról csurog a víz. Kellemetlen dolog visszahullani a valóságba. És olykor még botrány is származhatik belőle.

Például itt van Nagybotos, aki önmaga halálának a híréit költötte. Búcsúleveleket int, szomorúakat és megbánókat, s hajnalban eldobta a kalapját a Lánchídon. De két nap múlva már előbújt, mert tovább kellett élni, tovább, ha kicsinyesen és ostobán is! Ismerősei azonban, akiktől csekélyke támogatást kapott, most csalódottan félrefordultak.

– Nekem meghaltál! – mondja egyik asszony. – Engedd, hogy halálod évfordulóján fekete ruhát öltsek, és kicsit sírdogáljak a kanapé sarkán.

S a tetszhalott Szinbád is hiába teszi próbára hozzátartozóit: gazdátlanul, ostorral elűzve poroszkál vele a ló egyik portáról a másikra...

Nos, efféle álmokat álmodnak, efféle bohókás, kallódó emberek játszadoznak a képzelettel Krúdy novelláiban. Nagyon halkan, nagyon megbocsátón viselkednek maguk között, s áhítattal tisztelik egymás álmait. Az álom gyógyír vágyaik sajgására, s a vámosban mindig akad valaki kimeresztett szemű, szívszorongásos haldokló; egy megdermedt szerelem, egy seb, amely éjszakának idején felfakad...

„Se almafa, se cseresznyefa nem volt a háznál, így Bajusznak meg kellett elégednie azzal, hogy álmában, lásson...”

Íme ez a beleálmodás egy képzelt „arisztokratikus” világba...

De persze, egy kis engedményt is kell tenni. Krúdy kicsiny és bohókás emberei álomkószálásaik közben csakugyan be-betévednek biedermeier bútorok, furcsa kalapok és sárga selymű paplanok közé. Mert itt különc és elérhetetlen világ van (a jólét már egymagában az álom tárgya volt mindig), de tisztaszívűségük elég ahhoz, hogy alkalomadtán feszélyezve érezzék magukat ebben a környezetben.

„Hiába, nem születtem úrnak, mégis úgy kell meghalnom, mint egy úrnak” – sírdogál a hírlapíró utolsónak vélt percében, amikor a szerkesztői előlegből kis dorbézolást rendez a kocsmában.

Álom és ábrándozás... De nem letűnt világ után, hanem az elmulasztott, apró örömökért: talán lehetett volna szegénységben is tisztábban élni, egy mozdulatban őszintébbnek lenni, odaadással figyelni egy szép vers soraira ... Ez a hasztalanul tovaillanó élet adja a Krúdy-írások halk nosztalgiáját, ez sír gordonkájának húrjain. És részéről a legsúlyosabb csapás az, ha valaki már nem tud álmodozni.

„Különös ember volt ez a Susik – írja a Kleofásné kakasában eleinte megkérdeztem mire gondol. Ám erről leszoktatott néhány kegyetlen veréssel. Még álmában is vigyázott magára”.

A múltkoriban olvastam, hogy állítólag különleges sugárzások felfogása által rekonstruálni lehet egy tárgyat a maga eredeti helyén. Nos, ha Krúdyra gondolok, úgy érzem, kellő képzelettel és beleélő készséggel a szivárványszínű álomképből mindenki felidézheti egy reális világ körképét, hangulatát. Olvasói manapság napról-napra szaporodnak, könyveit egymás után adják ki, s a dolgozó nép kegyelettel emléktáblát helyezett a budai kiskocsma asztala fölé, ahol ez a csodás szép ember maga is gyönyörű álmokat álmodott egy valóságos és bekövetkezhető világról.

BÁLINT TIBOR

Krúdy Gyula, Kleofásné kakasa. Válogatott novellák. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1962.

 

(Utunk /Cluj-Kolozsvár/, 1962/39. /szeptember 28./ 2. p.)