Irodalomtudomány

 

Krúdy emlékkönyv

(Fővárosi Szabi Ervin Könyvtár, 1964.

Gyűjtötte és írta: Tóbiás Áron)

Krúdy-album jelent meg nemrégen, a Szabó Ervin Könyvtár kiadásában. A méltatás „summáját” végire szokták hagyni, most azért vennénk előre, mert a Szabó Ervin Könyvtárnak ez a kiadványa is alighanem a könyvritkaságok közé fog tartozni, s éppoly úttörő jelentőségű, mint a nemzetközi vissz­hangot kiváltó Tolsztoj Emlékkönyv.

Emlékkönyv ez is, de új értelmezésben: memoár és regény, líra és történelem, filológia és erkölcsrajz ötvöződik benne. Krúdyról szól, a művészetről és arról a világról, amelyben Krúdy élt, a Ferenc József-i Magyarországról és az 1920-as évekről, vidéki udvarházakról, óbudai kiskocsmákról, lóver­senyekről, bálokról és temetésekről; mindenről, amerre Krúdy Gyula megfordult, és amit csak láthatott.

Krúdy sok helyt járt és sok mindent látott: alig-alig ismerünk írót, aki annyi mindent jegyzett volna fel a korabeli tájakról és emberekről. Az irodalom­történet a legnagyobbak közt méltatja – romantikust, realistát, bravúros cigányprímást és Proust művészi rokonát egyként látták benne s az élete majd olyan rejtélyes, mint a művészete. Az őseié is. Apai nagyapja Komáromot védte Klapka adjutánsaként, aztán egy markotányosnővel tért haza Nyíregy­házára, apai nagybátyja Világos után gerillacsapatot szervezett, s betyárként ki-kicsapott az Ipolyság erdőiből... Apja élettársul egy malterhordólányt választott. Ő maga már serdülő korában „rend­hagyónak” látszik, és sohasem állt be „a kutyabőr-kesztyűs dzsentrik” menetébe. Csakis író akart lenni és semmi más”. Hotelekben meg kakasos házakban volt szállása, lóversenyek, kártyacsaták és párbajok fűződtek a nevéhez, és szerelmek, mindenféle válto­zatban. Egy időben a „pesti utcák grófjaként” tisz­telték. Azután jöttek az őszi napok. A forradalmak bukása után már nem volt olyan népszerű. A szer­kesztők meg-megvárakoztatják, szervezete kopik, halottaságya mellett gyertya ég. A villanyt kikap­csolták, mert nem tudott fizetni. Lakását már korábban felmondták. De a temetése megint „stílszerű”: rengetegen állják körül a sírját, megyéjebeli dzsentri urak és pesti pincérek, zsokék, hullamosók és hervadó nők, s a nyíregyházi Sárai Elemér bandája húzza búcsúztatóul a kedves nótáját: Viszik a menyasszony selyemágyát.

1933-ban halt meg, 55 esztendős korában. Leg­jobb ismerői szerint mintegy 140 kötetnyit írt eddig, szinte többet, mint Jókai. Mikor dolgozott? Kár­tyázni, lóversenyezni, párbajozni, nőkkel foglal­kozni – s a magyar irodalom legfinomabb csipkéit verni – miként lehet? Rejtély volt eddig. A Krúdy-emlékkönyvből most már világos: az éjszakai élet adta meg neki az alkotáshoz szükséges ózondús lég­kört. Bohémsága is lázadás volt, függetlenedés osz­tályától, kötöttségektől, az írás érdekében. Fel­jegyezték: a Petőfi Társaságba még 1923-ban sem ment el, pedig már 1913-ban beválasztották – de egy cigánylakodalomra a leányát is elvitte. Korának társadalmi szokásai nem kötötték, a családi élet szer­tartásai sem, a bort, a kártyát, a nő szenvedélyét is az írás alá rendelte. Nem volt duhaj, az emlékezések megírják, hogy a mások duhajságát sem szívelhette, s hogy többnyire csendesen üldögélt szomorú mo­sollyal, hajtott fejjel, szótlanul. Sokszor éppen azt a két-három órányi magányt szerezte meg kiskocsmák asztalánál, amelyre, hogy írni tudjon, naponta szük­sége volt. Néha hetekre, sőt hónapokra eltűnt a pesti éjszakából, s napi 12 órán keresztül rótta az apró, lila betűket.

A Krúdy-album nem szokásos emlékkönyv. Krúdy életével a kor szövevényeibe világít, a régi Szabolcs, a süllyedő dzsentri, s különösen Pest forgatagos életébe. Címül is azt írta: Krúdy világa. Az álmo­dozó és a realista Krúdy világát mutatja be – a könyv első borítólapját Szabó Vladimír relifje díszíti, az álmodozó Krúdyról, a hátsó fedőlap a reális dolgok iránt érdeklődő Krúdy képét mutatja – korabeli cikkek, tanulmányok, levelek, emlékezé­sek és késői beszélgetések alapján. Nem időrendben persze – az időrend Krúdy műveiben is felbomlott -, hanem a forgószínpad körmozgásához hasonlóan: „hat ciklusban hatszor mozdul a kép Krúdyról és koráról, hatféle műfaj kosztümjében kel életre a korabeli színjáték.”

Először családi tükörben, aztán a költők tisztelgé­sében, korabeli írásokban, majd a levelesláda kin­cseiben villan az arc, és a tanulmányok tükrében – végül a kései beszélgetések – mintegy ötven művész és kisember szóbeli emlékezése – „terít életmozai­kokból életrajzszerű elbeszélésköpenyeget az író köré.”

Ez a kompozíció, emlékkönyvben, a szerkesztő Tóbiás Áron szerencsés leleménye. Az emlékkönyv legtöbbjét életrajzi, időrendi vagy gondolatkörök szerint szerkesztették. A Krúdy-emlékkönyvet azon­ban aligha lehetett volna pusztán Krúdy életrajza fonalán megszerkeszteni. Az anyag bőséges volt – a szertelen bohémnek ismert Krúdy minden feljegy­zést, cetlit, fogalmazványt eltett, őrizte a hozzá írt leveleket -, az élete azonban különös ritmussal haladt: egy-egy időből rengeteg minden kívánkozott emlékkönyvbe, más esztendőkből, sőt évtizedről szinte semmi. A róla szóló emlékezések időrendbe szedése se hozott volna jobb eredményt, a gondolat­körök szerinti rendezésre pedig nem is gondolhatott a szerkesztő. Ügyes fogással hát „forgószínpadra” állította Krúdyt, hatszor is bemutatta, más-más tükörben, más-más közegben. Anyagát így a lehető legteljesebben könyvvé szerkesztette, s Krúdyn keresztül megmutatta a kort is, a tájat is, amelyben Krúdy élt.

Még hozzá szövegben és képben egyszerre. A szö­veg és kép arányos vegyítésére már több kiadvány törekedett, a Krúdy világa talán legszerencsésebben. A szerkesztő értette, mit csinál, s a kiadó nem fukar­kodott a költséggel. Családi képek, első kiadások címlapjai, kéziratok, levelek, hagyatéki leltárak hasonmásait találjuk a kötetben. Tegnap-volt életek­ről olvasunk, s mintha mégis ódon múzeumokban járnánk, még a betűknek is „levendulás illata va­gyon”.

A Krúdy világa módszereiben nem is a magyar emlékkönyvekkel tartja a legközelebbi módszerbeli rokonságot, hanem Mikszáth Jókairól szóló művével. Mikszáth gyűjtötte, s gyűjtette ilyen gonddal a Jókaira és korára vonatkozó dokumentumokat. Persze, Mikszáth nem közölte a megtalált adásvételi szerződéseket és cetlire írt sorokat, íróilag dolgozott fel mindent, a sok apró mozzanatból hatalmas épü­letet emelt. Tóbiás Áron inkább csak a dokumentu­mok közlésére vállalkozott, de ezek a dokumentu­mok is alapjává válhatnak majd egy Krúdyról és Krúdy koráról szóló műnek.

Külön szólnánk a Krúdy-emlékkönyv Késői beszél­getések című fejezetéről. Magyarországon első ízben készült könyv a magnetofonra vett beszélgetésekből. Új műfaj ez: az írásbeli fogalmazás görcseitől szaba­dultán, természetes frissességgel tükrözi a beszélő világát, s Krúdy világa köré hitelesítő atmoszférát teremt.

Ez az új műfaj nálunk Tóbiás Áron nevéhez fűző­dik. Ő kereste fel s kérte az ötven kortársat – köztük több kilencven év felé közeledő egykori barátot – a kései emlékezésre. Ő gyűjtötte a kötet anyagát, szer­kesztette Krúdy világát, s írta a fejezetek bevezetőit. Nagy munkát végzett: a legolvasmányosabb emlék­könyvet neki köszönhetjük.

Ennek a recenziónak a fenti mondat lenne a stílszerű lezárása, a Krúdy világa következő kiadásáról szóló híradást ilyen hangnemben fejezheti be majd bizonyára az ismertető. A mostani kiadással kap­csolatosan azonban volna két megjegyzésünk. Tóbiás Áronnak címeznénk az elsőt: miért feledkezett meg a filológia jussáról? Szép könyvében hiába keressük a források feltüntetését, s többnyire hiába a meg­értést segítő utalásokat is – mintha csak az olvasmá­nyosságot tartotta volna szem előtt. Pedig pár napi munkával a kutatóknak sok-sok hónapi időt is aján­dékozhatott volna. Másik észrevételünk is rokon jellegű: miért csak 1500 példányban jelentették meg ezt a kiadványt? A Szabó Ervin Könyvtár csakugyan könyvritkaságokat akar kiadni? Örülünk nemzetközi szintű kiadványainak, de szeretnénk, ha minden hazai érdeklődő megszerezhetné őket. A Krúdy világa: a további Krúdy-kutatásokhoz alapvető mű, és sokakat érdeklő olvasmány. Újabb kiadásában a filológia is megkaphatná érdemelt helyét. S gondol­juk, Tóbiás Áron sem tekinti befejezettnek a Krúdy-kutatást: megírja Krúdy életét, monográfiában vagy regényesen. Az anyaga máris együtt van.

Czine Mihály

 

(Kritika, 1964/12. /december/ 58-59. p.)