A
realista regény
[…]
Stendhal a hősén keresztül ábrázolja a világot — tehát a látott kép mindig
jellemző arra is, aki látja. Ezzel válik ősévé a modern impresszionista ábrázolásnak,
amelynek első diadala a waterlooi ütközet leírása A pármai kolostorban,
ahol az író az ütközetből, csak annyit mutat meg, amennyit az odatévedt, tájékozatlan
gyermekifjú láthat. (Nálunk Kodolányi János utánozta
ezt a módszert a Vas fiai
mohi pusztájában; előtte Krúdy Gyula a Mohács
csataleírásában.)
[…]
(121.
p.)
A
művészi próza
[…]
A többé-kevésbé népies íróktól stílusban is egészen eltérnek az „urbánus”
(városi) írók. Ambrus Zoltán, Tóth Béla stb. a franciák gondos,
bonyolultságában is világosságra törekvő, klasszikus tisztaságú stílusát tekintik
követendő példának. Ezt a tisztaságot a naturalizmussal együtt fellépő és
sokszor azzal egybekapcsolódó impresszionizmus
zavarja meg. Jellemzők ebben a tekintetben
Bródy Sándor keresetten pongyola mondatai.
A városiasságnak sajátosan egyéni alakját ölti
fel Krúdy Gyula. Az ő stílusa: pongyolaságában is tökéletes kifejezése a
vágyakozásnak egy ködös-aranyos, realitásra számot sem tartó régi világ után,
amelyet a mai élet reálisnak szánt képeivel állít szembe. Valami kis irónia
mindkét világ ábrázolásába belé- vegyül (a külvilág ábrázolásában ez öngúnyt
jelent), s ez az irónia mérsékli,
hűti a vágyakozás romantikus hevét.
Rövid példa egy novellából:
— Ifjúság és szerelem!
A mély hegedűk him-hangja,
gazdag és előkelő úrnők szenvedélyes csókja, távoli nagyvárosokban
villanyfényes utcákon gördülő hintók párnáinak parfőmje
és színházi öltözőkben heverő női fehérneműknek,
gombos lakkcipőknek, muszka-bundáknak, paradicsom-madaras kalapoknak az illata
érzett a dalban. Valahol messze, egy estélyen vagy egy bálon az urak fehér inge
fénylik, a frakk a testhez simul, a virágok kábítóan lélegzenek, és a nők válla
mezítelen, mint a francia regényekben.
(Betyár)
[…]
(291. p.)
(Benedek Marcell: Az olvasás
művészete.
Új, átdolgozott, bővített kiadás.
Budapest, 1970, Gondolat.)