KATONA BÉLA: KRÚDY
GYULA PÁLYAKEZDÉSE
(Akadémiai, 1971. – Irodalomtörténeti Füzetek 75.)
Egészen a
legutóbbi időkig is szinte minden Krúdyval kapcsolatos recenzió felemlegeti a
Krúdy-filológia szegényességét. Pedig időközben jelentős kiadványok és
tanulmányok születtek, amelyek lényegesen megkönnyítik huszadik századi
prózairodalmunk e kiemelkedő alkotója életművének irodalomtörténeti
megközelítését. Talán elegendő, ha itt a teljesség igénye nélkül csak az
életmű-kiadásra, a Tóbiás Áron szerkesztett Krúdy világára, Diószegi
András, Féja Géza, Szabó Ede, Sőtér
István és Szauder József alapvető tanulmányaira
hivatkozunk. Katona Béla értekezése most újabb fontos hozzájárulás ehhez a
munkához, amely remélhetőleg végül is elvezet a teljes életművet feltáró
monográfiához.
Katona,
aki a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanára, közel két évtizede alapos, pontos
és sokszor áldozatos munkával gyűjtötte és adta közre Krúdynak szülővárosával
és a Nyírséggel kapcsolatos, főként ifjúkorára vonatkozó életrajzi és
filológiai adatait. Majd fokozatosan kitágította érdeklődési körét az író
diákkorában szülővárosán kívül publikált írásaira, az érettségi utáni a
debreceni, nagyváradi szerkesztőségekben eltöltött hónapokra, végül az első, a
század-fordulóig terjedő pesti évekre is. Ezeket a lépcsőfokokat végigjárva
írta meg összefoglalásként Krúdy Gyula pályakezdése című tanulmányát, amely az Irodalomtörténeti Füzetekben közreadva
megbízható eligazítást nyújt az író munkásságának kezdeti szakaszában.
A könyv
értékei közül mindenekelőtt az életrajzi adatok és vonatkozások alapvető
jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. Főként azért, mert már Katona Béla előtt
többen is, jobbára műkedvelő jelleggel vagy megfelelő ismeretek hiányában
foglalkoztak Krúdy ifjúkorával, és számos téves közléssel eléggé összekuszálták
a tényeket. Katona most kellő tapintattal, ahol pedig szükséges megfelelő
eréllyel igazítja ki a tévedéseket. Megbízható adatokra és közlésekre
támaszkodva vagy cáfolhatatlan logikai következtetésekkel korrigálja a
sejtésekre, találgatásokra vagy félreértésekre alapozott „regényes”
hipotéziseket, és vagy pontos adatokat állít a helyükbe vagy elismerést érdemlő
szerénységgel megállapítja, hogy jelenlegi ismereteink mellett egy-egy homályos
biográfiai vonatkozás nem tisztázható kellőképpen. (Például miként jöhetett
létre rendszeres kapcsolat a diák Krúdy és az Orsova és Vidéke szerkesztősége között.) A még mindig
tisztázatlan adatok azonban eltörpülnek Katona életrajzi kutatásainak alapvető
nóvumai mellett.
így
elmondhatjuk, hogy az oly sok legendával elködösített Krúdy-életrajznak
legalább az első, a századfordulóig terjedő része a jelenlegi lehetőségekhez
képest tisztán áll előttünk. Ám Katona könyvének mégsem a biográfiai anyag
korrekt közlése a legértékesebb része. Hanem az, hogy az immár megbízható
adatok alapján alapos és meggyőző képet ad az író gyermek- és ifjúkoráról,
pályakezdő éveiről. A múlt század utolsó negyedének nyírségi világa,
Nyíregyháza, a szülői ház, az iskola, a podolini majd
a nyíregyházi gimnázium, a debreceni és váradi
szerkesztőségek, végül a millenium idejének pesti
íróvilága jellegzetes és pontos rajzolatban áll előttünk. A szerző értő
filológusra valló érzékenységgel azokat a tényeket emeli ki a történelmi,
társadalmi háttérből, amelyek meghatározó jelentőséggel bírtak az író
ifjúkorában és pályakezdő munkáiban.
Főként a
szülők, a nagyszülők, az ismertebb gimnáziumi tanárok, a két öreg cimbora
(Dálnoki Gaál Gyula és Kálnay László), és a
későbbiekben Koncz Ákos, Zoltai Lajos és Gáspár Imre portréi sikerültek. Katona
azzal, hogy a Krúdy-család bonyolult viszonylatait és körülményeit a
rendelkezésre álló kevés megbízható adat alapján kellően tisztázza, hogy
megpróbál fényt deríteni az időnként homályba vesző iskolai évekre, a Kálnayval és Dálnoki Gaállal fenntartott rejtélyes
kapcsolatra, a Gáspárhoz, Konczhoz és Zoltaihoz fűződő szálakra azt az elsődleges,
és olvasmányi alapon nyugvó másodlagos élmény anyagot egyaránt feltárja, amely
e korszak jobbára még zsenge írásait ihlette. Szorgos munkával azt is
kiderítette, milyen könyveket forgathatott az ifjú írójelölt, de ami ennél
sokkal fontosabb, objektív képet rajzol arról a nyírségi, podolini
és pesti világról, amely majd az író érett műveiben nosztalgikus emlékképként
újra és újra visszatér. Talán csak a nagyanya portréja sikerült halványabbra,
holott meggyőződésünk szerint, ez a szeszélyes fantáziával rendelkező,
tenyérjóslással és álomfejtéssel is foglalkozó, magas kort megért asszony,
akinek házában a fiatal Krúdy gyakran megfordult, nagy hatással lehetett a diák
írói ambícióira.
Bár nem
hangsúlyozhatjuk eléggé Katona könyvének biográfiai jelentőségét, természetesen
ennél is fontosabb az, hogy a pályakezdő írásokat megnyugtató alapossággal és
minden lényeges momentumra kiterjedő figyelemmel elemzi. Nem követi el azt a
hibát, hogy a zsengéket túlértékeli, de mindenre felfigyel, ami az érett művek
szempontjából fontosnak tekintendő. És ez azért is nagy szó, mert mint
ismeretes, Krúdy már tizenöt éves korától rendszeresen publikált, és – akárcsak
később –, ekkor is igen nagy termékenységgel.
Az egyes
kisebb korszakokon belül (diákévek, Debrecen és Várad, Pest) elsősorban a
témaválasztás és a stílusjegyek vizsgálata foglalkoztatja Katonát. Elkerüli a
közvetlen összefüggések erőltetett kimutatását: a témaválasztásban inkább a
szerepjátszó, stilizáló hajlam, az olvasmányélmények és a közvetlen környezet
általánosabb, áttételes hatását hangsúlyozza. Ugyancsak helyesen egy-egy, a
későbbi egyéni stílusú írót sejtető novella- vagy regényrészletben nem fedezi
fel minden áron a szárnyait bontogató nagy írót, hanem inkább arra mutat rá,
hogy ezeknek az írásoknak az ismerete nélkül nem érthetjük meg az érett alkotó
munkásságát. A zsurnalisztikai munka efemer termékeiben is elsősorban azokat az
író érdeklődési körét feltáró jegyeket fedezi fel, amelyek bizonyos
magyarázatul szolgálhatnak az 1910 után kibontakozó széles körű publicisztikai
munkásságához. Katona helyes szemléletére igen jellemzőek a következő sorok:
„Vizsgálódásunkban nem is mint kész műalkotásokkal foglalkozunk velük [ti. a
zsengékkel – B. A.], hanem sokkal inkább az író fejlődésének sajátos történeti
dokumentumaiként vesszük őket figyelembe. Ebből következik, hogy elsősorban a
bennük rejlő motívumok és csírák a fontosak számunkra, és nem annyira a
kidolgozás, az írói megoldás művészi színvonala.”
Ezt a
vizsgálati módszert mutatis mutandis a későbbi, 1896 és 1900 között született,
jelentősebb írások vonatkozásában is fenntartja, és kivált a Szeretlek!,
valamint az Aranybánya című regények elemzésénél alkalmazza
figyelemreméltóan. Különösen az utóbbi társadalomkritikai élessége csábíthatta
volna túlzásokra, de Katona világosan látja, hogy ez a regény csupán megragadó
és fontos kísérlet a városi-polgári irodalom irányzatának sajátos
továbbfejlesztésére, de a művészi megvalósítás gyengéi perdöntőén tanúsítják,
hogy a korrumpálódó dzsentri-Magyarország elítélése nem az az irányzat volt,
amelyben Krúdy írói egyénisége kiteljesedhetett volna.
Katona
kismonográfiájának mindemellett az is érdeme, hogy jó érzékkel emeli ki az
ifjúkori írásokból azokat a stíluselemeket, amelyek – ha mégoly kezdetleges
formában – a későbbi egyéni jellegzetességek csírái. így többek között a
Szindbád előképeknek tekinthető novellahősökkel kapcsolatosan felhívja a
figyelmet a líraiság jelentkezésére (105 – 107.). Vagy ugyancsak ezeknél az
elbeszéléseknél rámutat a stílirónia felcsillanásaira. De ugyanakkor
figyelmeztet, hogy szerepe még nem pontosan ugyanaz, mint az érett Krúdynál.
„Ott [ti. 1911 után – B. A.] főként arra szolgál, hogy finomkodó, erősen
színpadias, impresszionisztikus stílusát
ellensúlyozza, itt viszont még inkább az a szerepe, hogy saját írói
gyengeségeit leplezze.” Ez a helytálló és fontos észrevétel kivált akkor
pontos, ha azt is hozzátesszük, hogy míg a zsengékben jobbára ösztönös a
stílirónia alkalmazása, ez az eszköz a későbbiekben írásművészetének igen tudatos
eszközévé fejlődik.
A
tanulmány utalásaiból nyilvánvaló, hogy szerzője alaposan ismeri Krúdy egész
életművét, hogy jóval több anyagot dolgozott fel, mint amit munkájában
közvetlenül is felhasznált. Csak egy ponton tartjuk elnagyoltnak a következő
fejlődési szakaszra, az úgynevezett Mikszáth-korszakra való rövid, ám igen
fontos kitekintést. Katona – más Krúdy-kutatókhoz hasonlóan – úgy véli, hogy az
író vég
legesen
kialakult, érett műveit 1910-től, az első Szindbád novellák megjelenésétől kell
számítanunk. Holott már az 1906 végétől írt, középkori zsoldostörténeteket
feldolgozó elbeszélésekben (Középkori álom, A lyukas tallér, Jézuska
csizmája stb.) és a Régi szélkakasok között (1909) című regényben
szinte teljes vértezetében előttünk áll az az egyéni hangú író, aki a
későbbiekben a magyar próza egyik legjelentősebb mesterévé válik. A megtévesztő
talán csak az, hogy szubjektivitása, líraisága a különböző szerepek
„kipróbálása” következtében itt még a későbbieknél sokkal áttételesebb formában
nyilatkozik meg.
Ez azonban
csak olyan megjegyzés, amely nem annyira a tanulmány szorosabban vett tárgyát,
hanem inkább azt a hatósugarat érinti, amit Krúdy pályakezdéséhez
értelemszerűen hozzá kell számítanunk. Annál is inkább, mert Katona Béla
tanulmányával maga támasztja fel bennünk a továbbgondolás igényét. És ezzel
együtt azt az igényünket is, hogy várjuk tőle e munka folytatását.
Mindenekelőtt az 1900 után, jobbára Mikszáth hatására írt, a pusztuló dzsentri
sorsát ábrázoló elbeszélések monográfikus
feldolgozását. Mert csak ezeknek az írásoknak az elemzése mutathatná ki
meggyőzően, miként alakult fokozatosan Krúdy egyéni stílusa azokban az években,
amikor hosszú kerülőúton kereste egyéni kifejezési
lehetőségeit, önálló hangját.
Barta
András
(Irodalomtörténet,
1973/3. 774-777. p.)