Lássuk a szerzőt!

A képeket válogatta , a szöveget írta: Békés István

IRODALOMTÁMOGATÁS

A két világháború között a gazdag Baumgarten-díj és a szegény IGE – írók Gazdasági Egyesülete – volt a magyar irodalom nem hivatalos támogatója. A Baumgarten-díj sok jeles írón segített, de a jutalmazásból gyakran maradtak ki a legméltóbbak. A Pakots József önfeláldozó fáradozásaiból létrejött IGE – sajnos nem lőn testté: hiába akarta rendszeresen támogatni a legméltóbbakat, lelkesedés bőven volt, csak a pénz hiányzott. Erről az irodalomtámogatásról beszélnek karikatúráink.

Krúdy Gyula 1932-ben kapta meg a Baumgarten-díjat. A Magyar Úriasszonyok Lapja úgy emlékezett meg az eseményről, hogy az új Baumgarten-díjas írót „néhai Krúdy Gyulá”-nak titulálta. Forrai rajza egy azidőben szállongó tréfát illusztrál. Krúdy felhívja Móricz Zsigmondot, s megkérdi tőle: – Zsigám, hallottad, hogy meghaltam? – Igen - feleli Móricz higgadtan –, de mondd csak, honnét beszélsz?

 

Az IGE 1932-ben Íróhetet rendezett Balatonfüreden. A propagandisztikus összejövetelen Pakots mindent elkövetett, hogy az írókat és az irodalmat minél szélesebb és minél tömöttebb tárcájú társadalmi rétegek támogassák. Az emelvény előtt álló költők között felismerhető a szemüveges Szabó Lőrinc és a kócoshajú Tersánszky Józsi Jenő, a pódiumon, a háttérben, karbafont kézzel: Falu Tamás. A kép jobbsarkában ül a Balatoni Egylet alapítója: Sziklay János, az emelvényen Pakots József agitálja Bánó Dezsőt, a Siófok fürdő Rt. és a Balatonfüred gyógyfürdő és forrásvíz vállalat Rt. alapítóját. Pakots jobbkeze összepattantott ujjaival magyarázza a szöveget: – Íme, az írók együtt vannak már, csak a nagy költők hiányzanak. A „nagy költők”, akikből az írók is megélhetnek... – Gáspár Ferenc rajza.

 

 


 

EMLÉKMŰVEK

Ezek az emlékművek – művek emlékei. Írói alkotásoké, színházi bemutatóké – rajzolók ceruzája, ecsetje megelőlegezte a szerzőknek a maradandóságot. A kis karikatúrák megállották az idők próbáját. A művek emléke elevenen él és a hosszú útból, ami a rajzos emlékműtől az ércből vagy kőből emelt emlékműig vezet – nem sok lehet már hátra.

Heltai Jenő mellszobrát az 1914-ben színpadra vitt „Tündérlaki lányok” táncolják körül. – Szigethy István rajza.

 

Bródy Sándor szoboralakjának talapzatát Szigethy István – ugyancsak 1914-ben – a többször felújított, sikeres színművek: „A dada”, „A tanítónő”, „A medikus” domborműveivel díszítette.

 

„A vörös postakocsi”-t még csak az olvasók ismerték, amikor Vértes Marcell, 1918-ban a kedvelt és híres regényalakokkal emeltette magasba Krúdy Gyula képmását. Azóta a regényfigurák színpadra léptek és a szerző a halhatatlanságba költözött.

 

 

SHAKESPEARE A NEW YORKBAN

Ezen a címen jelent meg 1917–1918-ban Harsányi Zsoltnak Major Henrik karikatúráival illusztrált folytatásos pletykaregénye. A feltámadt Villiam Shakespeare – az avoni hattyú – Hattyú álnéven bebarangolja a budapesti színházakat és írói törzshelyeket, elsősorban a hajdani New York-kávéházat. Ismerkedés, barátkozás közben természetesen új darabját is megpróbálja elhelyezni...

 

Sokkal kellemesebben alakul a brit szellemóriás találkozása Krúdy Gyulával, aki elviszi a Magyar Színház bemutatójára, s beavatja őt a színészek és színházi bennfentesek érdekes intimitásaiba.

 

A Belvárosi Színházban Bárdos Arthur nyomban darabot akar rendelni Shakespeare-nél, de a megállapodás nem jön létre, mert Bárdos igazgató ragaszkodik ahhoz, hogy a szerző társulata tagjai számára testre szabott szerepeket írjon.

 

A Nemzeti Színházban Bálint Lajos művészeti titkár fogadja a feltámadt drámaírót, s biztosítja róla, hogy Ambrus Zoltán igazgató, aki egyébként is nagy híve, szeretettel várja.

 

 

(Ludas Matyi Évkönyve 1973.
Bp. 1973, Hírlapkiadó Vállalat. 154-156. p.)