ÍRÓPORTRÉK
ÉREM MŰVÉSZETÜNKBEN
A múlt
század végén kivirágzó magyar éremművészet nagy alakja, Beck ö. Fülöp 1907-ben
érmet mintáz Mikes Kelemenről. Ez a közismert kis remekmű idők múltával olyan
központi főműve lett éremművészetünknek, mint a festészetnek a „Majális”, vagy
a szobrászatnak Izsó „Búsuló juhász”-a. Az irodalom iránt érdeklődő közönséget évtizedeken
keresztül a „Nyugat” címlapján — mintegy a lap szimbólumaként — köszöntötte. A
XX. század folyamán oly sok kiváló alkotást prezentáló magyar éremművészet
tehát, úgyszólván indulásának pillanatában, rátalált az irodalomra, mint egyik
legfőbb ihletőjére. Számos művésznév és jónéhány érem
ötlik emlékezetünkbe, melyek hazánkban a Mikes-érem papírlap fölé hajló
figurája óta napvilágot láttak. E néhány oldalon csupán az utóbbi másfél évtized
termését tekintjük át vázlatosan.
[…]
Szabó
István
„Szindbád”-ja Krúdy Gyulára
emlékeztet. Az érmen Szindbád Krúdy mesebeli kisvárosainak girbe-görbe
utcáin bolyong, általvetve vállán az örök romantika elmaradhatatlan
felleghajtóját. Az utcalámpa rávillantja pislákoló fényét, az öreg házak
megbámulják nekifeszülő alakját, hiszen múltbafordulása,
álmodozása tulajdonképpen támadás, a lélek tudatalatti támadása a szürke,
nemszeretem jelennel szemben. Ezzel a múltbamerengés-sel
ellentétben a József Attila-érem fiatal, karcsú költő-figurája csupa jövőbe
mutató lendület. Mögötte a város peremének gyárkéményei sorakoznak, s magasba
szökkenésük azonos ritmusú a költő alakjának bátor vertikálisával.
[…]
E szó
hirtelen felvillanó fényként suhan végig az előttünk fekvő érmek felületén.
Igen, ezért születtek ezek az alkotások. Ez a szó röviden és pontosan megjelöli
a feladatukat. Hommage á Rabelais, á Cervantes, á
Goethe! Hódolat Petőfi Sándornak és Szabó Lőrincnek, Mikes Kelemennek és József
Attilának! Az érmek, a képzőművészetnek e kisméretű, de művészi értékükben és
mondanivalójuk súlyában nem lekicsinylendő alkotásai, az emberi szellem egy
másik hatalmas területének, az irodalomnak nagyjait ünnepük, a századok
viharában is maradandó ércformákon keresztül.
Csengeryné Nagy Zsuzsa
(Művészet, 1961/2. /február/
10-11. p.)