SZINDBÁD IFJÚSÁGA ÉS MEGTÉRÉSE

(Az író regényének új kiadása. Franklin.)

Szinbád, a hajós, az Ezeregy éjszaka me­séinek csodás kalandora Finom, fehér kelmék ezüstös csillogását, a tenger és az ég kékjét, régi, fakult képek melankóliáját ébreszti fel tennünk a név. A regény hőse még akkor kapta ezt a nevet, amikor még egy felvidéki algimnázium kis diákja volt. Nomen est omen: belőle a szerelem országának nagyszerű Odyssseusa lett. Deresedő hajjal indult útnak, hogy találkozzék ifjúkori emlékeivel. Az em­lékek legtöbbször az élet fonákját mutatják, különösen Szindbád megtérésében, amikor az öreg Szindbád hiábavaló kísérleteket tesz ar­ra, hogy régi énjétől megszabaduljon; vagy talán nem is akar megszabadulni tőle? Ez is Szindbád.

Varázsszere a ferde tükör: minden torzított benne, de alapjában mégis igaz. Szindbád is jó ember, ez is akar lenni, csak a tükör bontja szét alakját apró csínytevések, gonosz­ságok szereplőjévé. Ö csak a szerelem isme­rője és fáradhatatlan kalandora volt. Meg is akarta írni a Szerelem lexikonát, hisz ismeri ő a szerelem legtitkosabb jeleit is. Nemcsak a száradásra kitett női harisnyák vagy alsó­szoknyák, hanem még a varrógép pergése, vagy akár a fehér csipkefüggönybe tűzött fe­kete cérnás tű is szerelmi posta lehet, hisz még az ágy fájában percegő szil is az.

A világ is komoly, jóindulatú komédiások gyülekezete. Ifjú korának nevelői: Pottrobányi úr, az öreg író, Kettvényi Nagy Sámuel, a nyugdíjazott színész, vagy Csáki Pál úr, aki úgy szokott vigyázni neveltjére, hogy zsi­neget kötött a lábára. A Zatureckv kisasszo­nyok, akik »corporative« szoktak áttérni egyik vallásról a másikra, és hajnalig kártyáznak, Szindbád kacsafark hajzatú fia, aki komoly szándékkal támogatja apja javulási törekvéseit, Vénusz, kövér fogadósné. Ebből a fajtából különösen sokat ismer, hisz sokat utazott szer-te az országban mindenfelé. A vértanú felesé­ge, akinek a férje Pest városának a vértanúja, mert csak azóta szokott rá a hamis lópasszusok gyártására, amióta felköltöztek ebbe a cudar városba, és most a hamis passzusok miatt ül. Emilfiné, aki »Javakorabeli asszony volt — hogy a saját kifejezésével éljünk, a-mely kifejezéssel a hasonló korú asszonyokat szokta jellemezni.«

A világ csak komédia. Eljátszogathat ben­ne az ember, ha kedve tartja, jó is, rossz is és színes, csak Szindbádnak a mesékből ho­zott ferde tükrébe kell belenéznünk

Banó István

 

(Kalangya, 1943/9. /szeptember 15./ 431. p.)