Utóirat könyvekhez

Egy csodálatos magyar regény

1.

Nem az a jó könyv, amelyet »az ember nem tud letenni«. Hanem az, amelyet az ember olvasás közben kénytelen letenni, mert fel kell ugrania, fel s alá járkálnia egy darabig a szobában. Az a jó könyv, amelyből ki-kipattan egy szó, torkon ragadja az embert és arra kényszeríti, hogy számot vessen e szóval és most, azon nyomban, számot adjon önmagának életéről. Az a jó könyv, amelyet az ember ki-kiejt a kezéből, mert egy-egy mondatára úgy elfogja a szívdobogás, mint ha párbajoznia kellene vagy házasodnia. Azok a jó könyvek, amelyek egy hasonlatukban elfújják a felhőket az emberi lélek tájai felől és az olvasó visszafojtja lélekzetét, mert nádast lát farkasokkal és sárguló kukoricást bujdosókkal. Az a jó könyv, amelyet az ember papírszeletkével jelöl meg egy-egy oldalán, hogy felolvashasson belőle egy-egy részt, olyan részt, amelybe első, halk olvasásra belesápadt. Az a jó könyv, amelyet az ember hirtelen mozdulattal a karja alá csap, és kalap, felöltő nélkül rohan ki vele a Margitszigetre vagy fel a Guggerhegy galagonyabokrai közé, mert a könyvből olyan erős lehellet áradt, hogy a tüdő nem bírta ki a szobában.

2.

Egyheti könyvtermés van az asztalomon: három tekintélyes kis torony. Van köztük olyan, amit az ember »nem tud letenni«, mert nem egyebek álcázott detektívregényeknél és van közöttük olyan, amit az ember a harmincadik oldalnál kiejt a kezéből és aztán már lehajolni sincs érte kedve. És van egy, amit olvasás közben le-le teszek, olyan könyv, amiről az előbb írtam. Nem új könyv, mai író talán nem is tud ilyet, vagy ha tud nem mer. A két világháború között, ama fülledt békében, mely már sárga jegyeket hordott a homlokán, írta a legcsodálatosabb magyar író: KRÚDY GYULA. A könyv címe HÁROM KIRÁLY és ez foglalja össze Krúdy három történelmi regényét: a »Mohács«-ot, a »Festett király«-t és »Az első Habsburg«-ot.

3.

Különös a helyzete Krúdy Gyulának a magyar irodalomban. Életében afféle jó, de bogaras tárcaírónak tartották. Halála után újra kezdték olvasni köteteit, de egyelőre nem a »nagyközönség«, nem az a bizonyos nyájas olvasó, hanem maguk az írók. Krúdy az írók és a leendő írók írójává lett. Valóságos Krúdy-szekta alakult. Egyre újabb és újabb, porladó Krúdy-köteteket fedeztek fel és szavait, mondatait, bekezdéseinek lejtését a szekta tagjai úgy suttogták egymás fülébe, mint holmi vajákos verseket. Márai csodálatos regénye, sokak szerint legszebb műve, a »Szindbád hazamegy«, megindította a Krúdy-reneszánsz második szakaszát. Ma már egyszerre két legnagyobb kiadónk jelenteti meg műveit, de az olvasók szívében még mindig nem foglalja el megérdemelt helyét. Még mindig valahogyan túlságosan »irodalmárnak« tartják, pedig, ha van valaki, aki igazán az életet írta meg a mi nyelvünkön, akkor Móricz Zsigmond mellett Krúdy Gyula az. Csak egyszer kel belekóstolnia annak is, aki okkal, ok nélkül viszolyog tőle, és a következő héten már az új olvasó is beáll régi Krúdy-köteteket vadászni az antikváriumok oldalkamrácskáiban.

4.

A »Három király« a Mohács előtti és utáni Magyarországot mutatja be. »Mutatja be«? Az embernek az ujjai már önkéntelenül rászaladnak az írógépen efféle kritikusi klisékre. Nem, Krúdy nem mutatja be a kort, Krúdy nincs megilletődve a történelmi regény méltóságától. Krúdy megelevenít egy darab magyar életet s ez történetesen a mohácsi csata körüli magyar élet. Krúdy hű a történelmi tényekhez, de még hűségesebb az Úristennek ahhoz a különös teremtményéihez, akit úgy hívnak magyar ember és akit senki sem tudott annyi ízzel s annyi bájjal, annyi szeretettel s oly tárgyilagosan papírra vetni, mint éppen ő. A trilógia mind a három kötete izgalmas regény, olyan a sodra, mint a tavaszi folyóké. Még a történetnél is izgalmasabbak az emberei és még embereinél is izgalmasabb az, amit Krúdy Magyarországról, a magyar sorsról, a magyar életről mond. Vegyük elő este a könyvet s azokra a kérdésekre kapunk feleletet, amelyekkel napközben viaskodtunk.

5.

Még egy szó, amely furcsán fog hatni az alábbiak után. A »Három király« a nők könyve. Nemcsak azért, mert főalakja Mária királyné, II. Lajos özvegye, hanem azért is, mert Krúdy olyasmiket mond el asszonyokról, leányokról, konyháról és ételekről, főzési titkokról és hódítási titkokról, a sültekbe való húsok készítésének módjáról és a gulyásba való húsok kiválogatásának fortélyairól, azokról az asszonyokról, akik a hímzőráma fölé hajolnak s azokról, akik másvalami fölé, hogy ezeket az oldalakat a férfiak mosolyogva olvassák, az asszonyok elszoruló szívvel és gyönyörűséggel, mintha az ő tulajdon titkaikat beszélné ki holtában ez a nagy darab, iszonyú férfi, akinek feje olyan vala, mint a bölcs és kegyetlen keleti nagyuraké.

Boldizsár Iván

(Film Színház Irodalom, 1943/44. /október 29-november 4./ 27. p.)