CZINE MIHÁLY
A NOVELLISTA MÓRICZ ZSIGMOND ELSŐ LÉPÉSEI
[…]
[…]
[…]
[…]
Mikszáth
anekdotaisága más vonalon is tovább él; Krúdy első írásaiban a humornak, a
csattanónak mikszáthi formáját szinte érintetlenül megtalálni. Később azonban
eltávolodik e mikszáthos anekdotaiságtól; de ebből kiindulva teremt egy erősen
stílromantikus hangnemet és emlékező álomvilágot. Móricz inkább tompít a
mikszáthi anekdotán; Krúdy túlhajtja kifejezésmódjait; Móricz az anekdoták
különceiből a földön élő, körüljárható emberek rajzához kap indítást, Krúdynál a
hangsúly az anekdota reális elemeiről az irreálisra csúszik, alakjai különc
vonásai még erősebben kidomborodnak, már-már a mese határán állanak. Móriczot a
jelen s a jövő felé fordulás, a paraszti törekvésekhez való kapcsolódás vezeti
a realizmushoz, Krúdyt a Mikszáthénál is mélyebb kiábrándulás, a patriarchális
múlt iránti nosztalgia az irreálisnak tűnő álomvilághoz. Az eredmény, a művészi
világ így nagyon is eltérő, egy ponton azonban egyező irányú: mindkettő
elszakad az anekdotizmustól. Mikszáthtól kiindulva Móricz a magyar realista
próza kiteljesítője, Krúdy a modern, lírába, hangulatba olvadó, légkört
teremtő, az idő síkjait feloldó magyar próza megteremtője lesz.
[…]
(Irodalomtörténeti
Közlemények, 1957/4. 297-311. p.)