A víg ember bús meséi.

– Krúdy Gyula könyve. –

Hova-tova négy esztendeje, hogy egy új név jelent meg a különféle lapok hasábjain.

Mindnyájan olvastunk tőle és mindnyájan tudjuk, hogy valódi, nagy írói talentum áll előttünk. Tudjuk és nem mondjuk ki. Hagyjuk lassan haladni pályáján és úttörő munkájában senki sem segíti.

A genialitas harczát szinte kíváncsian nézzük avval a biztos tudattal, hogy úgyis győzedelmeskedik.

A Krúdy tehetsége erős s színes, csillogó és fölig magyar. Nem rólad ír jó magyarom, de rólad és benned él szép Magyarország.

A nyelve is a táltosok és — lágy, meleg, szomorú nyelve, a finom ízlés, a tiszta szépség, a nemes egyszerűség és mysztikus szomorúság megtestesülése.

S négy év óta nem tudott érvényesülni. Az elsők közt van és végre ezt kimondani is kell.

Az író golgothája sem tarthat örökké és a megváltás kell, hogy elérkezzék.

Hogy ezeket a sorokat írom, előttem van legújabb könyve „A víg ember bús meséi”. A leggyönyörűbb mesék gyűjteménye és a ki elmondja, sokszor érdekesebb, mint az, kiről beszél, bármennyi az eredeti alakja.

Mind eredeti, megkapó az alakja. Az emberi szív nagy szenvedései mellett a napfény egy-egy sugara mindig megmarad és ezt a reflex-fényt Krúdy Gyula művészi szeme mindig meglátja.

Minden elveszett: szerelem, boldogság, becsület, vagyon. A börtön feltárult, a fegyencz eme börtönben mindent ott hágy – de valahol – valahol, ott, hol egykor menyasszonyi csokrát csókolta mátkája, hol nászágya állt, hol czímeres háza és nemes portája állt és hol most csak egy magános eb kóborol, egy ronda, véres szemű éhes eb s eme kutyáért aztán elmegy; az életből csak ez a kutya maradt egyedül és hogy megtalálja szenvedési sötétségen keresztül egy csillogó aranysugár szökik – boldog.

S így tovább, tovább. Emberek vagyunk; Isten megátkozott, szenvedünk, tűrünk, de a paradicsomból egy aranyszem köntösünkhöz tapadt és minél feketébb minden, annál jobban fénylik eme parányi fényesség.

Pedig Krúdy nem szentimentális; az élet fonákságát írja meg és ki tehet arról, hogy az élet fonákságai oly szomorúak.

A 11 novella közöl mindegyik a legjobb, mit literaturánk felmutathat.

Mindegyik abszolut becsű és mindegyik gyönyörűen szép. Csodálatosan bájos a legutolsó és édes humora, a legelső s a többi mind jó és élvezetes olvasmány, miből gazdagszik szívünk világa és nemesebb lesz a lelkünk.

Különben nincs messze az idő, mikor egy Krúdy könyv szenzáczió lesz és szenzáció annak minden betűje.

A genialitas szikra, mely keresztül tör és én tudom, hogy Krúdy Gyulát ünnepelni fogja hálás nemzete.

Elvégre érvényesülni fog. Előbb-utóbb, de egész bizonyos, hogy érvényesülni fog.

—lla.

(Előkelő Világ, 1900/3. /január 17./ 7. p.)