Tv-napló
Az irodalom jegyében
[…]
Sokkal
problematikusabb a Krúdy-mű, amely az 1913-as bemutatón félreérthetetlenül
megbukott Nem olyan bukás volt ez, amit később a idő és az irodalomtörténet
rektifikál: a Zoltánka gyenge mű, s végérvényesen
megbukott. Krúdy maga sem próbálta szépíteni, s kudarc utáni egyik
nyilatkozatában ezt mondta: „Mindig sóvár vágyakozás élt bennem a színpad
után... De hiába próbálkoztam és fogok kísérletezni vele. A színpad
eseményeket, összeütközéseket, harcokat kíván... Igazi drámaíró sohase lesz
belőlem.” Nem is lett, sőt a regényeiből készített színpadi változatok – eddig
legalábbis – nem sikerültek. A Zoltánka valójában nem
dráma, lazán egymás mellé állított jelenetek sora csupán, eseménytelenül,
összeütközések nélkül. Nemcsak a klasszikus drámai szabályok szerint nem
„színpadképes”, a modern dramaturgia se tud mit kezdeni vele, amint most Osztovits Levente is bebizonyította. Négy önmagában nem is
érdekes szituációból ugyanis nem lesz dráma, hiányzik belőle az összefogó erő,
a cselekmény egysége. De hiányzik a történelmi hűség is. Krúdy ugyan nem sokat
törődött vele, s inkább azt tekintette történelemnek, amit ő gondolt róla
(Magyar jakobinusok, Három király), itt azonban a történeti atmoszférát sem
érezzük, minden csak van, önmagában és önmagáért, s közben folyton arra
gondolunk, hogy ez nem lehet igaz. Valóban nem igaz, sem Petőfiné,
sem a szerencsétlen Zoltánka nem ilyen volt, s ami
nagyobb baj: ezek a Jellemek és események nem hordoznak igazi tragédiát. Így a
Krúdy-mű feltámasztása irodalomtörténeti érdekesség volt, semmi több.
[…]
CSÁNYI
LÁSZLÓ
(Tolna Megyei Népújság
/Szekszárd/, 1976/64. /március 16./ 4. p.)