Aranyszínű híradók

Krúdy Gyula mesélte egy visszaemlékezésében: Tizennégy éves volt, főgimnáziumi tanuló, amikor lapot alapított. Nem is akármilyet – rendes lap volt ez, nyomdában készült, száz példányban, hat oldal terjedelemben, s Gimnáziumi Híradó volt a címe. Az iskola szomszédságában lakó, tönkrement nyomdász nyomtatta. De mert tönkrement s más festéke nem volt – aranyszín betűkkel. Így jelent meg minden iskolák, de bizonnyal az egész sajtótörténet egyetlen aranylapja. Nem sokáig: elfogyott az aranyfesték, el a tanárok türelme is, akik már nem nézhették, hogy órák alatt az egész gimnázium verset ír és novellát gyárt...

Csodálatos, csodafurcsa újság – aranyszínű lap.

Nevetséges lenne bármilyen szimbolikus jelentést is keresgélni és találni abban, hogy a tönkrement nyomdásznak más színű festéke sem volt; s mégis, a véletlen játéka mennyire kifejezte, ha groteszkül is, e lap különösségét, másságát.

Hiszen diáklap volt.

[…]

Baróti Pál

(Utunk /Cluj–Kolozsvár/, 1968/7. /február 16./ 1-2. p.)