Grafológiai riport magyar publicistákról, írókról,

költőkről és muzsikusokról

 

Arról már sokat hallottunk vitatkozni, hogy ki az ország első publicistája, írója és zeneszerzője, nyilvánítottak is véleményt az emberek s foglaltak is állást derűre-borura mindenfelé és mindenki mellett, de még senkinek nem jutott eszébe felvetni a kérdést, hogy vajon a publicisták, írók és zeneköltők közül kinek van a legszebb írása. Már pedig nem utolsó tétel az sem, hisz külön tudományág is alakult már az írás vizsgálatára, melynek terjedése lassan akkora méreteket ölt már, hogy néhány esztendő múlva a beszéd- és értelemgyakorlatok helyett grafológiát tanítanak már az elemi iskolákban. Nos hát, hogy erre az időre bizonyos előtanulmánnyal szolgálhassunk s megkönnyítsük a munkát, alább közöljük négy publicista, kilenc író és két zeneköltő eredeti kézírását, melyeket grafológikus alapon is megvizsgálhat az olvasó, a főkérdés azonban az lesz, hogy eközül a tizenöt, mindenképpen neves és érdekes ember közül kinek az írása tetszik legjobban. Mi persze óvakodunk ebben a dologban véleményt nyilvánítani, bölcsen és óvatosan a háttérbe vonulunk s a nyájas olvasóra bízzuk a döntést.

Íme, átadjuk hát a szót, illetve a tollat azoknak, akik nem rettentek vissza attól, hogy kézírásuk az olvasóközönség bonckése alá kerüljön.

[…]

 

KRÚDY GYULA,

 

a régi magyar úri világi egyik leghivatottabb írója, így ír:

 

DSMsag31_3_Pic1

 

Bizonyára el tetszik tudni olvasni. Nem? Csodálatos. Pedig a legszebb kézírású magyar írók egyike. Kicsit összehúzza, megfuttatja, ellanyhítja a betűket az igaz, de hát az ő írása valóban „folyóírás”. Tudniillik úgy dől belőle, mint a vízfolyás. Iszonyú gyorsan dolgozik s akármi legyek, ha meg nem ír két hét alatt egy regényt. Viszont igaz; hogy ilyesmik adódnak elő a nyomdában a Krúdy-kéziratokkal:

A betűszedő szedi, szedi a szavakat szép rendben egymásután, míg aztán egyik szónál megakad. Silabizálja egy darabig, aztán végső elkeseredésében elküldi egy nyomdai altiszttel a szerzőhöz azzal a kéréssel, hogy olvassa ki ő a jelzett szavat, mondja meg a küldöncnek, hogy azt szedhessék. Krúdy Gyula nézi egy darabig azt az ominózus hieroglifet, nézi, aztán ráírja a papír szélére: „Amit a nyomdász szed, az lesz jó”.

Így aztán közmegelégedésre elintéződik a találós kérdés.

[…]

 

(Magyarság, 1931/3. /január 4./ V-VI. p.)