Új novellás-könyvek.

 

Lakatos László: Mély húron. Följegyzések, elbeszélések. Budapest,
Franklin-Társulat, 1914. 8-r. 247 l. Ára 3 K.

Krudy Gyula: Mákvirágok kertje. Budapest, Franklin-Társulat, 1914.

8-r. 240 l.

 

[...]

Krudy Gyulát, a Mákvirágok kertje szerzőjét, Mikszáth tanítványának szokás nevezni. Mesteréhez azonban igen vékony szálak fűzik. A kapcsolat közöttük alig egyéb, mint hogy Krudy is, mint vidéki nemes kúria szülötte, szereti tárgyait a vármegye, a dzsentri életéből venni. Tárgyaikat azonban egészen eltérően fogják meg és dolgozzák föl.

Legújabb kötete, akárcsak Lakatosé, két félre különül, de az alkotórészek harmonikusabban illenek össze. A kötet első felét Mákvirágok kertje címmel egy hosszabb elbeszélés foglalja el, melyet tíz rövid novellácska követ. A Mákvirágok kertje egy főúri vár, melybe a tulajdonos, a zseniális Merseházy gróf, három tönkrement barátját szállásolja el. Ennek a négy embernek szereplése egy vidéki majálison, majd támadások az asszonylaki vár ellen, a melyet meg Schwarzenberg hercegnő népesített be elszegényedett úri hölgyekkel, ez a két mozzanat az elbeszélés tárgya. Az ötlet nem új, ha jól emlékszem, Mikszáthnál is megvan s szintén egy hosszabb elbeszélés épül reá, a cselekvény megindításában és fejlesztésében van sok excentrikus dolog, de az egész friss, kedves olvasmány, sok ügyes bohóskodás, eredeti ötlet, jókedvű fordulat fűszerezi. Mélységet, komolyságot ugyan hiába keresünk benne, – azt hiszem, maga a szerző sem akart bele tenni – pszichológia is csak a részletekben van s nem az egészben, de a ki szereti a könnyű, mulattató olvasmányt s nem várja a költői alkotástól, hogy az élet valószerű képét adja, az nem unatkozik mellette.

A kisebb elbeszélések nemcsak terjedelemben, hanem értékben is mélyen alatta állanak. Ép úgy, mint Lakatos elbeszélései, ezek sem szolgáltak rá a nevükre. A cselekvényük még azoknak is sovány, melyeknek egyáltalán van cselekvényük. Jáczinth úr, a ki agyonlövi magát, mert a primadonna nem hallgatja meg esedezését (Holdas este Füreden), Pogány ezredes, a ki mint egy svájci magyar colonia feje agyonlövi párbajban nőcsábító honfitársát (A cukrászbolt) a legaktívabb hősei: a többi ennyit sem tesz, csak szerelmes leveleket írogat, melyeket sohasem küld el (A silbak) vagy flótázik egy sétatéren (Szerenád). Képek, visszaemlékezések, hangulatok valójában e kis apróságok, de sem elég finomak, sem elég jellemzők. Még a miliő a legérdekesebb, a melyben a legtöbb be van állítva: a múlt század közepének magyar úri élete, Füred a maga Bizay bárójával, a postakocsi utasaival, a nagyanya ódon szobája ódon gavallérjaival. Jól ismerjük ezt a környezetet, újra meg újra találkozunk vele regényekben és novellákban, de úgy látszik, még mindég hat. Az emberek azonban, a kikkel Krudy ezt a világot benépesíti, inkább árnyak, mint élő valóságok. Halványak, határozatlanok, színtelenek, lelki életük kisszerű vagy elmosódott s jobbára érdektelen. Legtöbb költészet a Ferencz Jóska című novellában van. Az öreg kisasszony, a kinek, fiatal korában egy majálison azt mondta a császár: «Köszönöm, szép kisasszony» s azóta, évtizedek múlva is életének ebből a felejthetetlen epizódjából táplálkozik, hajadon maradt, hogy ennek az emléknek élhessen – sok bájjal van rajzolva. Művészettel is, a mi a többi képről nem mondható el. Helyenként egyenesen gondatlan, bosszantóan pongyola még a stílusa is. Vannak mondatai, melyek annyira érthetetlenek, hogy szinte a korrektort volnánk hajlandók felelősségre vonni s van egy rövid elbeszélése (Esti órák), melynek hét lapjából három egy-egy mondat. Ilyen ölnyi mondatokat még a tudományos próza sem bír meg, nemhogy a költői! Pedig a műgond nem idegen Krudytól: bizonyítja a Mákvirágok kertje is, melynek stílje kifogástalan.

[Császá]r. [Elemé]r.

 

(Budapesti Szemle, 1914/455. /november/ 160. köt. 306-310. p.)