Új novellás-könyvek.
Lakatos László: Mély
húron. Följegyzések, elbeszélések. Budapest,
Franklin-Társulat, 1914. 8-r. 247 l. Ára 3 K.
Krudy Gyula: Mákvirágok kertje. Budapest, Franklin-Társulat, 1914.
8-r. 240 l.
[...]
Krudy Gyulát, a Mákvirágok
kertje szerzőjét, Mikszáth tanítványának szokás nevezni. Mesteréhez azonban
igen vékony szálak fűzik. A kapcsolat közöttük alig egyéb, mint hogy Krudy is, mint vidéki nemes kúria szülötte, szereti
tárgyait a vármegye, a dzsentri életéből venni. Tárgyaikat azonban egészen
eltérően fogják meg és dolgozzák föl.
Legújabb kötete, akárcsak Lakatosé, két félre különül, de
az alkotórészek harmonikusabban illenek össze. A kötet első felét Mákvirágok kertje címmel egy hosszabb
elbeszélés foglalja el, melyet tíz rövid novellácska követ. A Mákvirágok kertje egy főúri vár, melybe
a tulajdonos, a zseniális Merseházy gróf, három
tönkrement barátját szállásolja el. Ennek a négy embernek szereplése egy vidéki
majálison, majd támadások az asszonylaki vár ellen, a melyet meg Schwarzenberg hercegnő népesített be elszegényedett úri
hölgyekkel, ez a két mozzanat az elbeszélés tárgya. Az ötlet nem új, ha jól
emlékszem, Mikszáthnál is megvan s szintén egy hosszabb elbeszélés
épül reá, a cselekvény megindításában és fejlesztésében van sok excentrikus
dolog, de az egész friss, kedves olvasmány, sok ügyes bohóskodás, eredeti ötlet,
jókedvű fordulat fűszerezi. Mélységet, komolyságot ugyan hiába keresünk benne,
– azt hiszem, maga a szerző sem akart bele tenni – pszichológia is csak a
részletekben van s nem az egészben, de a ki szereti a könnyű, mulattató
olvasmányt s nem várja a költői alkotástól, hogy az élet valószerű képét adja,
az nem unatkozik mellette.
A kisebb elbeszélések nemcsak terjedelemben, hanem
értékben is mélyen alatta állanak. Ép úgy, mint
Lakatos elbeszélései, ezek sem szolgáltak rá a nevükre. A cselekvényük még
azoknak is sovány, melyeknek egyáltalán van cselekvényük. Jáczinth
úr, a ki agyonlövi magát, mert a primadonna nem hallgatja meg esedezését (Holdas este Füreden), Pogány ezredes, a ki mint egy svájci magyar colonia
feje agyonlövi párbajban nőcsábító honfitársát (A cukrászbolt) a
legaktívabb
hősei: a többi ennyit sem tesz, csak szerelmes leveleket írogat, melyeket
sohasem küld el (A silbak) vagy
flótázik egy sétatéren (Szerenád).
Képek, visszaemlékezések, hangulatok valójában e kis apróságok, de sem elég
finomak, sem elég jellemzők. Még a miliő a legérdekesebb, a melyben a legtöbb
be van állítva: a múlt század közepének magyar úri élete, Füred a maga Bizay bárójával, a postakocsi utasaival, a nagyanya ódon
szobája ódon gavallérjaival. Jól ismerjük ezt a környezetet, újra meg újra
találkozunk vele regényekben és novellákban, de úgy látszik, még mindég hat. Az
emberek azonban, a kikkel Krudy ezt a világot
benépesíti, inkább árnyak, mint élő valóságok. Halványak, határozatlanok,
színtelenek, lelki életük kisszerű vagy elmosódott s jobbára érdektelen.
Legtöbb költészet a Ferencz Jóska című novellában van. Az öreg
kisasszony, a kinek, fiatal korában egy majálison azt mondta a császár:
«Köszönöm, szép kisasszony» s azóta, évtizedek múlva is
életének ebből a felejthetetlen epizódjából táplálkozik, hajadon maradt, hogy
ennek az emléknek élhessen – sok bájjal van rajzolva. Művészettel is, a mi a
többi képről nem mondható el. Helyenként egyenesen gondatlan, bosszantóan
pongyola még a stílusa is. Vannak mondatai, melyek annyira érthetetlenek, hogy
szinte a korrektort volnánk hajlandók felelősségre vonni s van egy rövid
elbeszélése (Esti órák), melynek hét
lapjából három egy-egy mondat. Ilyen ölnyi mondatokat még a tudományos próza
sem bír meg, nemhogy a költői! Pedig a műgond nem idegen Krudytól:
bizonyítja a Mákvirágok kertje is,
melynek stílje kifogástalan.
[Császá]r. [Elemé]r.
(Budapesti Szemle, 1914/455. /november/ 160. köt. 306-310. p.)