Emlékezés Szindbádról a Krisztinavárosban

Nyolcvan beszélgetés – „Muzsikáltam Krúdynak”

Vasárnap délelőtt a Krisztina téri Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium önképzőköre tartott Krúdy emlékülést. Fent, az iskolaépület legfelső emeletén, az ablakon kihajolva, a Vár képe tárul elénk, a Krisztinaváros, meg a Víziváros, ám, annyira másképp fest — sok megmaradt, öreg házával is — minden ma már, mint ahogy Szindbád rajzolta.

Dömötör Jutka a IV/c-ből, az önképzőkör s e Krúdy emlékmatiné elnöke, azt mondja: sokuknak legkedvesebb íróját megünnepelni jöttek össze. Nemcsak azok a lányok, akik irodalmárnak, pedagógusnak, vagy a múzsákkal kapcsolatot tartó más pályára készülnek, feledkeznek bele Krúdy bűvöletes stílusába, helyzeteinek megejtő bájába, hanem a jövendő elektromérnökök, atomfizikusok, orvosok, agronómusok is.

Megnyitója után Kampós Katalin, III/c, szavalta el Fodor József Szindbád karácsonyi éneke című versét, majd Fodor József Kossuth-díjas költő állt a lányok elé, hogy emlékezzék egykori barátjára, akit épp negyven esztendővel ezelőtt ismert meg. „Álmatag írásmódjával, dekomponált, szeszélyes komponáltságával számomra ma is az igazi magyar próza megteremtője... E században, Ady mellett, a legnagyobb magyar költő, csak prózában írt... Belső világa mélyebb, különösebb, színesebb volt, mint a külvilág... Álom és valóság csodálatos megjelenítő erővel folyik össze írásaiban... Szabálytalan, furcsa, de nagy mű az, amelyet alkotott...” — mondotta egyebek közt.

Azután Krúdy Mária, az író lánya és az iskola történelemtanárnője beszélt, édesapjáról, egykori otthonukról, amely sokszor rendezetlen anyagi gondok közé szorult ugyan, de amely otthonban olvasás nélkül megmaradni nem lehetett, amely otthonban a könyv, az újság, az írott szó, a nyomtatott betű volt az egyedüli valóságos közeg, amiben léteztek.

Tóbiás Áron, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos kutatója lépett ezután a lányok elé, egy kis magnetofonnal. Nyolcvan beszélgetést örökített meg a magnó tekercsein, a sajtó alatt levő Krúdy világa című emlékkötet számára. A nyolcvan közül háromét a gimnazista lányoknak most feltette s lejátszotta Tóbiás. Az egyik emlékező: Tapalczai Jolán színésznő, Vízvári Mariska színésznő leánya, a másik a Nagyváradról indult, szép öregségét Máriaremetén élő 82 éves költő: Dutka Ákos, aki épp itt, az öreg Tabánban, Poldi bácsi legendás pincéjében ismerkedett meg Krúdyval, a harmadik az időközben elhunyt nagy kritikus: Kárpáti Aurél.

S végül, a 81 éves Parádi Józsi bácsi, nyugdíjas cigányzenész állt a lányok elé. Eljátszotta a Tejbe’ fürdik az én rózsám, ha felkelt, a Cifra szűröm szögre van akasztva s a Repülj, fecském című dalokat. „De sokat muzsikáltam Krúdy úrnak! Ezek voltak a legkedvesebb nótái!”— mondja.

„Milyen kár, hogy az akkori világ nem is tudta, kit veszített el Krúdyban!” — mondotta a magnószalagra az egyik emlékező. S mi örömmel hozzátehetjük: milyen jó, hogy ez a mai világ már ezt is pontosan tudja.

Barabás Tamás

(Esti Hírlap, 1963/99. /április 29./ 2. p.)