Krúdy-könyvekről

 

Egy időben antikváriumok porlepte polcai között kutat­tunk Krúdy-könyvek után. Ritkán bukkantunk rájuk. Pe­dig hát Krúdy sosem volt „ti­los”, csak éppen évekig nem adták ki. Új esztétikai művek­ben csupán mondatok jelentek meg róla, hidegen fölényes mondatok arról, hogy szűk körben mozgott, nem volt rea­lista, sőt egy időben egyoldalú ifjúsági írót akartak belőle egyesek fabrikálni. Most egy­két éve, de kiváltképp az utób­bi hónapokban, valóságos Krúdy-reneszánsz van; egyre-másra jelennek meg legszebb írá­sai, melyek nagyon tetszenek a mai olvasónak. A Vörös posta­kocsi, az Őszi utazások a vö­rös postakocsin, A kékszalag hőse, Az élet álom, Rezeda Kázmér szép élete, Valakit el­visz az ördög — ez mind mos­tanában jelent meg, igen szép köntösben, művészi illusztrá­ciókkal.

Tetszenek, de miért? Miért szaporodik a Krúdy-olvasók tábora? Mert jó író volt, aki ismerte korát, amelyben élt, ismerte azokat az embereket, akikről írt. Írásaiban a szárnyaló fantázia keveredik az élő és valódi nevükön szereplő alakokkal; a század első éveinek irodalmi élete, bohémvilága oly erővel rajzo­lódik ki írásaiban, hogy egy-egy fejezet felér egy iro­dalomtörténeti értekezéssel. Sokszor lírikus ő, aki Babits szavait vallja: „Csak én bírok versemnek hőse lenni” — mert ő maga volt Rezeda Kázmér, a pesti éjszakák és óbudai ut­cácskák regényes ködalakja, ő volt az utolsó Szinbád[sic!], akár­csak Széplaki Titusz hírlapíró. De Rezeda Kázmér alakja kö­rül ott vibrál Pest-Buda bo­hémvilága, s Szinbád körül ré­gi kisvárosok ízei kelnek élet­re.

S ott élnek a könyvek lap­jain urak, polgárok, kupecek, akiknek életmódját Krúdy ép­pen azzal ítéli el, hogy őszin­tén ábrázolja őket és megbo­csát nekik: ilyenek voltak, emberek voltak. S ott élnek a híres magyar ételek, amelyek­ről forró szerelemmel ír, az ember éhes lesz olvasás köz­ben, amint szája megszikkad, ha a magyar borok nemes patinájáról olvas Krúdy-könyvekben. S Óbudán járva az olvasónak eszébe jut Rezeda szerkesztő úr, s szinte várja, hogy az ablakból Kronprincz Irma kisasszony integessen hófehér kezével...

Azért tetszik hát a mai olvasónak, mert csodálatosan regélő stílusával megelevenít egy kort, egy-egy utcácskát, egy várost, egy pörköltet, a pesti éjszakát és poprádi álmokat. Külföldön nem ismerik. Nem is értenék talán. Írásainak olyan sajátosan magyar íze van, mint a tokajinak vagy a paprikástokánynak. Ezért jó ez a Krúdy-reneszánsz; e könyvek egy darabja a magyar irodalomnak, a magyar életnek. Csak hát azért valahogyan több rendszer kellene ezekben a kiadásokban. Krúdy Gyula megérdemelne egy sorozatot, de eddig más-más köntösben, olykor más kiadónál jelennek meg könyvei. A Szépirodalmi Könyvkiadó legutóbbi két kötete (Rezeda Kázmér szép élete és Az élet álom) a legjobban megfelel a Krúdy-írások hangulatának — azt hisszük, így kellett volna elkezdeni. A so­rozat megteremtése még most sem késett el.

(d[emeter]. i[mre].)

 

(Esti Hírlap, 1957/200. /augusztus 28./ 2. p.)