KRÚDY GYULA EMLÉKEZETE
CSERES TIBOR:
„JIM,
A PARTI GYILKOS”
|
Major Henrik rajza Krúdyról |
Hetedikes gimnazista
koromban néhány hétig Krúdy Gyula szerzőtársának érezhettem magamat.
Előbb
azonban Csömöri Jóskát kell bemutatnom, ötödikben lépett át az Abonyi utcai
gimnáziumból, hozzánk a Kölcseybe. Néhány nap alatt
kiderült róla, hogy irodalmár: Krónika címen lapot alapított, melyet két
példányban, sajátkezűleg írt. Szép írása volt és
szépen is fogalmazott. Magyar tanárunk, Szemkeő
Aladár kegyeibe is fogadta nyomban. Mások is felfigyeltek rá s kis
folyóiratára. A félkarú Regős József, az intézet majdani direktora, és Csetri Károly is, történelemtanárunk.
Hatodikban
annyira megerősödött Jóska önbizalma, hogy Csetrivel,
aki híres konzervatív volt, történetfilozófiai vitába bocsátkozott. „Ez
kommunista!” — kiáltozta Csetri a tanári szobában. A
nézetkülönbség oda fajult, hogy Csömöri év végén elbukott.
Ősszel
magántanulónak iratkozott be — ismét a hatodikba —, de már állása is volt. A
Magyar Hírlaphoz szerezte be Zsolt Béla, havi száz pengőért. Mi tudtuk, hogy
csupán korrektornak, de neki elhittük a hírlapírói rangot.
Idősebb
volt nálunk, már régen borotválkozott.
Szeptembertől
szorgalmasan készült a vizsgára, nem hagyta év végére a tanulást. Tárgyankint más oktatta. Matematikára például Abonyi utcai
barátja, Alpár Laci, olaszra én. Ingyen vállaltam a dolgot, utóbb azonban
Csömöri unszolására, minden harmadik óráért elfogadtam egy pengőt. Jóska még
így is duzzogott, kevesellette a fizetséget.
Történt, hogy egyik este a Glóbus-nyomdába, ahol
a Magyar Hírlap készült, csaknem sírva érkezett egy külvárosi nyomdász, helyesebben
szólva: nyomdatulajdonos. Már a portáson azzal kezdte, hogy írót keres. Nem név
szerint valakit, hanem általában. Ez a nyomdász ponyvaregények kiadásából
tartotta fenn üzemét. Mindenki tudta.
Ívenkint, tehát tizenhatlapos, felvágatlan
porciókban adta közre kiadványait, minden héten egy füzetet. A megújuló címlap,
a folytatólagos lapszámozás a félbeszakadt mondat, a kétfelé osztott jelzős
szerkezet s a kettészelt kötőszó mutatta az olvasónak, hol hagyta abba a múlt
héten. Író nem szerepelt a címlapon. Nem is könyvesboltokban vesztegették
ezeket a füzeteket. Árúsok hordták körbe a városban
még a megjelenés napján a friss lapokat. Szó szerint körbe, mert a bérházak
körfolyosóin akként, hogy minden második ajtón becsengettek, egy nedves női kéz
kinyúlt a húsz fillérrel s mohón megragadta a cselekmény elejtett fonalát.
Azért csak
minden második ajtón, mert az elárúsítók csakis a
konyhaajtókat keresték, lévén az olvasók nagy része szolgálóleány.
Akkor
este, amikor a kétségbeesett külvárosi nyomdász a Glóbusba betámolygott, a
pesti konyhák és cselédszobák mélyén a leányok arról álmodoztak, ugyan miféle
váratlan és vérfagylaló szerelmes kalandot fog hozni
ezen a héten Jim, a parti gyilkos. Nem tudhatták,
hogy a regény írója bemondta az unalmast
A nekibúsult nyomdászt kézről-kézre adták a
szerkesztőségben, s amint ilyenkor lenni szokott, inkább múlattak baján,
ahelyett, hogy segíteni próbáltak volna rajta.
Így került
Csömörihez, a kis korrektori szobába a boldogtalan. Jóska leültette. S már
előre nagy megértést tanúsított, mint irodalmi ügyekben mindig szokása maradt
később is:
— Már
nyolcvanharmadik hete tart a nagyszerű történet — lelkendezett a nyomdász —, az
olvasók nagyon eszik, régen volt már ilyen jó üzletem kérem, és Krúdy úr ma
délután közölte velem, hogy nem hajlandó tovább írni. Hogy őneki más,
halaszthatatlan dolga van, ő ugyan nem ír többet egy betűt se Jimből. És egy olyan jelzőt is mondott kéremszépen,
amelyet nem óhajtok elismételni.
Csömöri
töviről hegyire megérdeklődött mindent Krúdy úrról. És természetesen só jelzőt
is kicsikarta végül. Csak egyet nem tudhatott meg pontosan: hány pengőért
állította elő a Mester nyolcvanhárom hétig a parti gyilkos kalandjait.
A
megszorult nyomdász azt állította, tíz pengőért és ugyanannyit fog fizetni annak
is, aki folytatni hajlandó.
Megtetszett
Csömörinek, hogy Krúdy nyomába léphet.
— Rendben
van. vállalom
— mondta
—, azaz, hogy vállaljuk, mert másod magam kívánom tovább írni ezt a kényes
feladatot. Éppen ezért tizenkét pengőbe fog kerülni.
S bemondta
az én nevemet, olyan hangsúllyal, mintha ettől akár a húsz pengőt is fel
kellett volna ajánlania a meglepett férfiúnak.
Rövid alku
következett. Csömöri harmadnap délre megígérte a folytatást. Reggel a szállásom
előtt várt s megkért, a nagy ügy érdekében aznap mellőzzem a sulit.
Kisétáltunk a ligetbe s már útközben mindent
elmondott Jimről és társairól, amit csak tudnom kellett s amit ő maga is tudhatott.
Ez a
világraszóló szélhámos Jim Budapest határában, a Rákospatak magasfalának
oldalában, egy vájt barlangban, barlangrendszerben székelt, a legkorszerűbb
hírközlő berendezéssel és minden modern kellékkel felszerelt
luxus-lakosztályban. Innen irányította szemenszedett bandáját a világ minden
táját behálózó üzelmeiben. Nem maradt olyan világ, város, amelynek fertőjében
ott nem nyüzsögtek volna Jim emberei. Halványan
dereng ugyan emlékezetemben, hogy a bonyodalmak bonyodalma mögött, a történet
kezdetén, egy ártatlan tiszta leány állt, szegény természetesen és árva, akit
ellenséges indulatú személyek elraboltak és Jim
bandája tulajdonképpen az ő vissza-, vagy megszerzésére alakult. A küzdelem
azonban az idők folyamán nagyon elfajult. Célja érdekében mindkét fél a
legnemtelenebb és legvéresebb eszközöket használta. Egyedül egy férfi akadt,
aki imponáló erején felül nemes lelket is hordott magában. Hihetőleg ezt szánta
volt Krúdy úr az idők mélyén a tiszta leánynak. De hol voltunk még ettől! A
nyolcvanharmadik folytatás után minden a feje tetején állt, a merénylők és
rablógyilkosok Sanghajban, Casablancában és New-Yorkban tették, forralták a
maguk csúf dolgait.
Gyanakodtam,
hogy Jóska az olasz órákat akarja meghálálni azzal,
hogy szerzőtársul fogadott. Nem ellenkeztem mégsem.
Örömmel
tapasztaltam azonban, hogy az első próbálkozások egy helyben topogása után —
éppen én tudtam ki- és előremozdítani az elakadt cselekményt.
Akkoriban olvastam s frissen élt bennem a Csurunga népe, Róheim
Géza analitikus tanulmánya Ausztrália őslakóiról. A cselekmény singaporei szálát ügyesen átvezettük Sidmeybe,
majd tovább a sivatagba is, amelyről pillanatnyilag legtöbbet tudtunk.
Estére
elkészültünk a heti adaggal.
— Jövő
hétre majd Dél-Amerikáról olvasok valamit — dünnyögte Jóska, mert semmiképpen
sem akart adósom maradni.
Úgy tett,
mint mondta. A nyolcvanötödik folytatást Rió de
Janeiróiban harcolták végig Jimék. Abba én alig
dolgoztam valamicskét.
Engem a
maya kultúra is érdekelt s emiatt a riói bandát
Mexikó felé tereltük a következő hetekben, azzal a titkos szándékkal, hogy
Texast és Floridát végigkalandozzuk. Ezekről a helyekről, akár kész ponyvák
formájában, bőséges irodalommal rendelkeztünk.
Ide
azonban már nem vezényelhettük fel a ránk bízott bajkeverő hadat, mert egy
hétfőn este (szerdánkint kellett leadnunk a porciót)
a Glóbusban felkereste Csömörit Klein úr (emlékezetem szerint így hívták a
nyomdászt) és közölte, hogy egyetlen füzetben be kell fejeznünk a csaknem
kétéves regényt, mert amióta Krúdy úr kilépett a munkából, hétről hétre zuhan a
példányszám. a legutóbbi héten például immár negyedére a megszokottnak. Neki ez
nem üzlet többé. Új regényt kezd, már van is alkalmas embere.
Csömöri
elébb sarkára próbált állni, majd elmagyarázta. hogy a rengeteg bonyodalom,
amelyet Krúdy úr olyan nagy gonddal szétteregetett a földgömbön, legalább tíz,
talán tizenöt folytatást kíván.
Klein
elhatározása szikla volt, egyedül az olvasók érdeklődése befolyásolhatta.
Mit
tehettünk? Jim szikratávíró útján összehívta
valamennyi fontos emberét egy Rákospatak-medri kongresszusra, hogy az
elkövetkező harcokra maga készítse fel őket.
A magyar
rendőrség, amely maznaságból
néhányszor egérutat engedett már Jiméknek,
most nem késett el. Szó szerint — résen volt. Lefülelte az egész tanakodó
bandát. Az ártatlanok rövid úton elnyerhették jutalmukat.
Csömöri negyvennégy őszén halt meg. Részt vett
még néhány folyóiratban, maga is alapított néhányat. (Az első az új Nyugat
volt, melyre Ignotus áldását kérte.) Általam is gyarapodott olasz
nyelvtudásával Itáliát is bejárta. Zsoltnak azzal hálálta meg korai jóságát,
hogy több ízben összehasonlította őt Máraival és Körmendi Ferenccel. mindig az
utóbbiak rovására. Sok verset és regényt is írt, később azonban a
képzőművészeti kritikára adta magát.
Akkortájt
még sokat töprengtünk rajta, miért unt rá Krúdy Gyula olyan hirtelen Jimre és általában a parti gyilkosokra? A következő
esztendőben aztán megtudhattuk: Krúdy úr váratlanul, alig ötvenöt évesen
meghalt. Úgy látszik érezte, az utolsó időket egészen magára kellene
fordítania.
Nem tudom,
fülébe jutott-e, milyen csúfosan buktunk el az általa kezdett művel. S ha igen,
vajon büszke volt-e rá, hogy a szolgálók és szakácsnék a hitvány papíroson is
megérezték a lankadást, hogy a műben, a kalandban, a szerelmek és kalandok
gyilkos forrongásában már nem egy hatalmas férfiszív dobog tovább a történet méhébem — a nyolcvannegyedik folytatástól a
nyolcvankilencedikig —, hanem csupán két tapasztalatlan suhanc motoz avatatlan
kézzel.
(Élet és Irodalom, 1963/19. /május 11./ 8. p.)