Krúdy világa.
Gyűjtötte és írta: Tóbiás Áron. Bp. 1964. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. 730
l.
Elgondolkoztató, hogy annak az írónak, aki közel száz
kötetnyi regénnyel, novellával és több száz maradandó értékű hírlapi cikkel,
kritikával gazdagította irodalmunkat, önálló kiadványban eddig mindössze egy
füzetnyi irodalmat szenteltek: könyvtáraink katalógusában Perkátai—Kelemen
László 1936-os keltezésű színvonalas, de már sok tekintetben túlhaladott
disszertációján kívül hiába keresnénk könyvet, amely Krúdy Gyula életművében
eligazít.
A Szabó Ervin Könyvtár vállalkozó kedvének,
áldozatkészségének és egy igen lelkes szerkesztő szorgos kutatómunkájának
köszönhető, hogy az elmúlt esztendőben — az író születésének 85. és halálának
30. évfordulójáról egy évvel lekésve ugyan — megjelent egy emlékkönyv, amely
némileg csökkentette a Krúdyval szemben fennálló adósságot.
Tóbiás Áron, a Krúdy világa
szerkesztője gyűjtőmunkájáért minden elismerést megérdemel. Riporteri
múltjához híven egy-egy érdekes adatért napokig kutatott sárgult újságokban és
folyóiratokban, elveszettnek hitt levelezéseket böngészett át lankadatlan türelemmel,
árgus nyomozókat megszégyenítő szimattal és logikával lelt rá már régen holtnak
hitt emberekre is, akik egy-egy jellemző adattal szolgálhattak az író életéről.
Magnetofonjával egy új életre kelt, modern Szinbádként utazta be az emlékezés
ködébe süllyedt tájakat, hogy mikrofonja elé vonja és megszólaltassa egy
kalandos író-élet hiteles és kevésbé hiteles tanúit.
A könyv, amely ily módon megszületett váltakozó értékű
anyagával is lebilincselően érdekes, becses olvasmány, tág teret nyújt az
érdeklődő olvasónak és a kutató irodalom-történésznek az életmű és a sajátos
írósors felett való elmélkedéshez. Az emlékezések és dokumentumok hatalmas
tömegéből nehéz kiemelni bármelyiket is, mégis külön elismeréssel szeretnénk
szólni itt a család (Krúdy Mária, Krúdy Zsuzsa, Krúdy Ilona és Krúdy Gyula)
színvonalas és adatokban értékes visszaemlékezéséről, valamint arról a fontos
kortörténeti anyagnak is beillő levelezésről, amelyet az író és Tevan Andor
kiadó folytattak.
Még jobban örülnénk a kötetnek, ha minden vonatkozásban
oly színvonalas lenne, mint amilyen lelkes és hozzáértő a gyűjtőmunka volt. A
szerkesztésnek is vannak jelentős érdemei: az összegyűjtött hatalmas anyag
nagyjából áttekinthető rendezése, az illusztrációk megfelelő kiválasztása és
elosztása, a bibliográfiai adatok mellé sorolt kritikai szemelvények
közlésének ötlete. Éppen ezért meglepő, hogy mellőzte azoknak a kis fáradsággal
közölhető, fontos adatoknak a feltüntetését, amelyek az egyes (nem a kötet
részére írt) emlékezések és kritikai szemelvények megjelenési helyére
utalnának. Hanyagságok és pontatlanságok találhatók a szerkesztő által az egyes
fejezetek elé írt bevezetőkben is. Példának idézzük a 137. oldalon olvasható
két mondatot: „Az író fénykora az 1910-es esztendő elején kezdődik a
Szindbád-elbeszélések népszerűségétől s tart a forradalmakig, az emberi
forradalmi helytállásokig. A csúcs: »A vörös postakocsi«, ... melyet 1913 vízkeresztjén
kezdett el folytatásokban közölni A Hétben Kiss József...” Ezzel szemben: az
első Szindbád elbeszélés 1911. január 17-én jelent meg (a Világ c. napilapban),
az első Szindbád-kötet pedig ugyanez év végén, de ez sem hozott különösebb
népszerűséget az írónak, csak utóbb A vörös
postakocsi megjelenése után figyeltek fel novelláira is. Az
említett regény folytatásait pedig pontosabban 1913. január 12-én kezdi el
közölni A Hét. Ez lehet apróság, mint ahogy a Pesti levelek
c. híres cikksorozatot sem szombatonként (mint ezt a 165. oldalon állítja a
szerkesztő), hanem szinte kivétel nélkül mindig vasárnap közli a Magyarország
c. napilap, több mint egy évtizeden át. Ennél jelentősebb tévedése azonban az
idézett résznek azon állítása, hogy az író fénykora az 1910-es esztendőtől a
forradalmakig tart. Mint ismeretes Az élet álom
c. kötetben összegyűjtött elbeszéléseit, amelyek kétségkívül az életmű másik,
az előbbinél is kiemelkedőbb csúcsát jelzik 1926—28-ban írta, egyéb késői
időszakban keletkezett fontos műveiről nem is szólva. Ezek a kisebb-nagyobb
félreértések, hibák és gondatlanságok annál is bosszantóbbak, mert nagy részük
éppoly könnyen elkerülhető lett volna, mint az a sok sajtóhiba, amelyik
egyik-másik könyvoldalon szemet bántóan hemzseg.
Az életrajzi emlékezések az emlékezők memóriájától és
elfogultságaitól függően természetesen bővelkednek a szándékolatlanul és
szándékoltan téves adatokban. Elemzésük érdekes és hasznos munka lesz; ezt egy
lehetőség szerint pontos életrajzi mutató függelékben való közlése igen
nagymértékben megkönnyítette volna. A kötethez fűzött névmutatót is igen
hiányoljuk.
Örvendetes eseménye viszont a könyvnek,. hogy Kozocsa
Sándor több évtizedes gyűjtőmunkájának . eredményét, a Krúdy kötetkiadásokra
vonatkozó teljes bibliográfiát, valamint az íróról szóló irodalom részleges
ismertetését is közreadja.
Krúdy művei, hírlapi megnyilatkozásai, életmódja mindig
élénken foglalkoztatta a közvéleményt. Lelkesen magasztalták vagy dühödten
támadták, néha értetlenül félredobták, majd megint egekig emelték. Emberi-írói
magatartásának és életművének értékelése — mint ezt éppen ez emlékkönyv is oly
hitelesen tanúsítja — többnyire a különböző előjelű szubjektív
megnyilvánulások alapján született meg. Nagyon jellemző, hogy az első
terjedelmesebb könyv, amelyet emlékének szenteltek, szintén a szubjektivitás
jegyében jött létre. Ez az elfogult szemlélet ezúttal azonban igen
rokonszenves, mert az író és műve iránti megbecsülésen alapul. Bizonyára
eredményes is lesz: egy sokoldalú Krúdy-monográfia megalkotásánál forrás-értékű
anyagként segítheti az irodalomtörténetírást.
Barta
András
(Irodalomtörténeti
Közlemények, 1965/3. 392-393. p.)