Rajzónnal Szindbád nyomában

 

Most Budapest hódol rangos illusztráció-kiállítással a nagy mesemondó, Krúdy Gyula emlékének.

Károlyi Mihály hajdani palotájának három első emeleti szobája mindössze az a keret, melyben ez az izgalmas szellemidézés végbemegy, de így is meggyőző keresztmetszetet kapunk száznál több illusztráció tükrében a nagy elbeszélő életművéből.

A Szindbád s a többi fantasztikus figura megalkotójáról itt érezhetjük meg igazán, mennyire Jókai és Mikszáth örököse lett a magyar mesélőkedv gazdag hagyományainak folytatásában, mennyi pompás helyzetrajzzal szárnyalta túl emennek típusalkotó fantáziáját, s mennyi finom lírizmussal toldotta meg amannak parázsló humorát! De azt is látjuk – művének hűséges forgatói – mennyire ő lett a finom hangulatok és ínyenc élvezetek megrajzolásának egyéni veretű mestere, aki a magyar próza sajátos korszakában vezérszólamhoz juttatta a muzsikáló szavakból kibomló hangulatot és mindent átszövő finom erotikát. Nem hiába Balzac és Renoir jut minduntalan eszünkbe műveit olvasva – persze nem valamiféle konkrét áthallás, hanem a Krúdyra is annyira jellemző érzéki hangulatvilág okán.

 

 

Persze így legjobb illusztrátorai is azok a művészek, akik maguk is szívvel-lélekkel érezték át mindenkoron a krúdyas bohémség hangulatait, s az evésben, ivásban, csókban testet öltő sok vérbő életörömet.

Talán e művészek között is első – főleg időrendben – a korán Amerikába származott ragyogó karikaturista, MajorSicou” (Henrik), aki már az 1910-es évek folyamán szűkszavú fametszetekben fogta fülön Krúdy jellegzetes figuráit, azokat, akikből korábbi illusztrátorok – mint Basch például – még csak vértelen szentimentalizmust véltek kiérezni. Majorhoz hasonló valami sikerült a takarékos vonalú tollrajzolónak, Papp Oszkárnak, vagy a szecessziós Körthy Györgynek, meg Szánthó Lajosnak. De mellettük vitán felül a legsikeresebb – mert Krúdyval konzseniális – művész a művek illusztrációja terén Szabó Vladimir, akinek többnyire fantasztikummal határos meseszerűség fakad rajzónja nyomán. Ha éppen rangsorolni akarnánk, percig sem lehetne vitás, hogy a nyárspolgári dundiság és fénylő kopaszság meggyőző portréja, a delnők hókeblének krúdyasan mesteri ábrázolása őneki sikerült legjobban.

Persze, más művészeknek meg más sikerült legjobban, – Krúdy más-más oldalának találó megragadása. A kedves Pólya Tibornak például egy gyermekkönyv illusztrálásában adatott meg maradandót alkotnia, míg az építész Pfannl Egonnak egy sor kitűnő, magyar városleírásokat illusztráló tájábrázolást köszönünk. Csernus Tibor és Kass János megint egészen mást hoz munkáiban: a modern, tollrajzos illusztráció rézkarcszerű finomságait, melyek ugyancsak jól illenek Krúdynak itt-ott franciás ihletésű palettájához. Kívülük persze itt van a magyar könyvillusztráció derékhada Hincz Gyulától Reich Károlyig ezen a kiállításon, amely így a magyar könyvillusztráció megíratlan történetének eléggé jelentős szakaszát képviseli. Ahány művész, annyiféle felfogás, technika és előadásmód. Itt látjuk markáns, testes illusztrációkkal a szobrász Ferency Bénit, Jakobinus-fejeivel a nemrég elhunyt Janovits Istvánt, s az absztrakt illusztráció egyik mesterét, Pásztor Gábort is. De ki győzné valamennyit felsorolni, a jókat és a még jobbakat Egy dolog mégis bizonyos: sokkal többen veselkedtek neki Krúdy illusztrálásának, mint amennyien valójában megközelítették Krúdy szellemét.

Ám az illusztrációk eme kiállításán úgy látszik illusztrálásra nemcsak a rajzok és metszetek hivatottak. Illusztrálnak itt maguk a tárgyak is valamit: illusztrálják a látogató számára Krúdy életét. Szemléletessé és élményszerűvé teszik a vele való találkozást a megható tárgyak, amik hozzá tartoznak, a kék szalongarnitúra, de néhány megkapóan őszinte, ritkán látható fényképarcmása is. Ám a Krúdy-ábrázolások között a kiállított szobrok vezetnek, s ha belemerülünk a költőnek Telcs Edétől származó, malaclopóban ábrázolt bronzszobrocskájába, nyomban megértettük, miért nem tudtuk Krúdynál bevárni a 100 éves évfordulót, miért kezdtük már kilencvennél megünnepelni. Egyszerűen azért, mert írásaiból is kibontakozó alakja oly rokonszenves és szeretetreméltó, hogy egyre elevenebben él közöttünk, s úgy éreztük, nem kezdhetjük őt elég korán újból felfedezni, újból szívünkre ölelni.

DR. BAUER JENŐ

Foto:
GYÖKÉR LÁSZLÓ

 

Lobogó, 1969/2. /január 8./ 4. p.)