Rajzónnal
Szindbád nyomában
Most Budapest hódol rangos
illusztráció-kiállítással a nagy mesemondó, Krúdy Gyula emlékének.
Károlyi Mihály hajdani palotájának
három első emeleti szobája mindössze az a keret, melyben ez az izgalmas
szellemidézés végbemegy, de így is meggyőző keresztmetszetet kapunk száznál
több illusztráció tükrében a nagy elbeszélő életművéből.
A Szindbád s a többi fantasztikus
figura megalkotójáról itt érezhetjük meg igazán, mennyire Jókai és Mikszáth
örököse lett a magyar mesélőkedv gazdag hagyományainak folytatásában, mennyi
pompás helyzetrajzzal szárnyalta túl emennek típusalkotó fantáziáját, s mennyi
finom lírizmussal toldotta meg amannak parázsló humorát! De azt is látjuk –
művének hűséges forgatói – mennyire ő lett a finom hangulatok és ínyenc
élvezetek megrajzolásának egyéni veretű mestere, aki a magyar próza sajátos
korszakában vezérszólamhoz juttatta a muzsikáló szavakból kibomló hangulatot
és mindent átszövő finom erotikát. Nem hiába Balzac és Renoir jut minduntalan eszünkbe műveit olvasva –
persze nem valamiféle konkrét áthallás, hanem a Krúdyra is annyira jellemző
érzéki hangulatvilág okán.
|
|
Persze így legjobb illusztrátorai
is azok a művészek, akik maguk is szívvel-lélekkel érezték át mindenkoron a krúdyas bohémség hangulatait, s az evésben, ivásban,
csókban testet öltő sok vérbő életörömet.
Talán e művészek között is első –
főleg időrendben – a korán Amerikába származott ragyogó karikaturista, Major
„Sicou” (Henrik), aki már az 1910-es évek folyamán
szűkszavú fametszetekben fogta fülön Krúdy jellegzetes figuráit, azokat,
akikből korábbi illusztrátorok – mint Basch például –
még csak vértelen szentimentalizmust véltek kiérezni. Majorhoz hasonló valami
sikerült a takarékos vonalú tollrajzolónak, Papp Oszkárnak, vagy a szecessziós
Körthy Györgynek, meg Szánthó
Lajosnak. De mellettük vitán felül a legsikeresebb – mert Krúdyval konzseniális – művész a művek illusztrációja terén Szabó
Vladimir, akinek többnyire fantasztikummal határos meseszerűség fakad rajzónja
nyomán. Ha éppen rangsorolni akarnánk, percig sem lehetne vitás, hogy a
nyárspolgári dundiság és fénylő kopaszság meggyőző portréja, a delnők hókeblének krúdyasan mesteri
ábrázolása őneki sikerült legjobban.
Persze, más művészeknek meg más
sikerült legjobban, – Krúdy más-más oldalának találó megragadása. A kedves Pólya
Tibornak például egy gyermekkönyv illusztrálásában adatott meg maradandót
alkotnia, míg az építész Pfannl Egonnak egy
sor kitűnő, magyar városleírásokat illusztráló tájábrázolást köszönünk. Csernus
Tibor és Kass János megint egészen mást hoz munkáiban: a modern,
tollrajzos illusztráció rézkarcszerű finomságait, melyek ugyancsak jól illenek
Krúdynak itt-ott franciás ihletésű palettájához. Kívülük persze itt van a
magyar könyvillusztráció derékhada Hincz Gyulától
Reich Károlyig ezen a kiállításon, amely így a magyar könyvillusztráció
megíratlan történetének eléggé jelentős szakaszát képviseli. Ahány művész,
annyiféle felfogás, technika és előadásmód. Itt látjuk markáns, testes
illusztrációkkal a szobrász Ferency Bénit,
Jakobinus-fejeivel a nemrég elhunyt Janovits
Istvánt, s az absztrakt illusztráció egyik mesterét, Pásztor Gábort
is. De ki győzné valamennyit felsorolni, a jókat és a még jobbakat Egy dolog
mégis bizonyos: sokkal többen veselkedtek neki Krúdy illusztrálásának, mint amennyien valójában megközelítették Krúdy szellemét.
Ám az illusztrációk eme kiállításán
úgy látszik illusztrálásra nemcsak a rajzok és metszetek hivatottak.
Illusztrálnak itt maguk a tárgyak is valamit: illusztrálják a látogató számára
Krúdy életét. Szemléletessé és élményszerűvé teszik a vele való találkozást a
megható tárgyak, amik hozzá tartoznak, a kék szalongarnitúra, de néhány
megkapóan őszinte, ritkán látható fényképarcmása is. Ám a Krúdy-ábrázolások
között a kiállított szobrok vezetnek, s ha belemerülünk a költőnek Telcs Edétől származó, malaclopóban ábrázolt
bronzszobrocskájába, nyomban megértettük, miért nem tudtuk Krúdynál bevárni a
100 éves évfordulót, miért kezdtük már kilencvennél megünnepelni. Egyszerűen
azért, mert írásaiból is kibontakozó alakja oly rokonszenves és
szeretetreméltó, hogy egyre elevenebben él közöttünk, s úgy éreztük, nem
kezdhetjük őt elég korán újból felfedezni, újból szívünkre ölelni.
DR. BAUER JENŐ
Foto:
GYÖKÉR LÁSZLÓ
Lobogó, 1969/2. /január 8./ 4. p.)