Emlékezés Szindbádról a
Krisztinavárosban
Nyolcvan beszélgetés –
„Muzsikáltam Krúdynak”
Vasárnap délelőtt a
Krisztina téri Szilágyi
Erzsébet Leánygimnázium
önképzőköre tartott Krúdy emlékülést. Fent, az iskolaépület legfelső emeletén,
az ablakon kihajolva, a Vár képe tárul elénk, a Krisztinaváros, meg a Víziváros,
ám, annyira másképp fest — sok megmaradt, öreg házával is — minden ma már, mint
ahogy Szindbád rajzolta.
Dömötör
Jutka a IV/c-ből, az önképzőkör s e Krúdy emlékmatiné
elnöke, azt mondja: sokuknak legkedvesebb íróját megünnepelni jöttek össze.
Nemcsak azok a lányok, akik irodalmárnak, pedagógusnak, vagy a múzsákkal
kapcsolatot tartó más pályára készülnek, feledkeznek bele Krúdy bűvöletes
stílusába, helyzeteinek megejtő bájába, hanem a jövendő elektromérnökök, atomfizikusok,
orvosok, agronómusok is.
Megnyitója után Kampós Katalin, III/c,
szavalta el Fodor József Szindbád
karácsonyi éneke című versét, majd Fodor József Kossuth-díjas
költő állt a lányok elé, hogy emlékezzék egykori barátjára, akit épp negyven
esztendővel ezelőtt ismert meg. „Álmatag írásmódjával, dekomponált,
szeszélyes komponáltságával számomra ma is az igazi magyar próza megteremtője... E században, Ady mellett, a legnagyobb magyar költő, csak prózában írt... Belső világa mélyebb, különösebb, színesebb volt, mint
a külvilág... Álom és valóság csodálatos megjelenítő
erővel folyik össze írásaiban... Szabálytalan,
furcsa, de nagy mű az, amelyet alkotott...” — mondotta
egyebek közt.
Azután Krúdy Mária, az író lánya és az iskola történelemtanárnője
beszélt, édesapjáról, egykori otthonukról, amely sokszor rendezetlen anyagi
gondok közé szorult ugyan, de amely otthonban olvasás nélkül megmaradni nem
lehetett, amely otthonban a könyv, az újság, az írott szó, a nyomtatott betű
volt az egyedüli valóságos közeg, amiben léteztek.
Tóbiás
Áron, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos kutatója lépett ezután
a lányok elé, egy kis magnetofonnal. Nyolcvan beszélgetést örökített meg a
magnó tekercsein, a sajtó alatt levő Krúdy világa című emlékkötet számára. A nyolcvan közül
háromét a gimnazista lányoknak most feltette s lejátszotta Tóbiás. Az egyik
emlékező: Tapalczai Jolán színésznő, Vízvári Mariska színésznő leánya, a másik a Nagyváradról indult, szép
öregségét Máriaremetén élő
82 éves költő: Dutka Ákos, aki épp itt, az öreg Tabánban, Poldi
bácsi legendás pincéjében ismerkedett meg Krúdyval, a harmadik az időközben
elhunyt nagy kritikus: Kárpáti Aurél.
S végül, a 81 éves Parádi Józsi bácsi, nyugdíjas cigányzenész állt a lányok elé.
Eljátszotta a Tejbe’ fürdik az én rózsám, ha felkelt, a Cifra szűröm szögre van akasztva s a Repülj, fecském című dalokat. „De sokat muzsikáltam Krúdy úrnak!
Ezek voltak a legkedvesebb nótái!”— mondja.
„Milyen kár, hogy az akkori világ nem is tudta, kit
veszített el Krúdyban!” — mondotta a magnószalagra az egyik emlékező. S mi
örömmel hozzátehetjük: milyen jó, hogy ez a mai
világ már ezt is pontosan tudja.
Barabás Tamás
(Esti Hírlap, 1963/99. /április 29./ 2. p.)