Krúdy Gyula könyvei

 

– Palotai álmok (regény), Puder (elbeszélések). Singer és Wolfner kiadása. –

 

Krúdy Gyula, az író, Aladdin-csodalámpáját tartja kezében. Ezt lóbálgatja, ha budai kis utcákon sétál, vagy akár a pesti boulevardon. Novellái ettől nyerik különös, foszforeszkáló fényüket, s elhagyott vidékek zugai ennek nyomán népesülnek be oly figurákkal, amelyek régi metszetek, hervadt divat- és színlapok fantasztikus porát verik szemünkbe. Elcsenni persze bajos e világító és rejtelmes szerszámot Krúdy Gyulától, s nincs oly bolt sem, ahol bizonyos valuta ellenében meg volna szerezhető. (A dilettánsok, az akarnok-elbeszélők számára kell e sajnos tényt jelentenünk, akik az ily bolt küszöbét bizonyára ellepnék.) A csodalámpás ugyanis, amely ha kigyúl, a dolgok élni kezdenek s emberekre és tájakra a szín sugárözöne hull: az író maga. Krúdy Gyula.

Akinek ily bűvös képesség van birtokában, az kiválasztott ember. Költő, művész az írás mesterségében. A kritikai meghatározás közelebbi szavával: romantikus költő. Valóban, Krúdy Gyulát nem egy vonás fűzi azokhoz, akiknek beszélyeit érthető izgalommal várhatták nagyapáink, a „Regélő”, a „Csarnok” hasábjain. A magyar múltban, az effajta írók egyébként kisded csoportjának élén Jókai áll, akinek kék és átható pillantása – úgy mondják – akkor is messzeségeken járt, várkastélyok folyosóin, amikor valakire közvetlen közelből mosolygott rá. Más azonban, az elnevezés közössége dacára az a romantika, amely ma Krúdy Gyulából, mint valami bódító, bár szemérmes virág bontja ki szirmait. S más az, amelynek hatásaként például, a múlt század közepén, az egykor ünnepelt és dandy életű Kuthy Lajos megírta a „Pesti rejtelmek”-et.

A különbséget röviden és nagyjából az a megváltozott idő és műveltség magyarázza, amelyben leledzünk. Ennek következtében Krúdy Gyula történetei nem csupán annak vannak természetes híjával, ami különben a régi szabású regényben is csak külsőség, drasztikus eszköz. Ama kényúri ízlésnek t. i., amely a hősök életével oly pazarul bánik, hogy a regény végére mindenki meghal. Az se a lényeg, hogy Krúdy nem fordul tisztán képzeletbeli alappal bíró világok felé, mint Scott Walter vagy a „Heloise és Abelarde” (Chateaubriand műve) idején tette annyi író. Hogy a történelem távolságai helyett, amelyhez levéltárak adják a támpontokat, legfeljebb ahhoz a múlthoz nyúl, amely tradícióival bennünk még közvetlenül folytatódik. Fontosabb és jellemzőbb, hogy Krúdy novelláiban és regényeinek lapjain nem jut uralmi szerephez a deus ex machina. A sötétből csavar segítségével előbukkanó isten, aki az írót mindig kisegíti a bajból, s annyiszor lép közbe az olvasó kedvére, ahányszor az olvasó akarja. Igaz, Krúdy Gyulánál is a mese az, amely kiapadhatlanul ömlik elmondó kedvéből. Amelynek szövése lebilincsel, csillog mint a nyári felhő az égen, hol pedig izgat, mint a villanó tőr, vagy a bánat tollával íródik. De az ár ennek fejében nem az, mint romantikus ízű régi regénynél, amely a meglepő alakok és helyzetek kedvéért, a valószínűtlenségek halmozása. Amely káprázatot támaszt ugyan, ám faragott csipkedíszével ahhoz az épülethez hasonló, ahol bajos lakni, mert alapzat hiányában a mennyezet leszalad.

Krúdy Gyulánál a novellának, a regénynek megvan az a – nem könnyen elérhető – tulajdonsága, hogy elhisszük őket. A valószínűség köpenyegét hordják, az élet melegsége reszket át rajtuk, akkor is, ha az az idő és az a világ, amelyben lejátszódnak, már csak az emlékezésé. Új novellái közt, amelyek most megjelentek nem egy van ilyen. (A kártyások, Zoltán estéje, Egy régi pesti uraság utazása.) Viszont ott is, ahol mai történet pereg le az író mesélő rokkáján: ezt úgy láttatja, akár a varázsló. Hiába ismerjük például azt a budai utcát, amelyen végigsuhan az éjben Remszei, „futár a déli hadseregnél”. A tükrözésben, amelyet Krúdy vetít róla, új, sőt egyenest a misztikum erejével hat. Annak a művészetnek, amellyel a fantáziát ennyire ingerlően jelenik meg Krúdynál a valóság: gyönyörű példája a „Puder”, amelynek címét friss novelláskönyve is viseli. Aztán „Az átszúrt szív szerenádja”, „A fehérkutyás dáma”, s a „Palotai álmok”, amely regény, s amely „A vörös postakocsi” után, ahol egy darab fiatal tarka és törtető Pest kavargott, Krúdy Gyulát oda viszi vissza, ahová eredendő élményei kötik. Ahonnan elindult fiatalon s a talentum boldog adományával. A magyar kisváros ez, a Nyírség és a Sáros levegője. A magyar vidék, ahol koros udvarházak foszladoznak, miden nap eltűnik oly figura és történet, ami többé vissza nem tér. Szerencsénkre vigasztaló, hogy ami bennük megvesztegető, azt Krúdy Gyula egy finom lovag és kóbor diák áhítatával jegyzi föl.

Demeter.

[Dömötör István]

 

(Új Idők, 1914/21. /május 17./ 556-557. p.)